Egyházak-állam: mi mennyi?

Továbbra sem csitulnak a hullámok az egyházi iskolák múlt heti tüntetése után. A demonstráció után úgy látszott, hogy az Oktatási Minisztérium bizonyos pontokon engedett és ezt a tüntetők sikerként könyvelték el.

Hétfőn az Országgyűlés el is fogadta a jövő évi költségvetést, s ebbe az ígéretek szerint bekerültek olyan módosítások, amelyek enyhítettek volna az egyházak elégedetlenségén. Most kiderült, ez még sincs egészen így. Az egyházak a "diszkriminatív elvonások” miatt az Alkotmánybírósághoz szeretnének fordulni.

A katolikus, a református és az evangélikus egyház idén márciusában hasonló ügyben már az Alkotmánybírósághoz fordult a 2005. évi költségvetési törvény egyes pontjai miatt, de a taláros testület egyelőre még ezt sem bírálta el.

Tegyünk kísérletet arra, hogy megértsük vagy megértessük, mi egyáltalán a vita lényege az egyházak és az állam között. Nem lesz könnyű.

Államegyházi iskolák?

A katolikus, a református, az evangélikus egyház, valamint a zsidó felekezet kezdettől azt hangsúlyozta: tiltakozásuk lényege nem az, hogy az eddiginél több állami támogatást szeretnének. Az egyházak azért tiltakoznak, mert azt szeretnék, hogy nekik is ugyanaz járjon, mint az önkormányzati iskoláknak.

Tegyük fel, hogy egy városban egymás mellett áll egy egyházi és egy önkormányzati iskola. Mi a különbség köztük, ha a finanszírozást nézzük? Ki honnan kapja azt a pénzt, amelyet a diákokra fordíthat?

Az önkormányzati és az egyházi iskola működési költségeinek mintegy kétharmadát egyformán az államtól kapja. A fő különbség az, hogy ezt az önkormányzat saját bevételeiből (helyi iparűzési adók, szja átengedett része, stb.) egészíti ki, míg az egyháznak ezt az összeget a 1997-es vatikáni szerződés alapján az állam fizeti meg. Ezt hívják egyházi kiegészítő normatívának. Az elv az, hogy a felekezeti iskola is megkapja azt a pénzt, amelyet az önkormányzat az állami támogatáson felül maga fordít az iskolára.

Miért nem maga az egyház tartja fenn az iskolát? A hazai felekezetek azzal érvelnek: vagyonukat a háború után államosították, és csak a kilencvenes évek közepétől kapták vissza. A megszakadt folytonosság miatt az egyházi vagyon (egyelőre?) nem termel elég saját forrást, ehhez szükség van az állam segítségére. A költségvetés által erre adott pénz egy része az adózók által az egyházaknak felajánlott összegből származik, ezt azonban jelentős részben magának az államnak kell kiegészíteni.

A legnagyobb vitát ennek az egyházi kiegészítő normatívának a meghatározása okozza. A költségvetés tervezésekor ugyanis nem lehet pontosan megmondani, jövőre mennyit is költenek majd az önkormányzatok összesen az iskolákra. Az egyházaknak járó kiegészítő normatívát ezért a költségvetés elkészítésekor minden évben előre igyekeznek megbecsülni. Mondhatjuk úgy, lehetőleg alulbecsülni.

Csúsztatott támogatás

Ha egy naptári év lezárul és kiderül, mennyit fordítottak pontosan az önkormányzatok az iskoláikra, a zárszámadás után az egyházak visszamenőleg megkapják a hiányzó pénzt, amely az egyházi kiegészítő normatívával nem jutott el hozzájuk.

Ez a pótlólagos összeg az elmúlt években 1-1,5 milliárd forint volt. Az egyházak tehát azt szeretnék elérni, hogy a nekik járó összegből minél kevesebb pénzt kapjanak meg utólag, és minél többet az adott évben. Az egyházak a 2004-es év számadatai alapján ezért Magyar Bálintnak átadott petíciójukban azt követelték, hogy a kiegészítő egyházi normatíva összege jövőre 156 ezer forint legyen tanulónként a 2006-ra tervezett 129 ezer forint helyett.

