Demszky szorongatásával kezdődött a közgyűlés

2007.10.09. 10:00
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Jó reggelt kívánunk! Ma a Fővárosi Közgyűlésből tudósítunk. Ha kíváncsiak, hogy milyen csörték vannak Demszky Gábor főpolgármester és Tarlós István, a Fidesz-frakció vezetője között, tartson velünk.

    Tarlós István; Fotók: Barakonyi Szabolcs
  • Az állami támogatással megvalósult tavalyi útfelújításokon feltárt szabálytalanságokkal foglalkozó, a Fidesz által szorgalmazott téma is szerepel a fővárosi önkormányzat mai rendkívüli közgyűlésének napirendjén.

    A testület szeptember utolsó csütörtökén a soros közgyűlésen a kormánypártok és az MDF kivonulása miatt határozatképtelenné vált, röviddel e napirendi pont tárgyalása előtt. Demszky Gábor múlt heti tájékoztatóján cáfolta, hogy a kormánypártok megfutamodtak volna a téma tárgyalásától, és elmondta, hogy ezen a héten és a hó végi soros közgyűlésen is napirenden lesz a Fidesz által szorgalmazott kérdéstéma, az útfelújítások állami támogatásának elszámolási problematikája.

    Az elmaradt napirendi témák közt szerepel Tarlós István és Csomós Miklós (Fidesz) azon javaslata, hogy a nagycsaládosok részére állítsák vissza a 15 évvel ezelőtt biztosított állatkerti belépőkedvezményt. Indítványozza a városvezetés azt is, hogy az idén 44 százalékkal megemelt távfűtés 35 százalékosra csökkenő alapdíját 10 százalékkal mérsékeljék azoknál a fogyasztóknál, akik vállalják, hogy részt vesznek a Főtáv fűtéskorszerűsítési programjában.
  • Amikor beléptünk a Fővárosi Közgyűlés üléstermébe, alig láttunk képviselőket. Mint kiderült, mindenki a büfében piknikezett, idilli hangulatban. A sláger a 240 forintos virsli volt, okkal, teszteltük. Egyelőre még semmi sem utal a közelgő vérengzésre.
  • Bár tízre volt meghírdetve a közgyűlés nyitánya, egyelőre még nem kezdődött el a napirendi pontok megtárgyalása. Rutinos közgyűlésrejárók szerint félórás késéssel érdemes érkezni, hiszen úgy se marad le semmiről az ember.
  • Demszky főpolgármester felszólította a képviselőket, hogy foglaljanak helyet. Előtte becsengettek. Ötvenöten már itt vannak a hatvanhat fős testületből.

    Demszky és Hagyó
  • A távfűtés olcsóbbá tételét lehetővé tevő intézkedések kerülnek elsőként a közgyűlés napirendjére. Ezt egyhangúan szavazták meg a képviselők.
  • Csomós Miklós
    Csomós Miklós (Fidesz) hiányolta Demszky Gábor és John Emese SZDSZ-frakcióvezető elhatárolódását Havas Szófiától. Az MSZP-s képviselő, Horn Gyula unokahúga egy interjúban ezt mondta: "Én például 1956 esetében nem szoktam forradalomról beszélni, mert a börtönből kiszabadult nyilaskereszteseket nem tudnám semmilyen módon forradalmároknak nevezni. Ahogyan azokat a géppisztolyokkal köröző fiatalokat sem, akik ugyanúgy járták a házakat, mint 1944-ben zsidókra vadászva."

    Demszky lesöpörte a kérdést az asztalról, mert - mint mondta - ez nem egy indítvány.
  • A napirend elfogadásakor Demszky legalább hatszor mormolta el, hogy "Most szavazunk, most szavazunk".
  • A Főtáv Németh Sándora


    A Főtáv vezérigazgatója egy beszéden belül teremtett igazgatótanácsi üléseket és a Vidám Vasárnapok hangulatát idéző körülményeket a Városháza üléstermében. A vezérigazgató powerpointos prezentáción bizonygatja, hogy a panellakások 8-10 emeletének kényszerű túlfűtése miatt a Főtáv 20 százalékos árhátrányban van. Mivel mindezt a terem közepén, a székek kagylójában teszi, kicsit olyan, mintha Németh Sándor tartana előadást. Már várjuk a karéneket.
  • Most 241 ezer lakást lát el távhővel Budapesten a Főtáv, 88 százalékuknál azonban nincs lehetőség a hőmérséklet egyedi szabályozására - pedig ezzel akár 15 százalékos megtakarítást is el lehetne érni, sőt megfelelő szigeteléssel és nyílászárókkal 45 százalékra nőhet ez az arány.

