Navracsics Tibor fideszes frakcióvezető szerint hazug és álságos lesz a pénteki bizalmi szavazás a miniszterelnökről, mert már kedden tudható lesz a koalíciós frakciók állsápontja erről a kérdésről. Megerősítette, hogy a Fidesz és a KDNP sem megy el ezért az ülésre, ami Navracsics szerint egy, az MDF-fel kiegészült ötórás koalíciós frakcióülés lesz.
A Fidesz országos választmánya a Magyarországon kialakult válsághelyzetre tekintettel úgy döntött, hogy november 25-re rendkívüli kongresszust hív össze, közölte Szijjártó Péter szóvivő szombaton sajtótájékoztatón. A kongresszus napirendjén szerepel az önkormányzati választások értékelése, valamint egy olyan politikai helyzetértékelés, amely a demokratikus kormányzás helyreállítása érdekében teendő lépésekről szól.
Emellett módosítanák a Fidesz alapszabályát is, létrehozva az Önkormányzati Képviselők Országos Gyűlését, annak érdekében, hogy a helyi közösség életét meghatározó döntéshozókat integrálják a párt szervezeti keretei közé.
A képviselők visszaszivárognak a nagy konferenciaterembe.
Az újságírók a kongresszusi szekcióülések alatt értelmezték és értékelték a kormányfő beszédét. Volt, aki unalmasnak nevezte, mások a beszéd második részét izgalmasnak vélték. Gyurcsány kijelentette, hogy a kormányt és a kormányfőt nem helyezhetik politikai gyámság alá. A párttól azt kérte, hogy az egység érdekében kövessék az ő politikáját. Azokat, akik titokban pártelnökségen törik a fejüket, arra szólította fel, hogy álljanak ki saját programmal.
A kormányfő és a pártelnök az elmúlt három órában végiglátogatta mind a nyolc szekciót. Forrásaink szerint a kormányfő türelmesen üldögélt mialatt a kongresszusi küldöttek az alapszabálymódosításról beszélgettek. Több szemtanú állítása szerint a kormányfő idejébe az is belefért, hogy a három óra alatt elhagyta a kongresszusnak helyet adó épületet.
Bár a kongresszus egyik napirendi pontja a szocialisták választási szerepléseinek értékelése volna, a témához érdemben sem a kormányfő, sem pedig a pártelnök nem szólt hozzá. Hiller István mindössze annyit közölt, nem volt olyan jelentős az őszi bukásuk. A szekcióüléseken szinte egyáltalán nem került szóba az értékelés, a pártelnökség ugyanis elmulasztott letenni az asztalra egy értékelést, amit a küldöttek megvitathattak volna. Az egyik küldött szerint ilyen az MSZP történetében még sohasem volt. Valamilyen módon mindig lezajlott a választási szereplés értékelése.
Hiller István pártelnök összefoglalójával zárult a szocialisták kongresszusa. A pártelnök szerint a kongresszus küldötteinek együntetű álláspontja volt, hogy támogatják a miniszterelnököt, illetve programját, és elkötelezettek a reformok mellett is.
Az MSZP-t a magyar politikai élet legbeágyazódottabb pártjának nevezte, amely az országgyűlési választásokon rendre a legtöbb szavazatot megszerző politikai erő. Ellenben két országgyűlési választás között negatív és pozitív támogattottsági csúcsokat is döntenek, tette hozzá.
Hosszan beszélt arról, hogy az MSZP-nek története során sokadszorra meg kell újulnia, és ehhez a következő kongresszuson az alapszabály-módosításával a kereteket is megteremtik. A tanácskozás azzal zárult, hogy az elnökség 2007 februárjára összehívja az MSZP tisztújító kongresszusát.
