Kedden reggel kilenc és délután hat óra között a rendőrök folyamatosan figyelték a fuvarozók tiltakozó akcióját, a szabálytalankodókat meg is büntették. Napközben 37 sofőrnek összesen 460 ezer forintnyi helyszíni bírságot szabtak ki, 22 esetben pedig szabálysértési feljelentést tettek - adta közre az adatokat a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A rendőri intézkedéseket mindig a KRESZ szabályainak megsértése indokolta.
A Közúti Fuvarozók Érdekvédelméért Nonprofit Kft a fővárosi, megemelt behajtási díjak ellen tiltakozott a közlekedési akcióval. A szervezők becslése szerint 5-600 fuvaros ingázott a Hungária körúton az Árpád híd és a Lágymányosi híd között. Tavaly decemberben ugyanis elfogadta a fővárosi közgyűlés azt a rendelet-módosítást, amely szerint az eddigi tízszeresére emelték a kamionok behajtási díját a fővárosban.
A teherjárművek csak a kijelölt utakon közlekedhetnének ingyen, ilyen például a Hungária körút. A vállalkozók úgy vélik: a változtatásokkal nem oldják meg a környezetszennyezési problémákat, viszont rengeteg kis- és középvállalkozást nehéz helyzetbe hoznak.
Ez azonban már nem az első figyelemfelhívó akciójuk volt. Egy nappal korábban - azaz hétfőn - a fővárosi 56-osok terén (korábbi nevén Felvonulási tér) körülbelül 100 teherautó jelent meg és várakozott órákon keresztül.