Létrehozták Demszky összeférhetetlenségét vizsgáló eseti bizottságot

MTI
2004.09.23. 20:08
Ellenzéki elnökkel és két koalíciós képviselővel létrehozta a Fővárosi Közgyűlés csütörtök esti rendkívüli ülésén azt a háromfős eseti bizottságot, amely Demszky Gábor összeférhetetlenségi ügyét vizsgálja majd. Az ülést a fideszesek kezdeményezték, hogy az eseti grémiumnak legyen egy hete a megfontolt jogi vélemény kialakítására.

A közgyűlés augusztus 31-én képviselői felvetések alapján, az MSZP-SZDSZ többség szavazataival kinyilvánította, hogy Demszky Gábor főpolgármesteri és európai parlamenti képviselői tisztsége között nincs összeférhetetlenség. A közigazgatási hivatal eljárásjogilag hibásnak találta a közgyűlés döntését. A főpolgármester összeférhetetlenségi ügyében ugyanis előzetesen létre kellett volna hozni a törvényben előírt háromfős javaslattévő bizottságot.

Az eseti bizottságnak, amely munkájához hivatali jogi szakértőket vehet igénybe, a közgyűlés jövő csütörtöki ülésére kell benyújtania javaslatát. A testületnek Kupper András Fidesz-MKDSZ frakcióvezető mellett a jogi bizottság szocialista és szabad demokrata alelnöke, Danielisz Béla és Szász Domokos a tagja.