A költségvetés hétfői elfogadásakor végül egy olyan javaslat született, amely ezt 1, azaz egy forinttal emelte volna meg. Ez nem a kormány szándékos cinikus gesztusa volt, mindössze annyi történt, hogy az önkormányzati fejezetből felszabadult 160 millió forintot átcsoportosították az egyházi kiegészítő normatívára, amely a fejkvótára leosztva egy forintos növekedést idézett elő.

Az iskolák finanszírozása persze korántsem ilyen egyszerű kérdés. Az állam a különböző oktatási feladatok elvégzésére úgynevezett normatívákat, egy tanulóra számított fejpénzeket ad az önkormányzatoknak, az egyházaknak vagy az iskolákat fenntartó alapítványoknak.

Ezek erdejében kívülállónak mára szinte lehetetlen eligazodni, miután több mint negyven különböző címen folyósított normatíva létezik. Egy alsós általános iskolás után például évente 204 ezer forintot, egy gimnazista után 262 ezer forintot fizet az állam.

Normatívák erdeje

Ennél jóval kisebb összeget jelent például a kollégiumi és napközis támogatás, gyermekenként külön pénzt kapnak a nemzetiségi oktatást folytató iskolák vagy a bejáró gyermekeket fogadó intézmények, de az állam olyan egyedi és kiemelt feladatokra is ad pénzt, mint az érettségik vagy az informatikai fejlesztések.

Az alapelv az, hogy ezek a normatívák mind az önkormányzati, mind a nem önkormányzati (egyházi, alapítványi) iskoláknak járnak. Vannak köztük azonban olyanok, amelyek ugyan összefüggnek az iskoláztatással, de inkább a településszerkezet változásához kötődnek. Ilyen például a kistelepülési iskolák helyzetét erősítő, a bejárók után járó, vagy az iskolák társulásait ösztönző normatívák.

A 2006-os büdzsében ezeket a szorosan nem az oktatással kapcsolatos támogatásokat megvonták volna a felekezeti iskoláktól. Az egyházak részeredménynek tartják, hogy a jövő évi költségvetésben végül ők is jogosultak lesznek a bejáró-, a kistelepülési- és a társulási normatívára.

Nem jár nekik viszont a többcélú kistérségi társulás forrásaiból. A Pénzügyminisztérium azzal érvel: ebben az esetben olyan támogatásról van szó, amely kifejezetten az önkormányzatoknak jár.

Számok, és ami mögöttük van

Sokan kérdezhetnék, miért tiltakoznak az egyházak, amikor statisztikák szerint a felekezeti iskolák támogatása 2000-2005 között kétszeresére nőtt, míg az önkormányzatiaké csak 84 százalékkal lett nagyobb.

Persze ezek csak egy összesített statisztikai adatok, az ördög a részletekben rejlik. A támogatás nem azért növekedett gyorsabban az egyházi iskoláknál, mert az állam jótékonyan segítette volna a felekezeti intézményeket. Ez részben automatikus folyamat volt, a felekezeti iskolákban ugyanis az utóbbi években jelentősen emelkedett a létszám, míg az önkormányzatiakban csökkent. A kilencvenes évek végén kezdtek felmenő rendszerben kibővülni az új egyházi iskolák, amelyek sokszor az önkormányzati intézményektől "szipkáztak el" diákokat, így az államnak egyre több egyházi iskolás diák után kellett fejpénzt fizetnie.

Kiszámolták az átlagosan egy diákra jutó állami támogatás összegének változását is. 2001-ben még az önkormányzati iskolákban tanuló diákokra áldozott több pénzt az állam, a trend azonban 2003-2004-ben megfordult. Tavaly már 461 ezer forint jutott egy egyházi iskolában tanuló diákra, míg az állami iskola tanulója után átlagosan 445 ezer forint. Ebben az eltolódásban szerepet játszik az is, hogy az egyházi iskolákban arányosan nagyobb a gimnazisták száma, akik után az állam magasabb normatívát fizet, mint egy általános iskolás diák után.

Azt, hogy az egyházak és az állam között az intézmények finanszírozása között évről évre hasonló viták vannak, elsősorban az okozza, hogy tételesen nincs meghatározva, mi az, ami jár, és mi az, ami nem a felekezeti intézményeknek. Ez a helyzet mindkét oldalon lehetőséget ad a támogatásokkal való számháborúra, illetve a tiltakozásokra.