További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
Eszerint ezer álláshelyet szüntetnek meg Budapesten a szakoktatásban, körülbelül húsz intézményt pedig jogutódlással számolnának fel, olvasztanának be más intézményekbe. Az ezer álláshely leépítése valójában csak 500 tényleges dolgozó elbocsátását eredményezheti, nekik külön programokat indítanak, hogy új munkát találhassanak.
Az ellenzék bírál
Az iskolabezárás tervét előzőleg Tarlós István fővárosi Fidesz-frakcióvezető, korábbi óbudai, jobboldali támogatottságú polgármester is bírálta.
Szerdán az ügyben a tavaly októberben megválasztott új fideszes polgármester, Bús Balázs is közleményt adott ki. Eszerint Óbudát és Békásmegyert is érinti a változás. Az önkormányzat ugyan átvállal feladatokat a fővárostól a közoktatás terén is, ám a szakoktatás a fővároshoz tartozik, így a mostani "racionalizáló csomag" jelentősen érinti és befolyásolja a III. kerületi Bláthy Műszaki Szakközépiskola (Szki) és Gimnázium, a Kossuth Zsuzsa Humán Szki és Gimnázium és a Varga István Kereskedelmi Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola jövőjét is.
Óbuda változási tilalmat rendelt el
A szakképző évfolyamok mindegyik intézményből elkerülnek a szakképző központokba, a Bláthyt elköltöztetik. A Kossuth Zsuzsát kettébontják gimnáziumra és szakközépiskolára és a főváros más intézményeihez integrálják. A Varga István szakképzése és a szakiskolai képzése is a szakképző központokhoz kerül.
Búsnak meggyőződése, hogy az átszervezés hátrányosan érinti a kerületben élő diákokat, szülőket és tanárokat, ezért mindenféle ingatlanspekulációt megelőzendő, a hó végi testületi ülésre, a Bláthy, valamint a Kossuth Zsuzsa Szki területére változtatási tilalom elrendelését kezdeményezte. A polgármester ezen kívül felkérte a főpolgármestert, hogy a jelenleg elkészített szakmai anyagokat vizsgálják fölül és egy a szakképzés fejlesztését célzó anyagot készítsenek.
A KDNP is bírál
Ugyanakkor érdekes, hogy Tarlós polgármestersége idején Óbudán több iskolát, óvodát zártak be, ezek listáján három megszüntetett iskola, egy másik intézménybe beolvasztott iskola és egy alapítványnak átadott intézmény szerepel.
Szerdán a KDNP sajtóbeszélgetésén Hoffmann Rózsa országgyűlési képviselő kritizálta a budapesti terveket. Hoffmann kiemelte, hogy nem volt kellően előkészítve a döntés, az iskoláknak nem volt idejük reagálni a főváros elképzeléseire. Azt is megjegyezte: furcsa, hogy a most bezárandó intézmények közül mindegyik - a korábbi tervek szerint 21, a legfrissebb adatok szerint 20 - fővárosi tulajdonú épület. Ez az ingatlanspekuláció lehetőségét is felveti az ellenzék szerint.
Germánné Vastag Györgyi a vádakra reagálva szerdán elmondta: a főváros nem tervezi az épületek eladását, illetve ha ez mégis megtörténne, akkor az oktatási ágazatba forgatják vissza a bevételeket. Azért nem a bérelt épületeket zárják be, mert akkor például Újpesten nem maradt volna szakoktatási intézmény.
Hány budai iskola marad?
Az Indexnek arra a kérdésére, hogy hány budai iskolát zárnak be, és milyen lesz az oktatási intézmények aránya a jövőben, Ifi István, a Főpolgármesteri Hivatal oktatási ügyosztályának vezetője elmondta, hogy a mostani megszüntetések ugyanolyan arányban érintik a város mindkét részét, tehát az egyharmad-kétharmados arány nem változik Buda és Pest között.
Ugyanakkor a sajtóbeszélgetésen a háttérben illusztrációként szolgáló térképen feltűnt, hogy a jövőben a területi integrált szakoktatási központok közül majdnem mindegyik Pesten lesz, a drágább ingatlanokkal rendelkező Budán mindössze kettőt tüntetett fel az ábra. Ifi szerint ez azért van így, mert a nagy integrált központokon kívül maradnak még kisebb iskolák, de azok feltüntetésére már nem volt hely a térképen.
Első Ankh nem győzte meg a fővárost
Úgy tudjuk, az egyik-másik iskola esetében felvetődött, hogy más fenntartóhoz kerülhet, és így esetleg megmenekülhet az intézmény. A budafoki borászati iskolát például lehet, hogy a Corvinus Egyetem veszi át. Ha nem, akkor a VI. kerületbe kell járniuk az itteni diákoknak, gyakorlati képzésre viszont vissza kell menniük Budafokra.
Egy másik jogutódlással megszüntetendő iskola, a Lengyel Gyula Kereskedelmi Szki esetében pedig egy kisegyház jelentkezett be leendő fenntartóként, de Első Ankh-kal végül nem tárgyalt érdemben a főváros, jóllehet az egyházalapító megkereste Germánné Vastag Györgyit is az ügyben.
A szakszervezetek tüntettek
Az átszervezése ellen demonstráltak szerdán délután a szakszervezetek a Városháza előtt. A tüntetők száma a szervezők szerint háromezer volt.
A három pedagógus szakszervezet - Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet és Pedagógusok Szakszervezete - 12 pontból álló közös petíciót adott át John Emesének. Ebben követelik, hogy szakmai és ne költséghatékonysági alapon szülessenek a közoktatást érintő döntések, készüljön megvalósíthatósági tanulmány az iskolákkal kapcsolatos döntés előtt, s történjen valódi egyeztetés az érdekvédelmi szervezetekkel. A megmozdulást támogatta a LIGA Szakszervezetek, valamint a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete is.
A demonstrálók az általuk törvénytelennek tekintett iskolabezárások azonnali leállítását is követelték. A szülők, pedagógusok és diákok magasba emelt transzparensein többek között az állt: "Feladott iskola, feladott jövő", "Bűnösök közt cinkos, aki néma", s az egyik táblán - utalva az egyik átszervezendő intézmény, a Kvassay Jenő Műszaki Szakközépiskola képzési profiljára - az "Így nem lesz több hídember" felirat volt olvasható.