Dombóvár keményen fellép a csikkdobálók ellen
A csikk eldobása ellen először május 22-26. között hirdetett akciót a délnyugat-magyarországi város önkormányzata, mondta az MTI-nek Dávid Gyula városgondnok pénteken. Dombóvár mintegy 40 ezer négyzetméter alapterületű városközpontját 26 körzetre osztották, a munkások kesztyűvel és speciális csikkszedő csipeszekkel vették fel a harcot a cigarettavégek ellen. Az akció során 26 kilogramm cigarettavéget szedtek össze.
Az akciót kéthetes hatásszünet követte, amikor a járókelők lelkiismeretére bízták, "pöckölnek vagy nyomnak", majd a közterület-felügyelet elkészített egy úgynevezett csikktérképet, amely a belváros e szempontból leginkább kritikus helyeit mutatta, ahol figyelemfelkeltő táblákat helyeztek el.
"A képviselőtestület június 26-án úgy módosította köztisztasági rendeletet, hogy a szemetelés mellett a csikk eldobása is szabálysértéssé vált, amelyet 30 ezer forintig terjedő bírsággal sújthatnak, próba jelleggel már július 1-től" - mondta a városgondnok.
A városban három, hatósági jogkörrel rendelkező közterület-felügyelő járja az utcákat, intézkedési hatáskörrel nem bíró segédek kíséretében, akik a hatósági tanú szerepét töltik be, például bizonyítékokat gyűjtenek.
A kutyaszar problémára is gondolnak Dombóváron: "Három évvel ezelőtt kezdtünk el edényeket, zacskókat kihelyezni az utcákon, és kedvező tapasztalatokat szereztünk" - mondta Dávid Gyula. A városgondnok emellett egyedi tervezésű kutyavécére is adott le megrendelést, amelyről reméli, hogy nemcsak hasznos lesz, hanem esztétikailag is kellemes látványt nyújt majd.