További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
Szerdán délelőtt kis csúszással ugyan, de végül beüzemelte a MÁV a Nyugati pályaudvaron az 1-től a 9-ig vágányig terjedő peronzárat. A körülbelül másfél méter magas masszív fémkerítésnek 14 kapuja van, utasforgalomtól függően egyszerre 4-5 kapun lehet bejutni a vonatokhoz, vagy kijutni a peronokról az érkező utasoknak. A kapuknál diákmunkaerő kéri a jegyeket, a fiatalok mellett természetesen kalauzok is vannak, aki például jegy nélkül eljutott idáig, az tőlük veheti meg a jegyét. A rendet vasútőrök felügyelik.
Az utasoknak egyelőre nehezen barátkoznak meg a gondolattal, hogy mától fogva mindig át kell esniük a jegyellenőrzésen. "Nem elég, hogy a pénztáraknál irdatlan sorokat kell kivárni, a jegykiadó automaták hol működnek, hol nem, még itt is szívatják az embert" - méltatlankodott egy fiatal pár. Egy idős nő szerint teljesen egyértelmű, hogy milyen tumultus lesz itt a csúcsidőben. Egy hátizsákos fiatalember attól tart, hogy az új rendszer miatt - no meg a BKV és a MÁV menetrendjének összehangolatlansága miatt - eztán pláne le fogja késni a vonatát.
A vonattal érkezők is meglepve vették tudomásul, hogy a közelmúltban felállított kapuknál most ellenőrök állnak, és kérik a jegyeiket. A többséget láthatóan felkészületlenül érte, hogy a rendszer működik, többen hosszan kotorásztak táskáikban, mire előkerült a jegy, volt aki ingerülten a jegyvizsgáló kezébe nyomta jegyét és szó nélkül utat tört magának.
Egyébként a Nyugati pályaudvar 9-es vágányára érkezik minden délután, valamivel fél öt után egy vonat Szlovákiából. A kilences vágány az utolsó, amelyet még érint a kordon, itt szűkül le a leginkább a peron. A szigorodó jegyellenőrzésre magyar és angol feliratú táblák hívják fel a figyelmet, a Szlovákiából, Érsekújvárból (Nové Zámky) érkezők szlovák tájékoztatást itt nem találnak. Egyébként a vonat rendszeresen késik, és 16 óra 55-kor elvileg már indul vissza Szlovákiába, így a fel- és leszállásra tíz percük sincs az utasoknak, köztük azoknak a magyaroknak, akik ezzel a Magyarországon zónázóként közlekedő (tehát Vácig meg nem álló) járattal Vác, Verőce, Kismaros, Nagymaros, Zebegény és Szob felé mennek.
Rugalmas lesz a rendszer
A sajtótájékoztatóval egybekötött üzembehelyezésen Devecz Miklós, a MÁV ZRt. személyszállítási üzletágának főigazgatója elmondta, hogy a rendszer kísérleti jelleggel üzemel, de ez nem azt jelenti, hogy ha valami nem stimmel, akkor megszüntetik. "Szó sincs arról, hogy elbontanánk ezeket a kapukat. Megnézzük a tapasztalatokat, és azokat hasznosítva alakítjuk majd ki a rendszert Budapest többi pályaudvarán, később pedig a megyeszékhelyeken." A rendszer nem az utasok zaklatására szolgál, "csak szeretné a MÁV a szolgáltatást igénybe vevő utasoktól a szolgáltatás ellenértékét beszedni", magyarázta a főigazgató. A beruházás 35 millió forintba került, a MÁV reméli, hogy ez egy éven belül megtérül.
A rendszer rugalmas lesz, ígérte Devecz, ami azt jelenti, hogy az érkező és induló vonatok számától függően tartják nyitva a kapukat. A korábban felvetődött kifogásokra is talált megoldást a MÁV: a fogyatékkal élők, vagy az idősek kísérői ideiglenes tartózkodást biztosító kártyát kérhetnek a jegyellenőröktől, így beléphetnek a peron lezárt területére. "Reméljük, hogy kevés időbe és kellemetlenségbe kerül majd az utasoknak a kapun való áthaladás" - tette hozzá a főigazgató.
"Fontos kritérium a biztonság is" - hangsúlyozta Devecz Miklós, aki ezzel kapcsolatban elmondta, hogy kialakítottak szélesebb kétszárnyú kapukat is, hogy szükség esetén a mentők bejuthassanak a peronokhoz, és van automata vezérlésű mozgókapu is, így nagyobb járművek - például tűzoltóautók - is megközelíthetik a vonatokat.
Stadionkapuból peronzár
A diákmunkásokat a JobLand szövetkezet toborozza, egyszerre körülbelül tizenöten dolgoznak a vasutasok mellett, tudtuk meg Szórád Róberttől. A személyszállítási üzletág osztályvezetője, a peronzáras projekt vezetője az Index érdeklődésére elmondta, hogy a diákszövetkezettel már korábban is szerződéses kapcsolatban állt a MÁV, többek között utasszámlálást és egyéb kisebb statisztikai munkákat bíztak rájuk. Azt, hogy mennyibe kerül a peronzár fenntartása, milyen költségvetéssel számolnak, nem tudta megmondani a projektvezető.
A MÁV illetékesei nem tartanak attól, hogy kaotikus, tumultuózus jelenetek alakulnak majd ki a kapuknál, "a kapuk áteresztőképessége ugyanis nagyobb, mint a peronok kieresztőképessége", magyarázta Szórád Róbert, aki szerint amúgy sem jellemző hogy egyszerre érkezzen és induljon annyi vonat, hogy megteljen a terület utasokkal.
A rendszer jövőjéről szólva a projektvezető elárulta az Indexnek, terveikben az szerepel, hogy átállnak az elektronikus jegyellenőrzésre. A peronzár ennek megfelelően elektronikus kapukkal működik majd, a mostani kivitelezésnél a szükséges elektromos kábeleket már be is építették. A tervek szerint a hírhedt, sok politikai csatát megélt stadionbeléptető rendszer raktáron álló darabjait venné át a MÁV, így egy részben már működő és kipróbált rendszert telepítenének a peronokhoz.
A rendszer tesztje pár hónapig tart, 2007-ben a többi fővárosi pályaudvaron és az elővárosi közlekedésben a nagy forgalmű állomásokon tervezik meghonosítani a peronzárat, tette hozzá Szórád Róbert.
Karámban
Szálka Miklós, a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottságának fideszes tagja, fővárosi képviselő, a MÁV igazgatóságának korábbi tagja az Indexnek csütörtökön, a Nyugati pályaudvaron kifakadt, szerinte a mostani peronzár úgy kezeli az utasokat, mintha állatokat terelnének a karámban. Szálka szerint a MÁV-nak a pénzt nem ilyen beruházásokra kellene költenie, hanem például fel kéne újítania a Nyugati pályaudvar biztosítóberendezéseit, amelyek a 30-as évek műszaki színvonalán állnak. Szálka hozzátette: a MÁV kiadásainak jelentős része fix, azaz nem függ az utasok számától. A vonaton közlekedők nagyobb hányada egyébként is bérletet használ, tehát a jegyellenőrzés szigorítása nem befolyásolja érdemben a vasúttársaság bevételeit.