Ez a poszt a következő Percről percre része:

Belpolitikai válság percről percre

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Lendvai Ildikó szerint az MSZP frakciójának nem volt más választása a pénteki parlamenti bizalmi szavazáson, csak az, hogy támogatja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt pozíciójában. A szocialista párt frakcióvezetője erről szombaton beszélt a Magyar Televízió Nap-Kelte című műsorában.

    "Nem volt más választás, mert láttuk, hogy a miniszterelnök megrendülésének hírére zuhan a forint, hogy mennek el, óráról-órára számíthatóan a munkahelyek az országból" - mondta Lendvai Ildikó az MSZP-frakció döntését indokolva. Hozzátette: szerinte ugyanez lett volna a végeredmény, ha nem név szerinti, hanem titkos lett volna a szavazás.

    Az MSZP frakcióvezetője Orbán Viktornak az Országház főlépcsőjén elmondott beszédéről azt mondta, hogy a Fidesz elnöke "nem ment el addig a legszélig, ameddig legrosszabb félelmeink szerint elmehetett volna". (MTI)

  • A szervezők szerint 350 ezer ember előtt beszélt Orbán Viktor pénteken este a Parlament oroszlános kapujának lépcsősorán felállított pulpitusnál, a Fidesz és a KDNP parlamenti frakciójának tagjai körében. Más becslések szerint körülbelül 50-100 ezren lehettek a Kossuth téren.

    A budapesti Kossuth Lajos téren péntek délután megrendezett Fidesz nagygyűlésről szólva Lendvai Ildikó kijelentette: "Csurka István ennyi, vagy ennél több embert játszva vitt az utcára fénykorában, és utána nem jutott be a parlamentbe. Tehát nem biztos, hogy az a többség, aki a leghangosabban vekkerel". (MTI)

    Fidesz-nagygyűlés a Kossuth téren
  • Simon Gábor, az MSZP szombati választmányi ülésén arról beszélt, hogy pártjának korábban felajánlották az őszödi beszédet, jelentette az Index helyszínen tartózkodó tudósítója. A választmányi elnök szerint a beszéd nyilvánosságra kerülése előtt az MSZP-t megkeresték, és felajánlották, hogy 600 ezer euró, azaz 160 millió forint ellenében átadják a felvételeket. Simon Gábor elmondta, olyan országban szeretne élni, ahol senkinek sem kell attól félnie, hogy lehallgatják, valamit attól sem, hogy szavaiért hatszázezer eurós váltságdíjat követelnek. A szeptember 17-én, vasárnap kikerült beszéd indította el a máig tartó tüntetéssorozatot.

  • Az MSZP székháza elé napok óta járnak a zarándokok, jelentette tudósítónk. A Köztársaság téren több száz mécsest, szegfűket és üzeneteket helyeztek el a párt szimpatizánsai. Az üzeneteken többnyire bátorítások olvashatók, úgymint: „Kedves Feri, tarts ki, mi is kitartunk”, „Elég volt, állítsátok meg””, „A nép Gyurcsány Ferenc tanár úrra és a koalícióra szavaz, igen, igen, húzzunk bele”, más meg arra buzdít, hogy „Tartsatok ki, a józan többség veletek van”.

  • Az MSZP a politikai helyzet értékelése mellett az október 21-i kongresszust készíti elő mai választmányi gyűlésén. A kiszivárgott hírek szerint a pár a soron következő kongresszuson megemlékezik az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójáról, értékelik a kialakult politikai helyzetet, illetve megvitatják a párt jövőjét. Az Index helyszínen tartózkodó tudósítójának információi szerint Gyurcsány Ferenc kijelentette, hogy nem tervez kormányátalakítást.

  • Gyurcsány gyengült és erősödött

    Nem oldotta meg a Magyarországot átható "mély erkölcsi válságot" a miniszterelnöknek megszavazott bizalom - vélte a témáról szombaton közölt cikkében a La Libre Belgique című belga lap, miközben a szintén belga Le Soir arról ír, hogy pénteken kevesen jöttek el a nagygyűlésre, és a Fidesz mindent kockára tett.

