Kisgazdák nélküli agrártárca?

2001.02.17. 11:26
Dávid Ibolya MDF-elnök szerint jó lenne, ha a Földművelésügyi Minisztérium új vezetőjének nem lenne kapcsolata a kisgazdapárttal. Pokol Béla a Polgári Platform tagja kijelentette: Torgyán nem tudja leváltatni Bánk Attilát a frakcióvezetői posztról, mert nincs meg az ehhez szükséges kétharmados többség a frakcióban. Torgyán szerint azonban Bánkot vagy leváltják, vagy kizárják a pártból.
,,Ami ma a Független Kisgazdapártban történik, annak végeredménye nem mérhető be, nem számítható ki, hiszen sok meglepetést hozhat még a párt és a frakció kapcsolatának alakulása, új csoportok szerveződése" - nyilatkozta Dávid Ibolya az MTI-nek szombaton. Az MDF elnöke hangsúlyozta: minden jel arra mutat, hogy a kormányzáshoz szükséges mandátumszám megmarad, legyenek a kisgazdapárt tagjai a frakcióban, vagy a függetlenek táborában.

A vidékfejlesztési minisztériumot azonban mentesíteni kell a bizonytalan körülményektől, mert a vidék életében egyik legfontosabb szerepet betöltő tárca közel 400 milliárd forint felett rendelkezik - jelentette ki. "Szakmai megoldásra van szükség az FVM irányításában, nem lehet hetekig fenntartani a bizonytalanságot. Ez nem azt jelenti azt, hogy az FKGP-nek nem kell támogatnia a leendő minisztert, de jogos igénye lehet a társadalomnak, hogy a tárca új vezetőjének ne legyen szoros kapcsolata a kisgazdapárttal. Minden előjel arra mutat, hogy ez csak korlátozná a leendő minisztert a tárca gazdálkodásának ellenőrzésében és szakmai munkájában" - mondta Dávid Ibolya.

Az MDF elnöke hangsúlyozta: az FVM problémájának megoldása ma az elsőszámú kormányzati kérdés, hogy milyen megoldás születik a vidék ügyében, az Magyarország és a kormány jövője szempontjából mérföldkő. ,,Sok mindent előrevetíthet egy ilyen döntés, azt is, hogy milyen a kormány felelőssége az ország iránt" - jelentette ki Dávid Ibolya.

A Polgári Platform szerint Bánk marad

A Független Kisgazdapárt parlamenti képviselőcsoportja több mint egyharmadának támogatását élvező Polgári Platform elutasítja a Bánk Attila frakcióvezető leváltására irányuló kezdeményezést - közölte Pokol Béla, kisgazda országgyűlési képviselő, a platform egyik alapítója szombaton az MTI-vel. Szavai szerint az a tény, hogy a 42 tagú frakcióból legalább 15-en támogatják a Polgári Platformot, illuzórikussá teszi Torgyán József pártelnök szándékát Bánk Attila leváltására, ugyanis ehhez legalább a képviselőcsoport kétharmadának szavazata szükséges.

Pokol Béla tájékoztatása szerint a Polgári Platformhoz az alapítókon kívül a kisgazda képviselők közül már csatlakozott Hanó Miklós, Vincze László, Kurucsai Csaba és Zakó László is. Pokol Béla jelezte, hogy vannak a kisgazda képviselők között olyanok, - például Boda Ilona, Orosházi György, Kékkői Zoltán és Tímár György - akik ugyan aláírásukkal nem csatlakoztak a Polgári Platformhoz, de támogatják azt.

Torgyán szerint Bánkot leváltják vagy kizárják

,,Ha Bánk Attila kisgazda frakcióvezetőt a képviselőcsoport keddre összehívott ülésén nem váltják le, akkor a párt vezető testületének döntése értelmében ki kell zárni az FKGP-ből" - közölte Torgyán József pártelnök a Pest megyei szervezet ülése után, szombaton.

Kérdésre válaszolva hangsúlyozta: kedden mindenképpen lesz frakcióülés, mivel annak összehívását a képviselőcsoport tagjainak több mint kétharmada írásban kezdeményezte. Torgyán József szerint a frakciószabályzat értelmében az ülés határozatképes, ha a képviselők kétharmada megjelenik, és a résztvevők kétharmadának egyetértésével lehet érvényes döntést hozni a frakcióvezető-helyettesek kizárásáról valamint Bánk Attila leváltásáról.

A megyei szervezet gyűléséről a pártelnök elmondta: mivel a tagság egységesen kiállt mellette, ebből is látható, hogy az FKGP egységes "legfeljebb a párt vezetése nem tudott felnőni a tagsághoz". A szervezet agrárminiszter jelöltjeként Tamás Károlyt, a földművelésügyi minisztérium közigazgatási államtitkárát nevezte meg.