    A távfűtés környezetkímélőbb, biztonságosabb és kényelmesebb ugyan mint a gázfűtés, de egyelőre 20 százalékkal drágább, ezt a versenyhátrányt szeretnék ledolgozni.
    A 241 ezer fővárosi háztartásból 138 ezerben melegek már a radiátorok, bár a hivatalos fűtési szezon csak október közepén indul.
  • Bár Boris Johnson londoni főpolgármester-jelölthöz hasonlóan mi is nehezen őrizzük meg eszméletünket a powerpointos prezentációk alatt, mégis sikerült megfejtenünk, miről is beszél a Főtáv igazgatója. A pazarlás és a kényszerszolgáltatás-érzés enyhítésére egyéni hőmennyiségmérőket szerelnének be előfizetőikhez. Ez, mint megtudtuk, költséghatékonysági folyamat, aminek időszükséglete van. Azaz, a beszerelés után egy évvel lesznek érezhetőek a megtakarítások. Az egyenként 150 000 forintba kerülő készülékeket bérleti konstrukcióban adnák a felhasználóknak. Megtudtuk azt is, hogy ha nem lenne távfűtés, 240 000-rel több kémény lenne Budapesten.
  • A Fővárosi Közgyűlés hangulatában egészen más, mint a parlament, hiszen az imént Demszky Gábor főpolgármester például elhagyta az elnöki pulpitust, hogy egy szakértővel egyeztessen. Persze itt az elnöki pulpituson nem csupán a főpolgármester foglal helyet, hanem helyettesei és a főjegyző is.
  • Pokorni a pulpitusnál


    Pokorni Zoltán a főjegyzőhöz ment beszélgetni. Ez csak azért érdekes, mert a főjegyző is az elnöki pulpituson ül.
  • Befejeződött Kovács Lajos előadása, az MSZP pedig ezután 20 perc szünetet kért. Addig mi is tovább teszteljük Budapest legolcsóbb büféjét.
  • Egy, a helyszínen kiosztott előterjesztés alapján a közgyűlés döntött volna a költségvetés pénzeinek átcsoportosításáról, ám ez nem kapott többséget, a hatvanhat fős közgyűlésben ugyanis csak hatvanöten vannak jelen az ülés elején zajló szavazáson pedig 32-32 volt a szavazási arány. A Fidesz azért nem szavazta meg a napirendrevételt, mert előbb tisztáznák, hogyan fizethetett el nem készült útfelújításokért Budapest.
  • Próbáljuk kideríteni, hogy miért kellett a szocialistáknak húsz perc szünet, de felszívódtak, valószínűleg tanácskoznak valahol.
  • A Fővárosi Közgyűlés tagjait listákról választják a budapestiek, úgy mint a vidékiek a megyei közgyűlések tagjait. (Fontos különbség, hogy vidéken két lista van, külön a tízezer fő alatti és feletti településeknek, és a megyei jogú városok lakói nem szavaznak. Az országgyűlési választásokkal ellentétben itt nem csak pártok, hanem civil szervezetek is állíthatnak listát.) A közgyűlésben öt frakció működik. A parlamenti kormánypártok és ellenzékiek egyaránt 33 – 33 helyet szereztek a közgyűlésben.

    A baloldalnak mégis egyfős többsége van, mert a mindenkori főpolgármester is automatikusan tag. Így a közvetlenül megválasztott Demszky Gábor mandátumával egyetlen fős többsége lehetett az MSZP-SZDSZ szövetségnek. A két párt koalíciót kötött ugyan, ám az összes részletkérdésről még egy évvel a választás után sem tudtak megegyezni. A koalícióból ugyan kimaradt az MDF, ám a szavazások nagy részében a baloldalt támogatja.
  • A Fidesz-KDNP közös listán indult, összesen 30 képviselőjük van. A Közgyűlésben azonban külön frakciót alakítottak, így 4 fős KDNP csoport mellett 26 fős Fidesz frakció is működik. A Fideszét Tarlós István volt főpolgármester-jelölt vezeti, aki nem tagja a pártnak. A KDNP frakció vezetője Bagdy Gábor, aki a Boross-kormány idején államtitkár-helyettes volt a népjóléti tárcánál.

    Az MSZP-nek 24 képviselője van, vezetőjük Steiner Pál, az V. kerület volt polgármestere. Az SZDSZ frakcióban 9-en ülnek, John Emese vezeti őket. Ő korábban az SZDSZ ifjúsági szervezetek (Új Generáció) volt a vezetője.

    Az MDF-nek 3 képviselője van, vezetőjük Katona Kálmán, a párt előző főpolgármester-jelöltje, az Orbán-kormány volt közlekedési minisztere.
  • A szünet arra is jó, hogy a közgyűlésben ritkán megfordulók bepillantást nyerjenek a testület legviccesebb pillanataiba. Egy öreg róka szerint az egyik legviccesebb jelenet az volt Budapest parlamentjének életében, amikor a még képviselettel rendelkező MIÉP-frakció egyes képviselői az ülésteremben a pad alatt söröztek, amikor az üvegcse kiürült általában elhelyezték a pad alatt. Egy alkalommal az egyik képviselő olyan vehemensen pattant fel egy szerinte felháborító ügy miatt a padjából, hogy a sörösüveg útra kelt, és begurult a terem közepébe. Akkor az éppen elnöklő Vajda Pál feddte meg képviselőtársait, hogy miért is isznak munka közben.
  • Ismét becsengettek, a szocialista képviselők befejezték tanácskozásukat. A képviselők lassan újra elfoglalják helyüket. Folytatódhat a diskurzus a távhő díjának csökkentéséről.
  • Fónagy János szólásra emelkedik


    Fónagy János a Fidesz nevében megköszönte a távhőszolgáltatással kapcsolatos részletes előterjesztést, és rákérdezett, jól érti-e, hogy az előterjesztés sikere függ a gáztörvény és az áfatörvény módosításától, és attól, hogy kapnak-e rá állami támogatást. Az immár bajuszmentes Katona Kálmán az MDF nevében az iránt érdeklődött, hogy az előterjesztők puhatolóztak-e a szabad demokrata minisztereknél.