Három napos forgalomlassító demonstrációt kezdtek civilek a Dél-Dunántúlon szombaton, a kormány politikája elleni tiltakozásul. A személyautókból álló konvoj Mohácsról indult, majd Bonyhádon és Szekszárdon is csatlakoztak hozzá járművek. A 25-30 személyautóból álló csoport rendőri felvezetéssel, lassan haladt a 6-os számú főúton zászlókkal, tülkölve. Az egyik utánfutón a "Gyurcsány-kormány mondjon le!", illetve az "Alkotmányozó nemzetgyűlést!" feliratok fejezték ki a tüntetők követeléseit.
Ígéretük ellenére mégsem bontották le a tüntetők a Kossuth téren a Rákóczi-szobor előtt felállított óriás sátrat szombaton, mert annak tulajdonosaival nem tudtak megegyezni. Két hete állították fel a 40x20 méteres úgynevezett sörsátrat, hogy a Gyurcsány Ferenc és kormánya ellen tiltakozók védve legyenek az időjárás viszontagságaitól.
Kora este a Parlament előtt mintegy háromszáz tiltakozó tartózkodott és hallgatta a szónokokat. A rendőrség a földművelésügyi minisztérium előtti útszakaszt lezárta a forgalom elől, de a 2-es villamos közlekedik. (MTI)
Szombaton este nyolc embert előállítottak a IX. kerületi rendőrkapitányságra. Négynél közbiztonságra veszélyes fegyvereket találtak, kettőt "eltűnés miatt köröztek", kettő pedig megtagadta az igazoltatást, tudtuk meg az BRFK ügyeletesétől. Az MTI munkatársa a helyszínen azt látta, hogy a 23-as busz végállomásánál több szkinhedet az aszfaltra térdepeltettek, kezüket a fejük mögött kellett összekulcsolniuk, miközben ruhájukat átvizsgálták. A szkinhedeknél több doboz petárdát találtak, ezután vitték őket a kerületi kapitányságra.
Kossuth téri Híradó névvel saját lapot jelentetett meg a Parlament előtt több mint egy hónapja demonstrálókat képviselő Forradalmi Nemzeti Bizottmány. A kiadványt először szombat este lehetetett megvenni kétszáz forintért a téren. Az újságot hetente tervezik megjelentetni a demonstráció szervezői. A lap 12 oldalon keresztül ismerteti a demonstráció fontosabb eseményeit. (MTI)
Kitartásra és további összefogásra buzdította a Kossuth téren demonstrálókat Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője szombat késő esti felszólalásában. Az '56-os forradalom és szabadságharc során vállalt szerepe miatt egykor halálra ítélt Wittner Mária elmondta, hogy csak az általa méltónak tartott megemlékezéseken vesz részt. Felolvasott egy verset az emelvény előtt lévő pár száz embernek arról, hogy a karhatalom az 50 évvel ezelőtt történtekhez hasonlóan ma is agresszívan lép fel a szabadságra vágyókkal.
Nyugalmat tapasztalt az MTI tudósítója vasárnap délelőtt a fővárosi Kossuth téren. A "forradalmi színpadon" nem szónokolnak, a hangszórókból halk zene szól, a tüntetők 10 óra körül ébredeztek. A Parlament előtti téren 20-30 demonstráló tartózkodott 10 óra előtt, az ünnepi előkészületeket nézték, illetve a Rákóczi-szobor előtti füves területen sétálgattak és beszélgettek. A kettős kordon mögött 16 rendőr párosával áll sorfalat, míg a Kossuth tér körül rendőrjárőrök cirkálnak. Az árusok már megérkeztek a térre.
Az Országház főbejárata előtt, a kordonokkal körbezárt parkolóban tart az 1956-os forradalom és szabadságharc központi megemlékezésének próbája. Néhány televíziós stáb műholdas autója a tér közelében tartózkodik, néhány külföldi tévétársaság közvetítő kocsiját is látta a távirati iroda tudósítója. A Parlament körül a forgalom zavartalan, a 2-es villamos is közlekedik.
