Az ügyészség jelenleg bűncselekmény gyanúját keltő rendőri intézkedések miatt 51 ügyben folytat eljárást az október 23-án, a fővárosban történtekkel kapcsolatban - közölte Kovács Tamás legfőbb ügyész hétfőn az Országgyűlésben, Dávid Ibolya (MDF) kérdésére válaszolva. Amennyiben a rendőri intézkedésekkel kapcsolatban bárki feljelentés tesz, és a feljelentésben bűncselekmény gyanúját keltő adatok vannak, akkor nyomozást kell elrendelni - közölte az ügyész.
Dávid Ibolya (MDF) azt tudakolta tőle, nem tartja-e szükségesnek, hogy az ügyészség a rendőrség intézkedéseinek törvényességét illetően vizsgálatot indítson. Kovács Tamás válaszában elmondta: az ügyészség csak a konkrét ügyekkel kapcsolatos jogalkalmazói tevékenysége során foglalhat állást, általános jellegű véleménynyilvánításra törvényes felhatalmazása nincs.
Unatkoznak a demonstrálók az örökmécsesnél, sokan hazamennek, most már csak 150-en vannak. Az árusok a kelleténél nagyobb erőkkel képviseltetik magukat, van már forralt boros-teás, nemzeti színű sálas-sapkás. Kereslet nincs. Énekelnek a demonstrálók, és vesszenezéssel szórakoztatják magukat. A tüntetők nem hallják egymást, mert nem érkezett meg a hangosítás.
Az m1 Híradójának tudósítója úgy hallotta a Batthyány-örökmécsesnél, hogy valaki azt terjeszti a tömegben: leváltották a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 vezetőit, többek között Takács Andrást is. Az Index tudósítója úgy tudja fél nyolctól már hangosítást ígérnek a mécsesnél. Továbbra is 150-en vannak a helyszínen.
Nyolc órakor megszólalt a hangosítás az örökmécsesnél. Korábban már azt gondolták a demonstrálók, hogy visszaviszik a berendezést, amelyet nem sikerült beindítaniuk, még akkumulátorokkal sem. A tüntetők bejelentették: minden nap ide jönnek (engedélyük 5-től kilencig van esténként), amíg a Gyurcsány-kormány le nem mond.
Az örökmécsesnél szónoklók feljelentik Bene László országos rendőrfőkapitányt, mert szerintük ő adott utasítást arra, hogy a rendőrök ne viseljenek azonosítót október 23-án. A tüntetők azt is közzétették, hogy a Hágai Bírósághoz fordulnak az október 23-án történtek miatt.
Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 nevű szervezet tagja Takács Andrást, a bizottság egyik vezetőjét bírálja azért, mert olyan egyezményt írt alá a rendőrséggel, amelynek nyomán kiszorultak a Kossuth térről. A tüntetők szeretnének visszatérni a Parlament elé az örökmécsestől. Gonda beszéde egybecseng az m1 Híradójának értesülésével, miszerint állítólag leváltották a nemzeti bizottság vezetőit.
Pár perccel hétfő este 9 óra után befejeződött a fővárosi Batthyány-örökmécsesnél tartott demonstráció, a magukat "Kossuth téri forradalmároknak" nevezők a rendőrséggel kötött egyezségük alapján időben befejezték a rendezvényt. Az V. kerületben tartott demonstráció végig békésen zajlott, atrocitásra nem került sor, rendőri intézkedésre nem volt szükség. A Szabadság tér közelében jelentős rendőri egység várakozott és készültségbe helyeztek egy vízágyút is. (MTI)
A 4-es számú főúton Debrecen és Bocskai-kert között délután mintegy 13 kocsival demonstráltak a résztvevők. A forgalomlassítással is mindennap hirdetett céljukat, a kormány leváltását kívánták megerősíteni. Ugyanezzel a követeléssel gyalogos demonstrációt is tartottak, "a debreceni nemzetőrök" mintegy negyvenen vonultak fel Debrecen utcáin és este a Kossuth téren. (MTI)
Szegeden a demonstrálók nemzetiszínű lobogókkal és Árpád-sávos zászlókkal végigvonultak a város főutcáján, miközben azt kiabálták: "Gyurcsány, takarodj!","Nektek is hazudtak!","Magyar testvérek, ez így nem élet!", "Fűt-fát ígértek!", valamint "Gergényi, takarodj!".
