Viola
-6 °C
-2 °C

Dupla kordonnal készülnek Demszkyék a tojáselhárításra

2008.03.05. 18:47
A tavalyi tojászáporból okulva idén megszigorítják a főváros március 15-i megemlékezésének helyszínén az ellenőrzést.

A korábbi évektől eltérően idén fokozott biztonsági ellenőrzések mellett vehetnek majd részt az érdeklődők a fővárosi önkormányzat március 15-i ünnepségén a Petőfi-szobornál, tudta meg az MTI szerdán városházi forrásokból. Tájékoztatásuk szerint a fővárosi ünnepség szervezői az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium által az állami megemlékezésekre készített biztonsági szabályzat alkalmazásával kívánják elérni, hogy a fővárosi ünnepség látogatói méltó körülmények közt ünnepelhessenek. Emlékezetes, hogy tavaly március 15-én többen bekiabálásokkal és tojások hajigálásával zavarták meg a főváros rendezvényét.

A főváros ünnepségét csakúgy, mint a március 15-i állami megemlékezéseket, két kordonon keresztül lehet majd megközelíteni. A rendészeti minisztérium tájékoztatója szerint a koncertlátogatók körében már ismert, az ünnepségeken való részvétel feltételeit tartalmazó szabályzatot léptetnek életbe. A színpad közelébe azok mehetnek, akik a második ellenőrző pontnál átesnek a személyes ellenőrzésen.

Képek a tavalyi megemlékezésről

A Petőfi-szobor körzetében kialakítandó kordonok ellenőrzési pontjainál a rendezvény biztonsági szolgálatának ruházat- és csomagellenőrzésre lesz lehetősége. Egyebek közt megtiltják a nyeles esernyők, a zászlórudak és az üvegek bevitelét a kordon területére. A főváros ünnepségére csak a nemzeti lobogót, Budapest és az EU zászlaját lehet majd bevinni.

A kordon mögé nem léphetnek majd be az alkohol-, vagy kábítószer-befolyásoltság alatt lévők. A 12 évnél fiatalabbak pedig csak kísérővel mehetnek át a kordonon. Az ünnepség méltóságát megzavaró személyeket a rendezők eltávolítják, belépésüket megtiltják. A rendészeti minisztérium szabályozásához hasonlóan a főváros ünnepségén is mindenki a saját felelősségére vehet részt. A látogatók esetleges felelőtlen magatartása miatt bekövetkező károkért nem vállalnak felelősséget a rendezők.

Nyáry Krisztián, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a fővárosi ünnepség operatív törzse által kidolgozott szabályozással biztosítani kívánják az ünnephez méltó megemlékezés lehetőségét a Petőfi-szobornál.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!