  • Gyurcsány Ferenc újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy Simon Gábor, az országos választmány elnöke csak sajtóértesülésre reagált, amikor arról beszélt, nem akar olyan országban élni, ahol váltságdíjat kell fizetni az ellopott beszédekért. A miniszterelnök kijelentette, nincs tudomása arról, hogy a z MSZP-nek hatszázezer euróért felajánlották volna az őszödi hangfelvételért, csak egy újságból származó információt ismertetett Simon Gábor.

    Korábban csak a Népszabadság írt arról, hogy valakik kereskedni próbáltak a hangfelvétellel, de a lap pontos számot nem írt, csak hat számjegyű összeget emlegetett, így Simon Gábor hatszázezer eurós verziója az első konkrét szám.

  • Délután egy óra előtt menetrendszerűen megérkeztek a rendőrök és a vízágyúk az MSZP székháza elé. Szekeres Imre távoztában az Index tudósítójának megjegyezte, hogy már rég le kellett volna bontani a kordonokat, mert semmi szükség rájuk. Az elnökhelyettes értetlenségének adott hangot, hogy miért kell egyáltalán vízágyuknak a téren tartózkodniuk.

    Több vezető szocialista politikus is kriptahangulatúnak nevezte a hermetikusan elzárt székházat, a hatást csak erősítik a szimpatizánsok mécsesei.

  • A Fidesz szerint Gyurcsány továbbra is hazudik

    Varga Mihály alelnök szerint Gyurcsány Ferenc igazi jó hazardőrhöz méltóan húszra is lapot kért pénteken, azt folytatta, amit eddig is csinált, amikor letagadta, hogy korábban meghamisították az államháztartási adatokat.


  • Akár harcászati megoldással is, de személyesen is vállalni kell a Kossuth tér védelmét minden tüntetőnek - mondta Takács Tamás, a tüntetés főszervezője szombaton a tüntetők eligazításán. A főszervező szerint fel kell készülni arra, hogy mivel október 23-ra állami rendezvényt jelentettek be a térre, megpróbálják erőszakkal eltávolítani a tüntetőket.

    "Meg kell teremteni a tüntetés politikai arculatát, és láthatóvá kell tenni a Kossuth téri tüntetőket. Tehát mától mindenkinek kötelezően szórólapoznia kell - mondta Takács Tamás.

    Felvetette azt is, hogy a tüntetés jelképévé kellene emelni az árpádsávos zászlót, írta meg az MTI. A főszervező beszélt arról is, hogy fel kell készülni a tüntetés téliesítésére, mert valószínűleg hosszabb időre kénytelenek a Kossuth téren berendezkedni. Ennek első lépéseként vásároltak egy mikrohullámú sütőt, és az állandó tüntetőknek szavatolták a napi egyszeri meleg étkezést.

  • Gyűlölet uralkodik Magyarországon

    Osztrák lapok szerint Orbán alakoskodik, a pártok utálják egymást, rosszak az ország kilátásai, és még csak most ért véget a gulyáskommunizmus.

  • Az MSZP választmánya támogatja a kormányprogramot

    Az ülésen döntöttek a kongresszus témájáról és időpontjáról, valamint arról, hogy teret kívánnak engedni a párt szimpatizánsainak, hogy kifejezhessék érzéseiket. Gyurcsány szerint egy kormányátalakítás nem időszerű.


    Hiller István, Gyurcsány Ferenc és Simon Gábor
  • José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szombaton délelőtt telefonon gratulált Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek a bizalmi szavazás eredményéhez - közölte Danks Emese kormányszóvivő az MTI-vel.

    A EU-bizottság elnöke kinyilvánította: Magyarország elemi érdeke, hogy végrehajtsa a konvergenciaprogramot, hiszen az ország számára ez az egyetlen út a felzárkózáshoz.

    A kormányszóvivő tájékoztatása szerint Gyurcsány Ferenc a beszélgetésen megerősítette, hogy Magyarország érdekében végrehajtja a konvergenciprogramot.

    Barroso elnök egyben jelezte, hogy köszönettel eleget tesz a miniszterelnök október 23-ra szóló meghívásának - mondta a kormányszóvivő.