Az emberek a Városháza előtt átrendezték a pénteken elhunyt Gregor József operaénekes emlékére vitt mécseseket. Egy 1956-2006 feliratot alakítottak ki, és árpádsávos zászlót húztak fel, majd le a városzászló rúdjára. Mózes Ervin, Szeged jegyzője értesítette a közterület-felügyelet munkatársait, akik a helyszínen figyelmeztették a tüntetőket, hogy hagyják abba az ideiglenes emlékhely átrendezését. Mikor ezt nem tették meg, a művész emlékére elhelyezett virágokat és mécseseket bevitték a városházára - közölte a jegyző. (MTI)
Egerben a "rendőri brutalitás" és a "kommunista diktatúra" elleni petíciót nyújtottak át az Egri Forradalmi Emlékbizottság szervezésében demonstrálók az egri rendőrkapitányság, illetve az MSZP városi szervezete képviselőinek. A demonstrálók menete, mintegy 50 ember, a település 56-os emlékművétől indult el, először a városi rendőrkapitányság épülete elé. Ezután a tüntetők Gyurcsány Ferenc lemondását követelték az MSZP helyi irodája előtt, illetve arra kérték az egri szocialistákat, hogy álljanak ki a bukásra ítélt miniszterelnök mögül, aki "fegyverrel és vérrel akarja megtartani pozícióját". (MTI)
Nem számít rutinfeladatnak, de nagy kihívás elé sem állította a Főkefét a Demszky Gábor által megrendelt, a Budapesten traktorjaikkal tüntetni akaró gazdák elrettentését célzó 150 közlekedési tábla kiszerelése, írja a Népszabadság. A lap értesülései szerint az új típusú táblákat egy nap alatt gyártották le, újabb egy nap alatt szerelték fel. Egy tábla kihelyezése áfástul 11 ezer forint volt.
A magyar kormány, a pártok és a politikai elit elkötelezett az emberik jogok mellett, válaszolta az Igazságügyi Minisztérium Franco Frattininek, az EU igazságügyi biztosának. Frattini a magyar EP-képviselők kérésére fordult kérdéseivel a magyar kormányhoz a rendőri túlkapásokkal kapcsolatban. A kormány kifejtő választ egyelőre nem adott, de megnyugtatta a biztost, hogy "mindenre kiterjedő vizsgálatot folytatnak az ügyben, melynek eredményéről őt is tájékoztatják.
Állóháború alakult ki a Fidesz és az MSZP között Kósa Lajos debreceni polgármester szerint. "A politikai szituáció rossz, mert most olyan helyzet alakult ki, hogy senki nem bír hátrálni" - jelentette ki a fideszes politikus a Duna Televízió reggeli műsorában. Ennek oka, hogy "Gyurcsányt nem lehet elfogadni demokráciában vezetőnek". Dávid Ibolya felvetését, hogy Gyurcsánnyal együtt Orbán is távozzon, értelmetlennek nevezte.
Az ügyészség az egyetlen autentikus forrás a rendőri intézkedések arányosságának vizsgálatakor, jelentette ki Dávid Ibolya a Napkeltében. Az MDF elnöke hiányolta, hogy hétfőn az Országgyűlésben az október 23-ai délutáni, esti rendőri fellépésről szóló vitában nem esett szó az egyetlen autentikus forrásról. "Én azt hiányoltam, akit a valóság érdekel, az miért nem szólítja meg a parlamentben a legfőbb ügyészt, az miért nem az ügyészséghez fordul a saját jogainak védelmében, vagy mások, politikusok a sértettek jogainak védelme érdekében" - mondta.
Orbán Viktor Fidesz-elnök lejáratása nem szerepel abban a levélben, amit a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) külkapcsolatokért felelős szakállamtitkára küldött a külföldi misszióvezetőknek az október 23-i rendzavarásokról tájékoztatásként - jelentette ki Göncz Kinga a Napkeltében. "Orbán Viktor egyáltalában nem szerepel a levélben, lejáratása pedig még annyira sem" - mondta. Göncz szerint a Fidesz részéről Németh Zsolt azért vádaskodott, hogy elterelje a figyelmet Orbán Viktor strasbourgi beszédéről. Az ellenzéki párt vezetőjének az a kijelentése, hogy a posztkommunista kormányzatoknak ne nyújtson segédkezet az Európai Unió, a külügyminiszter szerint nemcsak Magyarországra "súlyos", hanem a térség mindazon országaira, ahol nem jobboldali kormányok vannak hatalmon.
