Kolbászkartell és gyermekholokauszt a Vörösmarty téren

2005.12.03. 15:50
Ha valaki a Vörösmarty téren kolbászt zabáló embereket lát, biztos lehet benne, hogy turistákról vagy masszív bűnözőkről van szó. Megkezdődött a karácsonyivásár-szezon.

Bár amióta a Népszabadság megírta, hogy a Vörösmarty téren ezer forint egy kolbász, mintha egy százassal lejjebb mentek volna az árak, azért még mindig tekintélyes mennyiségű illegális - vagy külföldről származó - jövedelemre van szükség ahhoz, hogy valaki önfeledten szórakozzon Budapest belvárosában, a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron. (Persze az is lehet, hogy kollégánk túl nagy kolbászt választott, és ezért kellett egy ezrest fizetnie, alapáron mindenesetre kilencszázért vesztegetik ezt az egész Magyarországon különlegesnek, egyedülállónak mondható étket_)

Luxusprofittól csöpögő bajszok

Nemcsak a kolbász kerül - egyébként egységesen, vagyis minden bódénál - kilencszáz forintba, hanem például a kürtős kalács is 900-1000 forint között mozgolódik. De a kürtős kalács készítőinek a környékén legalább meleg van, akár a hajléktalanok is odagyűlhetnének, mint a tíz dekánként 550 forintba kerülő hagymás hús elé, amelyet hatalmas serpenyőben kavargat a szakács.

Azért inkább a külföldiek vesznek ezerért kalácsot, nem a hajléktalanok, de azért akadt már magyar vevő is az eladók szerint. Igaz, a magyar vevőt nem találtuk meg.

Kislány méhviaszból

A kolbászkartell felderítése után szólni kell arról, hogy néhány dolog kifejezetten olcsó a téren. 150 forintért már például méhviaszból készült kislányt kaphatunk, amelybe még kanócot is tettek, így meggyújthatjuk az ízléses, baktériumölő hatású gyertyát karácsonykor. Nem tudom, hogy mennyire kapós ez az áru, de aki kitalálta, az megérdemelne egy kanócot_

Aki nem akar gyerekeket gyújtogatni, választhat majmot is, illetve diót. Mi a dióra szavazunk, de a holokausztrajongók nyugodtan felvásárolhatják a Vörösmarty téri készleteket.

Kerámia, fagomba és arab dob

Mi van még a téren? Kerámia-alapú dobok, török, illetve arab mintára, mondhatnánk köcsögdobok, amelyek pár ezer forintért egészen jól szólnak. Hogy milyen gyorsan törnek össze a dobolástól, nem volt időnk kipróbálni.

Aztán vannak habán kerámiák, pontosabban azok mintájára készült darabok. (Az eredeti, XVI-XVII. századi habán fajanszok milliós nagyságrendű összegbe kerülnének, és nem vásárokon árulják őket.) De 4-5-6 ezer forintért egészen igényes tálak, tányérok kaphatók, kevésbé igényes kulacsokkal, amelyek már csak kétezret érnek.

Persze az árak nem mindenütt stabilak: egy másik bódénál a fagombát ötszázra alkudta le valaki, aztán meggondolta magát, és inkább négyszázért akarta elvinni. Végül egy kisebbel együtt megkapta ennyiért, de így kettőt kellett fizetnie.

Vannak érdekesebb, értékesebb dolgok is. Népi zene szól, kalotaszegi meg erdélyi dallamok, hajnali csárdás például. Egyszer jártam Erdélyben egy népdalgyűjtővel, tudom, hogy nem könnyű összeszedni egy-egy újabb motívumot, ritmust vagy cifrázást. Bizonyára jól is játszottak a zenészek, a nem túlzottan dermesztő, de azért átható hidegben.

Hangulatos kovácsműhelyt is imitál az egyik bódé. Nyílt lángon ütik a vasat errefelé, az egyik kisgyereknek a nagymamája egy patkóról magyarázta a fiúcskának, hogy gyertyatartó készül itt. Aztán a kovács megmutatta, hogy ez bizony patkó, a gyerek meg örült, hogy nem olyan hülye, mint a nagymamája, merthogy ő ezt már előbb is mondta.

Végül nem feledkezhetünk meg a tér régi lakóiról, a karikatúra-rajzolókról sem. Amikor arra jártunk, éppen két orosz kuncsaftot üldözött "ócsiny kraszívájá karikátúrá" felkiáltással egyikük, ám a potenciális megrendelők fürgén menekültek előle, akárcsak e sorok írója.