  • Molnár Tamás, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006. egyik ügyvivője felszólította az ellenzéket, hogy „segítsen a megmozdulások kiterjesztésében vidéken, és gyakoroljon nyomást saját médiumaira", mivel álláspontjuk szerint a Magyar Nemzet, a Hír Televízió és a Demokrata című folyóirat az elmúlt napokban és hetekben nem számolt be elég részletesen a Kossuth téri eseményekről, írta meg az MTI.

    Molnár Tamás szerint egy "új jobboldal" formálódott a Kossuth téren, amelynek célja az összefogás, az integrálódás, illetve egy új rendszerváltás, a negyedik köztársaság.

    Getvay György Gergely, a Magyarok Világszövetsége fővárosi szervezetének elnöke "a magyar történelem leggyalázatosabb napjának" nevezte pénteket, vagyis a parlamenti bizalmi szavazás napját. Álláspontja szerint 158 éve "nem volt ilyen árulás", amiért Batthyány Lajos mártír miniszterelnök kivégzésének évfordulóján került sor a szavazásra.

  • Kuncze: most a kormányon a sor

    Az SZDSZ elnöke szerint a bizalmi szavazás után a kormány megkapta a felhatalmazást, hogy végigvigye programját. Éppen ezért mostantól nem kell foglalkozni Orbán Viktorral, amíg a Parlamenten kívülről akarja gyengíteni a demokráciát.

  • Dulakodás közben megszúrtak egy fiatalembert péntek éjjel a Kossuth térnél, a földművelésügyi minisztérium épülete mellett. A sértett súlyos sérüléseket szenvedett. Unger Pál alezredes, a rendőrség sajtóügyeletese délután elmondta, hogy két társaság dulakodott, majd egy 24 éves fiatal férfi megszúrt egy másik férfit. A rendőrök előállították a gyanúsítottat, aki őrizetben van, és ellene súlyos testi sértés miatt eljárás indult.

  • Viszonylag szerény az érdeklődés a pénteki naphoz képest a Kossuth téren, ahol délután Áder János fideszes képviselő beszédével folytatódik a Fidesz és a jobboldal permanens forradalma. A nemzeti radikálsok kisszínpada mellett a Fidesz által épített nagyszínpad előtt álldogál a sokaság nagy része, és népzenét hallgat. A kisszínpad előtti füves (ma már inkább zsámbékos - a szerk.) területen csak lézengenek. A téren a BKV járművei nem, de a kocsik még járnak. Az emberek folyamatosan érkeznek, a tömeg gyűlik.

  • A Parlament előtti tér kezd megtelni, a tömeg elérheti a tízezret is, jelentette helyszíni tudósítónk. A színpadon a zenélést Kerényi Imre szónoklata követi.

    Kerényi Imre
    Kerényi Imre
  • Kerényi Imre viccesnek szánt álhíreket olvasott fel a Kossuth téri közönségnek, amely nem mindig értette a viccet. “Lendvai Ildikó gyöngytyúk lecserélte bútorszövetminátjú kosztumjeit”, vagy “Hiller István logopédushoz ment. Azt a példamondatot gyakoroltatták vele, hogy ‘Pista, iszol-e mustot?’ A kulturális miniszter azonban csak azt tudta ismétlegetni, “Pista, isol-e a mustot?”. A budapesti főpolgármesterről is született vicc: “Demszky Combino Tornádó Gábor annyira nem tudott mit csinálni, hogy kínjában újra komcsizni kezdett” Majd a poén, amit a közönség teljesen félreértett: “Az ORTT a Hír tévét arra kötelezte, hogy ezentúl csak bekötött kamerával tudósítson” – az emberek azt hitték, hogy ez komoly, ezért fütyülni kezdtek, majd “Hír tv, Hír tv!” kiáltással fejezték ki szolidaritásukat.

  • A Fidesz Kossuth téri demonstrációjának második napján Áder János mond beszédet. Először megköszönte a tüntetőknek, hogy ennyien megjelentek, majd Sólyom László köztársasági elnök október 1-jei beszédét idézte.

