Pótnyomozás Csillebérc ügyében
További Belföld cikkek
- Gyurcsány Ferenc: Ha Magyar Péter magáénak akarja az országot, akkor csöbörből vödörbe kerülünk
- Varga Judit több mint 2 millió forintot keres a Miskolci Egyetem akadémiáján
- Két év alatt több mint 132 millió forintot költöttek Nagy Márton külföldi útjaira
- Északkelet-Magyarországot is elérte a szigorítás, Borsodban is kötelező a maszkviselés a kórházakban
- Már a fél ország beteg, és a kínai vírus is erőre kapott
Van mit tisztázni
A főügyészség döntésében lényegében azoknak az adatoknak a beszerzésére utasította a rendőrséget a pótnyomozás keretében, amelyek összegyűjtését korábban az ORFK illetékes osztálya nyomozati tervében jelezte, és amire akkor az eljáró ügyész nemet mondott.
Így például tisztázni kell az építési engedély megszerzésének és az ingatlan értékesítésének körülményeit, valamint, hogy milyen feltételekkel költözött be az épületbe a MÚSZ elnöke.
Keller kéri Rogán anyagait
Keller László, a Miniszterelnöki Hivatal közpénzügyi államtitkára szerdán levelet írt Rogánnak, melyben kérte, hogy bocsássa rendelkezésére a csillebérci vadászházzal kapcsolatos iratait - értesült a Magyar Hírlap. Keller úgy gondolja, hogy bár az úttörőszövetség és Rácz között létrejött adásvétel nem érint közpénzt, az esket politikai felhangja miatt meg kell vizsgálni az anyagot.
Áron alul
Az ORFK szervezett bűnözés elleni igazgatóságának korrupcióellenes osztálya még tavaly júniusban rendelt el nyomozást ismeretlen tettesek ellen hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt.
Rogán álláspontja szerint bűncselekményt követtek el azok, akik a Magyar Úttörők Szövetsége (MÚSZ) Csillebérci Úttörőtáborához tartozó vadászházat, amelyet a rendőrség által kirendelt szakértők 95 millió forintra becsültek, 15 millió forintért eladták egy kft.-nek. A cég - mint azt Rácz Péter, a MÚSZ elnöke a Népszava keddi számában elmondta - ezt követően saját költségén felújította a tíz éve lakatlan, fűtetlen, megrongált és felerészben hiányzó tetőszerkezetű épületet, amelyben később az úttörőszövetség lakást bérelt az elnöknek.
|