A miniszterelnök bátorított
A kormányfő néhány hónappal korábbi városházi látogatásán bátorította azt a felvetését, amely szerint a közterület-felügyelet bázisán, hatáskörének bővítésével valósulhatna meg az úgynevezett városőrség. Danielisz Béla szerint a kormányzathoz eljuttatott szakmai elgondolásainak kulcskérdése az, hogy a bűnmegelőzés olyan helyi közügy, amelynek koordinátora az önkormányzat.
A bizottsági elnök szerint a legjobb önkormányzati-rendőri együttműködés sem pótolhat egy ilyen "saját" hatóságot. Danielisz pozitív példaként említette, hogy Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban évek óta sikerrel működik önkormányzati rendőrség típusú szervezet. A lengyeleknél városőrség, másutt városi, községi rendőrség a neve.
A közterület-felügyelőkre alapoznának
A fővárosi politikus szerint előbb a közterület-felügyeletről szóló 1999-es törvény és annak végrehajtási rendeleteinek módosításával növelhetnék a majdani városőrség, a közterület-felügyelet hatás- és jogkörét. Egyebek között a kisebb súlyú közlekedési szabálysértéseknél, a gépkocsi-elszállításoknál, a kerékbilincs használatánál, a térfigyelő kamerák működtetésénél és a kényszerintézkedéseknél volna szüksége a szervezetnek a szélesebb hatáskörre.
A testület létszámát a nemzetközi számokhoz alakítva ezerlakosonként egy személyben állapítaná meg az elnök. Jelenleg Budapesten a kerületiekkel együtt 300-400 közterület-felügyelő ténykedik.