  • „Hiába a kérés, hiába a választásokon megmutatkozó népakarat, Gyurcsány Ferenc újra megkerülte az alapkérdést, ezért nekünk kötelességünk újra és újra beszélni Gyurcsány morális és jogi felelősségéről” – folytatta Sólyom-idézettel elkezdett beszédét Áder. A tömeg „Mondjon le!” skandálásba kezdett, mire Áder azt mondta, szerinte ezt a kormányfő Szemlőhegyi utcai villájában is hallották (ezt nem tudjuk leellenőrizni, de a Gellért hegyi Naphegy utcából mindenesetre lehet hallani a Kossuth tér hangját – a szerk.).

    A Fidesz volt frakcióvezetője és elsővonalas megmondóembere ezután Gyurcsány Ferenc elleni vádiratot olvasott fel:

    Áder János
    Áder János

    1.) Felelőtlen magatartásával morális válságot okozott. 2.) 400 ezer új munkahelyet ígért, ehelyett drámai munkanélküliség van. 3.) Minden korábbinál nagyobb az államadósság, 4.) 6200 milliárd hitelt vett fel Gyurcsány. 5.) Kétszámjegyűre hizlalta a költségvetési hiányt. 6.) 1400 milliárd állami vagyont elherdált. 7.) Sem ezzel, sem a hitelekkel nem tud elszámolni. 8.) Adócsökkentés ígért, törvényben is rögzítette, de ezt hatályon kívül helyezte, majd adót emelt.

    Korábbi cikkünkben azt írtuk, a büntetőjogász szerint Gyurcsány nem bűnös.
  • Több is volt, mint nyolc pontja Áder vádiratának, amely végigzongorázta a Fidesz részéről a választási kampányban felhozott témákat: a lakástámogatás átalakítását, a Széchenyi-terv szétzüllesztését és gyermekek után járó támogatások megvonását is felemlegette Áder, majd bejelentette, bűntetőügyi eljárást kezdeményeznek közérdekű adatok visszatartásának és meghamisításának gyanúja miatt Gyurcsány Ferenc ellen. Hasonló feljelentésről a Magyar Nemzet online is beszámolt szombaton. Az ismeretlen magánszemélyek feljelentésében különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és csalás bűntettének gyanúja is szerepel.

  • Nem akarta arcukkal vállalni demonstráción való részvételét az a két öltönyös fiatalember, akiket az Index fotósa akart lefényképezni a Kossuth téren. Az ok nagyon prózainak bizonyult: nem akarták, hogy vállalkozásuk lássa kárát tüntetőszenvedélyüknek, ugyanis rengeteg MSZP-szavazó ("kommunista") ügyfelük van.

  • Áder János beszédét követően a több tízezres tömeg elvonult a Kossuth térről. A Parlamenthez vezető utcákban este fél hétkor már nem álltak emberek. Újra a "forradalmi színpadról" hallhatók szónoklatok, a felszólalók köszöneteket mondanak azoknak, akik már huszadik napja tiltakoznak Gyurcsány Ferenc és kormánya ellen. A téren hét-nyolcezren maradtak. A rendőrség a közúti forgalmat csak a földművelésügyi minisztérium épülete előtti útszakaszon korlátozta, a 2-es villamos még nem közlekedik.

    Tömeg a Kossuth téren
    Tömeg a Kossuth téren
  • Százhatvanhárom részesre szánt szappanopera vette kezdetét tegnap, de mára már unalmassá vált - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője Áder János Kossuth téri beszéde után. A szóvivő arra utalt, hogy Orbán Viktor a pénteki nagygyűlésen bejelentette: az ellenzék parlamenti képviselői (a Fidesz és a KDNP képviselőinek száma 163) minden nap délután 5 és 6 óra között a Kossuth téren lesznek.

    Nyakó István kiforgásolta, hogy a Ház alelnöke nem a parlamentben szól hozzá az ország közügyeihez, hanem az utcán.

    Áder Jánosnak arra kijelentésére, hogy büntetőeljárást kezdeményeznek Gyurcsány Ferenc ellen közérdekű adatokkal való visszaélés miatt, az MSZP szóvivője annyit mondott: "tegyék a dolgukat!".