    "Függ, függ függ" - felelte az előterjesztő Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes. De aztán megnyugtatásként közölte, hogy van mozgástér, mégpedig az a hárommilliárdos megtakarítás, amit a korszerűsítéssel elérhetnek. Ebből csökkenthető az alapdíj - ahogy korábban elhangzott, "a jövő évi inflációt megnyerik a fogyasztók". A hődíjba azonban nincs beleszólása a fővárosnak, de bíznak benne, hogy a kormányt is meggyőzi a takarékosság, ami amúgy is napjaink buzzwordje.
  • Win-win helyzetről van szó, ismerteti Hagyó Miklós főpolgármester-helyette. Ez azt jelenti, hogy az ökoprogrammal jól jár a fogyaszó, jól jár a kormány is, a távhőtámogatás egy megtérülő beruházás.
  • Katona Kálmán (MDF) bajusz nélkül
  • György István, a Fidesz vezérszónoka üdvözölte a Főtáv díjcsökkentő programját, ugyanakkor kifogásolta, hogy előbb ismerte meg az elképzeléseket a sajtó, mint a közgyűlés, vagy épp a Főtáv felügyelő-bizottsága. Fónagy Jánoshoz hasonlóan ő is a kormányzati egyeztetést hiányolta. "Kicsit PR-szagú így az előterjesztés" - mondta, bár azt is hozzátette, hogy még így is támogatni fogja a Fidesz.
  • Bár mindenki egyetért a javaslattal, aminek ugyan mindenki által elismert hibája, hogy a kormányzattal nincs egyeztetve, a városatyák egymással versengve szólnak hozzá a témához. Katona Kálmán másodjára is részletezhette aggályait, ezúttal a szociális szempontokra - a piaci árhoz kapcsolódó támogatási rendszerre - koncentrálva. Gy. Németh Erzsébet önkritikusan elismerte, hogy a Főtáv és a Főváros előző vezetése már megkísérelt keresztülvinni egy ugyanilyen javaslatot több kormányzaton is, sikertelenül. Ezért arra kérte a parlamenti képviselő városatyákat, hogy tegyék országossá, valamennyi távhőfogyasztót érintővé az ügyet.
  • "Kálmán, jó lenne ha idefigyelnél, mert részben neked szeretném felolvasni" - rója meg arcszörzet nélküli kollégáját a szocialista Gábor József György, aki a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 2007-2020-as energiagazdálkodási programjából vett idézetekkel bizonyítja, hogy a kormány és a város céljai azonosak: takarékosság mindenek előtt.
  • Gy. Németh Erzsébet


    Divatszempontból csalódást okozott a Fővárosi Közgyűlés. Abszolút többséget szereztek a fekete és a sötétszürke öltönyök, a mezőnyből egyedül Gy. Németh Erzsébet babarózsaszín blézere emelkedik ki. A távhővita - amiben mindenki mindenkivel egyetért - időközben követhetetlenné vált.
  • Ahhoz képest, hogy a képviselők két órán át vitatkoztak, végül az döntött, hogy mindenki mindenkivel egyetértett. A távhőjavaslatot hatvanöt igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazatok nélkül, két hiányzó mellett egyhangúlag elfogadták, de novemberben még visszatérnek a kérdésre.


  • A Fővárosi Közgyűlés szép hagyománya, hogy érdekcsoportok képviselői is szót kaphatnak az ülésteremben. Ma a lakossági érdekcsoportokat képviselő idős úr szólalhatott fel, aki villámgyorsan tudott számokat sorolni, amik hol a díjemelés százalékait, hol a polgári törvénykönyv paragrafusait, hol a fogyasztók költségeit jelölték, de még mielőtt értelmessé válhatott volna a mondandója, lejárt a szólási ideje.
  • A közgyűlés ismételten szavazott a Fővárosi Önkormányzat 2007. évi útfelújításokra vonatkozó program engedélyokiratának III. számú módosításáról. Erre azért volt szükség, mert a költségvetési átcsoportosítást is tartalmazó előterjesztés első körben nem kapta meg a minősített többséget. Most Tüttő Kata (MSZP) javaslatára egyhangúlag támogatta a közgyűlés a napirendre vételt, mert a Fidesz megváltoztatta álláspontját, arra hivatkozva, hogy nem akarja a leszavazással büntetni a kerületeket, ugyanakkor továbbra sem pártolják a helyszínen kiosztott anyagokat.