Négy helyen is félpályás útlezárással tiltakoznak a Gyurcsány-csomag ellen a zsámbéki medencében. Az egyik szervező szerint hosszú kocsisorok torlódtak össze. Zsámbékon a Polgári Együttműködés Egyesület, Tökön, Perbálon és Budakeszi határában különféle civil szervezetek hirdették meg a félpályás útelzárást, összesen 30-40 autóval. Az útlezáró tiltakozás nyomán kialakult dugók kárvallottjainak véleménye megoszlott a demonstrációval kapcsolatban, az araszolásra kényszerült autósok egy része egyetértett a tüntetőkkel, más részük szidalmazta őket. A tüntetést mindenhol rendőrök biztosították, atrocitásra nem került sor. (MTI)
Egyértelmű bizonyítékok vannak rá, hogy nem a rendőrség tolta rá az október 23-i rendzavarókat a Fidesz nagygyűlésére, hanem ellenkezőleg. Szerinte a rendbontók tudatos provokációja volt, hogy az intézkedő rendőröket a Fidesz-gyűlés irányába húzták. Szilvásy az Országgyűlés emberi jogi, nemzetbiztonsági és rendészeti bizottságának közös ülésén be fog számolni, hogy ismert jobboldali szervezetek, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Lelkiismeret '88, a Kurucinfóhoz kötődő körök, illetve a Magyarok Világszövetségének egyes tisztségviselői a zavargások szervezői, köztük olyanok, akik pártkapcsolatokkal is rendelkeznek. (MTI)
Szolidaritási menetet szervez szombatra a Fidesz a Terror Háza és az Astoria között, jelentette be Szijjártó Péter szóvivő kedden. Nem lesznek beszédek, csendes, fáklyás demonstráció lesz a rendőri brutailitás ellen, a demokráciáért. mondta Szijjártó.
A Fidesz kéri a rendőröket, hogy maradjanak laktanyáikban a viperákkal, gránátokkal, gumilöüvedékekkel együtt.
A rendőrség a tüntetések előtt 72 órával - azaz szerdán - dönti csak el, mely tüntetéseket veszi tudomásul a november 4-re eddig bejelentett demonstrációk közül. Egy szervezet a már bejelentett rendezvény időpontját, helyszínét is megváltoztathatja, illetve más csoport is jelezhet hasonló igényt a területre, így a szombati rendezvényről még korai lenne határozatokat hozni. A Szabadság térre és a Kossuth térre is több szervezet tett bejelentést, bár ez utóbbit október 23-án műveleti területté nyilvánította a rendőrség.
Budapestre tervezett kongresszusa megrendezése miatt aggódik egy amerikai székhelyű multinacionális gyógyszercég, tudta meg az Index. Információink szerint az amerikai központban hónapokkal ezelőtt megkezdték a rendezvény szervezését, de tekintettel a budapesti zavargásokra az anyacég tájékoztatást szeretne kapni a kormányzattól, hogy biztonságos-e Budapesten tartani a jövő hétre tervezett, háromnapos összejövetelt. A kormányszóvivői irodán az erre vonatkozó információnkat sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarták.
Bár maga sem biztos benne, hogy feljelentése megállja a helyét, "erkölcsi kötelességből" mégis feljelentette Orbánt Varga László. A Fiatal Baloldal elnöke szerint Orbán hűtlenséget követett el, mert az Európai Néppárt frakciójának strasbourgi tanácskozásán elmondott beszédével súlyosan veszélyeztette az ország gazdasági érdekeit.
Az MSZP Munkástagozata követeli, hogy a rendzavarók, az uszítók hagyják abba az ország heccelését, jelentette ki a tagozat országos ügyvivő alelnöke. Tatár Csaba. "Mi, akik hetek óta nem a Parlament előtt ücsörgünk munkanélküliek, elvetélt művészek és kiszuperált politikusok között, követeljük, hogy hagyjanak fel az ország felheccelésével, a rémhírekkel és kiforgatott szavakkal történő uszítással!" - jelentette ki. Mint mondta, az Orbán-éra ordító baklövéseire válaszul az akkori ellenzék nem zúdított "csőcseléket" az utcára. A továbbiakban Kovács János, a tagozat országos elnökségének tagja köszönetet mondott a rendőrségnek azért, hogy az elmúlt hetekben és október 23-án tették a dolgukat és védték az értékeket. (MTI)
Arra kérte Rogán Antal az V. kerületi demonstrációkra érkezőket, hogy viselkedjenek úgy, mintha vengégségbe jöttek volna. A tüntetés ideje alatt a Batthyány-örökmécses környékének lakói pedig ingyen parkolhatnak a Szent István téri mélygarázsban.