  • A Fidesz nagygyűlését követően este fél nyolctól újra teljes vonalán közlekedik a 2-es villamos, a Kossuth téren lévő forgalmi akadályt megszüntették, így a közúti forgalom is zavartalan. A Parlament előtti téren alig ezerötszáz ember maradt, hallgatják a színpadról szónoklókat.

  • Alig pár száz ember maradt a Kossuth téren, sokuk erősen ittas, írja az MTI tudósítója éjjel. A tér közepén felállított színpad előtt árpádsávos zászlókat lobogtat néhány fiatal, és a színpadról szónoklók beszédébe közbevágva azt skandálják, ria, ria Hungária!

    Az ittas fiatalokkal szemben a rendezők nem lépnek fel, míg a téren egy kutyáját szájkosár nélkül sétáltató fiatalembert kizavartak a térről, és a menekülő férfi után nyolc-tíz fenyegetőző rendező szaladt. Az elűzött férfitól kutyáját elvették, majd miután észrevették a rendezők, hogy a sarkon posztoló rendőrtől próbál segítséget kérni, visszaadták neki az állatot.

    A 2-es villamos Kossuth téri megállójában 20-25 fekete ruhába öltözött fiatal gyűlt össze, isznak és a villamosra várakozó emberekbe, valamint a Parlament kapujánál álló rendőrökbe is többször belekötöttek. Provokációjukra a rendőrség nem reagált. Az árusok még mindig a téren tartózkodnak, bár készletükből a téren tartózkodók az alkoholt tartalmazó italokat már felvásárolták.

  • Egy fotóriportert kilökdöstek a térről azzal az indokkal, hogy nincs engedélye ott tartózkodni. Egy újságírót azért fenyegettek meg a szemmel láthatóan ittas rendezők, mert megakadályozta, hogy a nyilvános WC ajtaját megrongáló férfit megverjék. A téren szombat éjjel 11 óra után még több újságíró dolgozott, írta az MTI tudósítója.

    Egyiküktől azzal az indokkal akarták a kezében tartott diktafont elvenni, hogy a demonstráció főszervezőitől hangrögzítésre nem kapott engedélyt, és nincs engedélye ahhoz sem, hogy fotókat készítsen. Az újságírót megfenyegették és kilátásba helyezték, hogy amennyiben továbbra is a téren marad, a rendezők között lévő verőemberek "ellátják a baját".


    Az elmúlt napokban több televíziós társaság munkatársát is megfenyegették, az egyik kereskedelmi csatorna operatőrének kezéből pedig kiütötték a kamerát. Késő estére televíziós stábok már elhagyták a teret, és néhány rendező azért inzultálta a még jelenlévő újságírókat, mert véleményük szerint a tényeket elferdítve, kizárólag negatív szemszögből mutatják be "erkölcsi forradalmukat".

    Később a szervezők az MTI tudósítójának azt mondták, hogy az indokolatlan és erélyes fellépéseknek véget vetnek, mert nem megengedhető, hogy békés tüntetőkbe, újságírókba kössenek bele azok az emberek, akiknek a rendezvény biztosítása lenne a feladata.

  • Mindössze 15-20 demonstráló tartózkodott a Kossuth téren vasárnap délelött, írja a Hírszerző. A legnagyobb tömeg, egy 20-25 fős csoport a Parlament északi sarkán várakozott, ők azonban turisták voltak, akik az Országházat kívánták megtekinteni.

  • Hangfelvétel szivárgott ki az MSZP választmányi üléséről

    Újabb hangfelvétel került a Magyar Rádió birtokába, melyen Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter az MSZP hétvégi választmányi ülésén a szocialistákat nyugtatja. Cáfolja azokat a sajtóhíreket, melyek szerint „mostantól a Fidesz fogja osztani a pénzt” a regionális fejlesztésekre, hiszen már napirenden van területfejlesztési törvény módosítása, ami a kormánypárti és a szocialista politikusoknak erős lehetőséget és mandátumot ad a regionális területfejlesztési tanácsban, érvel Lamperth.