Személyeskedő közgyűlés a Nagymező utcai mélygarázs ügyében

MTI
2006.12.21. 12:54

A terézvárosi jegyző szerint van, míg a Nagymező utcai lakók szerint nincs engedélye a megkezdett közműcsere munkálatainak. Az érdekképviseleti szervezetbe tömörült civilek csütörtökön a képviselő-testületi ülésen tiltakoztak a beruházás ellen, amely szerintük valójában már a mélygarázs-beruházás része.

Az ülésen megjelent tucatnyi demonstráló "Nekünk nem kell mélygarázs", "Az utca közügy, beleszólást a lakónak" feliratú táblákat tartottak a magasba. Az Összefogás a Nagymező utcáért egyesület elnöke, Hantos Enikő szót kapott az ülésen, és arra tett javaslatot, hogy 30 napra függesszék fel a területfoglalási engedélyt, ezzel várják meg a Nagymező utcai mélygarázs ügyében indított ügyészségi vizsgálat eredményét.

A javaslatról nem szavaztak, mert Verók István polgármester közölte: az hatósági ügy, így abba nem avatkozhatnak bele.

Verók István polgármester a személyeskedő hangú, bekiabálásokkal és éles vitával tarkított ülésen arra hívta fel a figyelmet: ha az ügyészségi vizsgálatot követően kiderül, hogy nem jogszerű a mélygarázs építési engedélye, akkor az ott élők "legfeljebb egy közműcserével jártak jobban". Utalt arra, hogy a közműcsövek már elöregedtek, cseréjükre mindenképpen szükség van.