Hova? A Boráros térre? Hajóval?

Budapesten 2004 óta jár menetrend szerinti hajójárat a Csillaghegy és a Boráros tér között (a teljes menetidő 1 óra 35 perc). A hajók minden nap, általában óránként járnak reggel nyolctól este hétig. Hagyományos, városon belüli közlekedésre azonban alig-alig használják őket, inkább csoportokat szállítanak.

A romantikán kívül látszólag nem sok minden szól a vízi közlekedés mellett a fővárosban. A rakpartokat néha csak életveszély árán lehet megközelíteni, a jegyek felnőtteknek 200-600 forintba kerülnek, gyerekeknek 150-300 forintba (négyéves kor alatt ingyenes). Lehet viszont biciklit szállítani a hajón - további 500 forintért. A hajó néha gyorsabb, mint a hagyományos tömegközlekedés, néha drágább és lassabb. Az Index kipróbálta, milyen lenne hajóval cikázni Budapesten.

1. út Jászai Mari tér-Boráros tér

Azt játszom, hogy a Jászai Mari téren lakom, és a Boráros térre járok dolgozni. Egy nap megbolondulok és úgy döntök: hajóval fogok bemenni a munkahelyemre, ha már a hajókikötő épp a ház előtt áll.

A menetrend szerint minden nap reggel nyolckor indul hajó a Boráros térre. A táblázat azt ígéri, hogy 25 perc alatt ott vagyok, még öt perc séta, és már az irodámban ülök.

Reggel tíz perccel nyolc előtt ott állok a kikötőben. A hajóhoz vezető hidat egy rácsos ajtó zárja el. Szépen süt a nap. Sehol egy lélek.

Közeleg a nyolc óra, úgyhogy elindulok a hídon. A rácsos ajtó nyitva, bekukkantok a hajóba. Egy fej néz vissza kérdőn. „Nyolckor indulnak, nem?” – kérdezem, mire a válasz, persze, de ahhoz másszak át a másik hajóba.

Átlépek a Várhegy nevű bárkára, ahol két emberbe akadok: a fiatalabb arca görcsbe rándul, amikor meglát, a testes kapitány pedig éppen reggelizik, neki rögtön torkán akad a falat.

Kérdezik, mit szeretnék. Nekik is mondom, láttam kiírva, hogy nyolckor indulnak, és hol kell jegyet venni. És hova akar menni? – kérdezik egyszerre. Hát a Boráros térre – felelem.

Valószínűleg bolondnak vagy adóellenőrnek néznek. A fiatalabb kissé idegesen azt mondja, hogy most nem tud számlát adni, mert éppen elromlott a gép, de azonnal hoz egy másikat, addig nyugodtan menjek csak fel a fedélzetre.

Onnan nézelődöm a dunai panorámában. Az órámra pillantok, nyolc óra öt perc, a hajó motorja már jár, de mi még mindig állunk. A felső fedélzetről látom, hogy a fiatal fickó éppen szalad a rakparton egy másik hajó felé - hóna alatt a pénztárgéppel. Amikor visszajön, azt lihegi, hogy a másik hajó be van zárva, úgyhogy várni kell. Megint elrohan a rakparton, aztán megkapom a számlát 500 forintról.

Nyolc óra tíz perckor a hajó végre elindul a munkahelyem felé. Balra a Parlament, jobbra a vár, előttem a Duna, én vagyok az egyetlen utas. Megkérdezem a kormánykeréknél álló kapitányt, miért lepődtek meg ennyire, amikor jöttem.

- Senki nem szokott ilyenkor utazni?

- Á, senki – csóválja a fejét a tagbaszakadt folyami medve, s hangjából mélyről jövő elkeseredettség tör fel.

És a hajó megy. Egész jó így májusban munkába indulni, nézni a dunai panorámát, elhúzni hidak alatt, és leelőzni a budai rakparton lassan araszoló autókat. Bár tíz perccel később indultunk, a járat teljesíti, amit vállal: nyolc óra 25 perckor ki is kötünk a Boráros térnél a Petőfi híd lábánál.

A hajó egy hatalmas doboz alakú uszály mellett parkol le, amelyben egyébként látványfodrászat működik. Amikor szárazföldet érek, akkor jövök rá, hogyan is hozta be a 10 perces késést a hajó: egész egyszerűen kihagyta a köztes megállókat, a Margitszigetet, a Batthyány teret és a Petőfi teret. Biztos nem várt ott senki.

2. út Margitsziget-Petőfi tér

Azt játszom, hogy turista vagyok és a Nyulak szigetén (más néven Margit) sétálgatok. Miután nem vagyok ismerős errefelé, azt gondolom, egy szigetről a legegyszerűbb hajóval eljutni a Váci utcába.

A Margit szigeti szökőkúttól nem messze látok is egy kis hajókikötőt. Egy korrekt táblán ott virít a "boat service" felirat és a menetrend: 14.25-kor megy a hajó a Petőfi tér felé.

Sehol egy lélek. 14.10-kor felcsillan a szemem, közeledik egy hajó a stég felé. Közeledik, közeledik, aztán szépen el is húz Óbuda irányába. Ez a hajó elment.