Az európai ügyek bizottsága keddi ülésén Orbán Viktort hallgatják meg a Strasbourgban mondott szavai miatt. A Fidesz elnöke azonban késik, így a bizottsági ülés elején egyből 28 perc szünetet rendeltek el.
Eörsi bizottsági elnök a Fidesz-honlapról idézte fel, szó szerint mit is mondott Orbán az Európai Néppárt strasbourgi ünnepi frakcióülésén.
Eörsi Mátyás a múlt héten kezdeményezte, hogy testületi ülésen hallgassák Orbán Viktort, a pártelnök október 24-én Strasbourgban, az Európai Parlament néppárti frakciójának tanácskozásán elmondott beszéde miatt. Ebben Orbán Viktor azt hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak világossá kell tennie: nem nyújt segítséget semmilyen megfontolásból hazug és csaló, a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó kormányzatoknak.
A kormánypártok szerint Orbán Viktor ezzel a Magyarországnak járó támogatások megvonását kérte az Európai Uniótól, a Fidesz elnöke szerint viszont félreértelmezik a beszédet, mert abban arra akart rámutatni, hogy az unió például hamis adatszolgáltatás esetén ne nyújtson segítséget posztkommunista kormányoknak, hanem kellő időben hozza nyilvánosságra, hogy az adott kormány megpróbálta becsapni.
Minden mondat világos volt - állította Orbán a strasbourgi felszólalásáról, majd hozzátette, akinek a magyar nyelv értelmezésével gondja van, annak áll rendekezésére. A Fidesz elnöke nem érti, hogy miért vannak itt - ő és a bizottság tagjai -, mert a szöveg szerinte nem sértette az ország érdekeit.
Hazug és csaló, a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó kormány hány van Európában? Az MSZP egyik képviselője azt firtatta, mely országokra vonatkozhatnak még a jelzők, ha nem csak Magyarországra. Eörsi Mátyás bizottsági elnök Orbán egykori miniszterelnöki rádóinterjúját idézte, ahol a volt kormányfő az akkori ellenzéket kárhoztatta, mert szerinte az ország rossz hírét kelti. Később viszont Magyarországot Kuba és Mianmar mellé soroltatták emberi jogi szempontokból.
Orbán Viktor többször visszatérve kommunista tempónak minősítette a beszédéről folyó vitát. A pártelnök szerint ez azt jelenti, hogy mevádolják, kérdezik, de aztán senki sem kívácsi a véleményére. Orbán szerint a vádanak semmi köze ahhoz, amit ő mondott Strasbourgban.
Beszédének ugyanis - szerinte - két dimenziója volt: tisztelgés 1956 előtt, plusz két kérdés az EU előtt álló kihívásokról. Az ellenzéki politkus szerint a néppártiak előtt azt boncolgatta, hogy a kommunizmus örökségétől talán nehezebb megszabadulni, mint magától a kommunizmustól.
1956 ugyan megmentette Európát, hogy a kommunizmust testközelből kelljen szemlélnie, de most rá kell ébrednie, hogy a posztkommunista kormányok hazudnak. Az EU még nem ébredt rá. 4,6 százlék helyett 11 százalék az szemenszedett hazugság és csalás, utalt az idei költségvetési hiányra Orbán.
Orbán nem hajlandó semmilyen vádra érdemben reagálni, szerinte posztkommunista párbeszéd zajlik az uniós ügyek bizottságában. A szocialisták és az SZDSZ-es testületi elnök rendszeresen kikéri magának a hangvételt, és a hírekben citált szövegrészt magyarázatát követeli, a Fidesz-elnök ezt viszont rendre beszéde történelmi léptékű "dimenzióihoz" képest lealacsonyodásnak minősíti. Orbánt populistázzák, Orbán neokommunista emberfajtázik.