Újabb fővárosi kórházakat vonnak össze

2007.08.27. 20:39
A korábbi terveket részben módosítva vonnak össze három budai kórházat, két pesti intézményből pedig a főváros legnagyobb kórházát hozzák létre.

A főpolgármesteri kabinet hétfői ülésén több kórház összevonását hagyták előzetesen jóvá. A Péterfy Sándor utcai kórházat összevonják az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézettel (OBSI), így a korábban már 1360 fősre bővített Péterfy kórház (amelybe már beolvasztották előzőleg az Erzsébet Kórházat is), több mint kétszáz fővel bővül, és így Budapest legnagyobb gyógyító intézménye lesz.

A kormány már döntött

Az OBSI beolvasztását a kormány már jóváhagyta, a főpolgármesteri kabinet után most műár csak a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén kell ezt megszavazniuk a képviselőknek.

Az Index úgy tudja, hogy a Péterfy utcai összevonásoknak akkor lenne igazán értelmük, ha az így létrehozott hatalmas intézmény 12 - nem túl hatékonyan működő - telephelye közül néhányat meg is szüntetnének. Erre azonban nincs pénz, hiszen ahhoz a meglévő épületeket közül néhányat bővíteni, korszerűsíteni kéne. Így egyelőre az adminisztratív költségek csökkennek a pesti kórházakban.

Régi vita a budai kórházakról

A másik nagyobb kórházi átszervezésről már régóta vitáznak a Fővárosi Önkormányzat vezetői. Ez az átalakítás három budai kórházat, a János, a Margit és a Budai Gyermekkórházat érinti.

A régebbi variációk szerint a három intézményből úgy alakítottak volna ki egy újat, hogy új igazgatói pályázatot írtak volna ki a János kórház élére. Ebben sokan Havas Szófia jelenlegi fővárosi egészségügyi tanácsnok akcióját vélték felfedezni, aki szocialista fővárosi képviselő is, de korábban menesztették a János kórház orvos-igazgatói posztjáról.

Kompromisszum

A János kórház ügyeivel és a Havassal kapcsolatos viták miatt a szocialisták korábban majdnem felmondták az együttműködést az SZDSZ-szel a fővárosban, most azonban információink szerint mindenki elfogadta a kompromisszumos javaslatot, vagyis átszervezik a budai kórházakat, de maradhat az SZDSZ által támogatott főigazgató a János élén.

A mostani kabinetdöntés ugyanis azt is tartalmazza, hogy a másik két intézményt olvasztják be a János kórházba, amelynek élére így nem kell új pályázatot kiírni. A végső döntést egyébként a Fővárosi Közgyűlésnek kell majd meghoznia az ügyben.

Az átszervezéssel információink szerint 500 millió forintot akar megtakarítani a fővárosi önkormányzat. Mindez 70 állás megszüntetésével jár együtt.