Már éppen feladnám, amikor 14.23-kor a semmiből feltűnik a Várhegy nevű bárka. Amikor a stéghez ütődik majdnem elesek, de sikeresen beszállok. A bárpultnál kifizetem a jegyet, és felmegyek a felső fedélzetre, hogy a jó levegőn ücsörögjek.

Ez azonban nem olyan egyszerű:a fedélzeten egymásra rakott kerti székek és egy lánccal elzárt területen lapjára borított asztalok sorakoznak. Nincs más, leülök a lépcsőre, de a hajó egy fős legénysége figyelmeztet, hogy itt ne ücsörögjek, mert akadályozom a forgalmat (?).

A fiatalember a maga módján udvariasan azt ajánlja, vegyek csak magamnak egy széket a halomból, és üljek arra. Mint kiderül, a hűs dunai szél mindig felborítja a műanyag kerti alkalmatosságokat a fedélzeten, ezért kell egymásra pakolni őket.

Közeledünk a Batthyány tér felé. A hajó be is fordul folyásiránnyal szemben, hogy kikössön, de mivel nincs utas, szépen tovább indul.

Tizenöt perc múlva meg is érkezünk a Petőfi térre. A hajó egy főnyi utasát a hajó egy fős legénysége vezeti ki a partra. Gyanús a dolog, mert a rakpartra kivezető ajtó le van lakatolva (nehogy valakinek eszébe jusson felszállni?).

A matróz búcsúzóul ad még egy tanácsot, és magyarázatot is ad a lakat mibenlététére: „ha legközelebb hajózik, olvassa el a táblát, amire az van írva, hogy a hajó kikötése előtt ne lépjen a hídra”. Köszönöm.

A rakparton nem működnek a lámpák, négy sávon összevissza zúgnak az autók, váratlan irányokból érkeznek, úgyhogy ez a riport sem készülhetett volna el, ha az a piros Opel Astra nem fékez időben, miközben megpróbálok átvergődni a zebrán.

3. út Rómaifürdő-Jászai Mari tér

Azt játszom, hogy a római parti lakótelepen lakom, és már hallottam, hogy hozzám közel van a BKV menetrend szerinti hajójáratának kikötője. Unom már a buszozást meg az átszállást, gondolom, most nyílegyenes hajójárattal megyek be a városba bevásárolni.

Szedem a lépteim, hogy elérjem a 10.45-ös járatot a Rómaifürdő megállónál, amivel a menetrend szerint 50 perc alatt elérhetek a Jászai Mari térig (az út a 106-os majd a 6-os busszal 42 perc lenne). Öt perc séta után rá is kanyarodom a Rozgonyi Piroska utcára, amely a Dunához vezet.

Sietek, sietek, nehogy lekéssem a hajót, de a parton aztán kiderül, hogy kár volt. A kikötő itt ugyanis így néz ki...

Kié a kikötő?

Visszavedlek újságíróvá, és felhívom a járatot üzemeltető Sailor Kft.-t, hogy megkérdezzem, hogy is van ez az egész. Varga Zsolt értékesítési igazgató tőlem tudja meg, hogy a Rómaifürdőnél a víz alatt van a kikötőhöz vezető híd.

„Ez örök harc, a járatot mi üzemeltetjük, de a kikötők karbantartása a BKV dolga lenne. Mi már felajánlottuk, hogy magunk javítjuk és újítjuk fel a kikötőket, de nem jutottunk dűlőre” – mondja a telefonban Varga Zsolt értékesítési igazgató.

Megkérdezem azt is, szokás-e, hogy az elvileg menetrend szerint járó hajó néhány megállót egyszerűen kihagy. Mi van, ha ott éppen valaki föl akar szállni? „Ez a személyzet dolga, lehet, hogy ők látják, nem akar senki utazni, ezért mennek tovább” – kapom a választ.

A BKV egyébként a hajóknak napidíjat fizet, amely az üzemanyag költségének 70-80 százalékát fedezi. A jegybevétel a Sailor Kft.-t illeti. A járat önmagában nem rentábilis, de a cég más profillal is foglalkozik - mondja az értékesítési igazgató.

Régi hagyomány

Budapesten régi hagyománya van a dunai menetrend szerinti hajójáratnak - közli a BKV sajtóreferense. Kezdetben a Fővárosi Kishajózási Vállalat üzemeltette a hajókat, a hatvanas évektől azonban már a BKV vette át őket.

A vonaljáratnak van egy jól meghatározható célközönsége: iskolás- vagy óvodáscsoportok, a Duna mellett lakók vagy a biciklivel túrázni indulók használják, sőt 5 százalékban külföldiek is. Évente 30-40 ezer utast is szállítanak, bár a statisztika a csoportos jegyek miatt nem teljesen pontos – - válaszolja a BKV sajtósa.

A járatra úgy tűnik, szükség van. Ez akkor derült ki, amikor meg akarták szüntetni, de a III. kerületben élők heves tiltakozása miatt végül megtartották járatot.