További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
A patkányok otthonává vált Liget téri aluljáróról írtunk a múlt héten, illetve 2004-ben.
Az aluljárót még a hetvenes években építették, de rossz vonalvezetése miatt – a kijáratokat nem lehet látni, ha lemegyünk – a kilencvenes évek elejére pocsék állapotba került. Hajléktalanok költöztek le, az arra járókat közülük többen inzultálták, így évek óta már senki sem meri használni. A gyalogosok inkább a száguldó autók között cikázva mennek át az út egyik oldaláról a másikra vagy a villamosmegállóba.
Szégyenfoltok, emlékmű, húsz forint
Olvasóink fantáziáját megmozgatta az elhagyott kőbányai aluljáró. N. azt javasolta, hogy a hetvenes években épített aluljárót nyilvánítsák a létező szocializmus emlékművének.
"Egy kőbányai lakos" még három kerületi szégyenfoltra hívta fel a figyelmet. Idézet a levélből: "1. IIyen például a Harmat utca elején, a pincerendszer felett található elhagyott tér, ahol most hajléktalanok építettek nem kevés házat, és estefelé jobb, ha óvatos az ember – pedig szép park lehetne, vagy akár ingatlanfejlesztésre is alkalmas a terület. 2. Ilyen az egyik cég telephelye a Maglódi úton, amely 10-20 méterre a lakóházaktól zavartalanul üzemeltetheti zajos hulladékfeldolgozó üzemét akár reggel 6-kor, akár este 11-kor. 3. Vagy akár ilyen lehetne kőbánya városközpont buszvégállomása, illetve a vasútállomás környéke is." (Ez utóbbiról volt szó a polgármester és a bizottsági elnök válaszában.)
H-nak közvetlen tapasztalatai vannak az aluljáróról, mivel éppen mellette lakik. "Szeretném felhívni még a figyelmét arra is, hogy az előző polgármester ígéretei között szerepelt a gyalogátkelőhelyek kialakítása, és az aluljáró rendezése – írja. – Ebből annyi valósult meg, hogy a 28-as, 3-as és 62-es villamosok megállóját arrébb rakták egy baromi keskeny járdaszigethez, mert ahhoz van egy zebra. Igaz, hogy az a megálló elején van, az emberek többsége meg a megálló vége felől közelíti meg, de kicsire nem adunk, meg van oldva.
A megállóban nem lehet normálisan elférni, olyan keskeny a járdasziget, de ez sem számít. A korábbi, baromi széles járdasziget meg ott áll kihasználatlanul. Ennek még az is kiváló hátránya, hogy korábban nem kellett előre eldönteni, hogy 9-es busszal vagy 28-as villamossal megy az ember, mert át lehetett menni egyiktől a másikhoz, ha jött az adott jármű, ez most már kicsit nehezebb,olyan messzire kerültek egymástól. Pedig a régi megállóhoz is nagyon egyszerű lett volna zebrát csinálni. A Kőrösi Csoma úton hátrébb lehetett volna rakni a lámpát, és amíg a Kápolna utcából kanyarodnak ki az autók, a megállóhoz remekül át lehetne menni lámpánál, zebrán. Csak persze ez 20 forintnál többe került volna."
A múlt héten az ügyben a nyilatkozati jogot magához vonó Verbai Lajos polgármester nem ért rá, ezért csak szerdán válaszolt írásban kérdéseinkre.
Addigra kiderült, hogy Kőbányán a nyilatkozás joga is a pártharcok része. A két alpolgármester, tudtuk meg a cikk megjelenése után, ugyanazt el tudta volna mondani a kőbányai aluljáró ügyének rendezéséről, csakhogy ők fideszesek. A polgármester így inkább vállalta, hogy egy, a kerületet nem túl jó színben feltüntető cikk jelenjen meg, az önkormányzat véleménye nélkül.
Kőbányán egyébként a szocialisták kisebbségben vannak, a közgyűlés többségét a Fidesz és az ebben a ciklusban átállt SZDSZ adja.
A cikk megjelenése után telefonált Radványi Gábor fideszes önkormányzati képviselő, a Vagyongazdálkodási és Kerületüzemeltetési Bizottság elnöke, aki gyakorlatilag ugyanazt mondta el szóban, amit a polgármester néhány nappal később írásban. Az alábbi információk a kettejük által elmondottak ötvözete.
A 2006 októberében leköszönt képviselőtestület az aluljáró eredeti funkcióját akarta megtartani, ennek érdekében statikai vizsgálatot is készítettek. Ez azért különös, mert 2004-ben még azt mondták, hogy legszívesebben betemetnék a szerencsétlen aluljárót, de mivel ez a közművek miatt nem lehet, ezért inkább helytörténeti múzeumot vagy kereskedelmi szolgáltató centrumot építenének.
És még egy adalék a magyar bürokráciáról: 2004. októberi cikkünkben Vajda Pál főpolgármester-helyettes azt nyilatkozta, hogy Andó Sándor kőbányai polgármesterrel történt megbeszélése eredményeként a közeljövőben a fővárostól a kerülethez kerül az aluljáró, így végre azt csinálhatnak vele, amit akarnak. Nos, az aluljáró 2006 januárjára lett a X. kerületé, vagyis a hivatali közeljövő tizennégy hónapot jelent. Mi van, ha valamire várni kell?
A 2006 októberében felálló képviselőtestület elvetette, hogy a szerencsétlen vonalvezetésű aluljáró a későbbiekben is aluljáró maradjon. Első lépésben azt akarják elérni, hogy biztonságosan lehessen átkelni az út egyik oldaláról a másikra, illetve a villamosmegállóba. Most a jelzőlámpával védett gyalogátkelőhelyek kiviteli terveinek engedélyeztetési eljárása zajlik. A kivitelezés legkésőbb 2008 tavaszán kezdődhet el, a fejlesztésre a képviselőtestület 100 millió forintot szánt.
Amíg a felszíni közlekedés nem oldódik meg, addig nem lehet lezárni az aluljárót (bár senki sem használja évek óta), viszont az önkormányzat folyamatosan ellenőrzi az aluljáró állapotát. Az ÁNTSZ fertőtlenített, az FKF Rt. heti háromszor takarít, erős víznyomással.
Amint lesz felszíni gyalogátkelőhely, az aluljárót nagy betonlapokkal lezárják. Az aluljáró hasznosítására az önkormányzat ötletpályázatot hirdet.
Az aluljáró szomszédságában található Liget téri buszvégállomás és közlekedési csomópont rendezésére az Európai Bizottsághoz nyújtott be pályázatot a kerület, a Fővárosi és Önkormányzat és a BKV.
Fesztivál az aluljáróban
Ha még nem volt elegük az aluljárókból, akkor augusztus 24. és 31. között látogassanak el az ócsai aluljáró-fesztiválra. Az előző cikkünk megjelenése után írt az egyik, aluljárókra fogékony szervező: "Mi is egy hasonló sorsú aluljáróba költözünk le, vidéken, hogy aztán újabb nyolc napra magunk vegyük birtokba és tegyük barátságosabbá azt. Mindezt egy igazán civil szerveződés, csak egy baráti társaság által, mivel még csak hivatalos szervezet sem vagyunk!"
Akinek kedve van, itt válogathat a programok között.