Hangos gyerekricsaj tölti be a Corvin-sétány építése miatt ledózerolt grundot a Vajdahunyad utca és a Futó utca között. A Futó utcán egy fellobogózott Csepel szállítja a pesti srácokat, a grundon óvodáscsapat rohamoz egy tankot. "Vegyük fel újra, néhányatokat kitakart a zászló" - hangzik a rendezői utasítás. A téren tucatnyi kisgyerek forgatja saját forradalmi filmjét.
Mintegy kétszázezren tüntettek Németország öt városában a kormány megszorító politikája ellen. Az elmúlt hónapokban a lakosság jelentős része elszegényedett, a munkanélküliség alig csökkent, a gazdagok jóléte pedig tovább növekedett.
Egy 45 és egy 54 milliméteres tankelhárító ágyú kereszttüzében találhatja magát, aki a Corvin mozi mögül a Kisfaludy utcára lép. Az utca hosszában további emlékek várják, például egy ősöreg, narancssárga Ikarus, ami jobban néz ki bármelyik, mostanában használt autóbusznál. A gyerekek körében mégis a tank, illetve egy kicsit anakronisztikus terepjáró aratta a legnagyobb sikert. Főleg, mert az utóbbi lelkes tulajdonosa az ötvenes évekből származó kötszereit is mutogatja, és még azt is megengedi, hogy a gyerekek magukra próbálják a páncélsisakot. A háttérben a Lengyel Színház tagjai szavalják a műegyetemisták 16 pontját.
Miközben a közjogi méltóságok, kormánytagok, politikusok és vendégek folyamatosan érkeztek az állami kitüntetések átadására vasárnap, több tüntető figyelte az Országház főbejárata elé gördülő autókat, és a kormánnyal szembeni véleménynyilvánításként hangos zenét játszottak be.
Utolsóként Gyurcsány Ferenc érkezett a Parlament főbejáratához. Több tüntető szidta a miniszterelnököt a rendőrség által felállított kordon előtt, de hangos kiabálás vagy fütty nem kísérte megjelenését, mint ahogy más kormánypárti politikusét sem. A kitüntetés átadására érkezők a "forradalmi színpadról" szóló "nemzeti érzelmű" dalokat hallhattak, melyek egyre hangosabban szóltak a hangszórókon keresztül, de mire a miniszterelnök az Országházba lépett, a zene teljesen elhalkult. Vasárnap 11 órára 50-60 tüntető érkezett a Parlament elé. (MTI)
Kézfogás nélkül vette át a Magyar Köztársasági Érdemrend csillaggal ékesített középkeresztjét Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva volt alkotmánybíró, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dékánhelyettese, jelentette helyszíni tudósítónk. Tersztyánszkyné Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin házelnök köszöntését utasította vissza. Ugyancsak nem fogott kezet a két szocialista politikussal a tisztikereszttel kitüntetett Mészáros Gyula a Pofosz veszprémi elnöke; a lovagkereszttel elismert Borbély István, a Történelmi Igazságtétel Bizottság Csongrád megyei elnöke; Cseh Imre Márton; Homola István, a TIB tatabányai elnöke és Csete István nyugállományú alezredes sem.
Dudálva és ordibálva vették tudomásul a budapestiek az Astoria környékén, hogy az 1956-os megemlékezésre érkező külföldi delegációk miatt dugóban kell rostokolniuk. A delegációk érkezése miatt a rendőrök időről időre leállítják a forgalmat, ezért a Rákóczi úton, a Kossuth Lajos utcában és a Kiskörúton is hatalmas torlódás alakult ki.
A Budapest Airport azt javasolja a vasárnapi járatokkal utazóknak, hogy a megszokott 2 óránál jóval hamarabb, 3 és fél órával az indulás előtt érjenek ki Ferihegyrel. Az 1956-os forradalom 50. évfordulójára Budapestre érkező külföldi delegációk közlekedése miatt a rendőrség időszakosan lezárja a Ferihegyi repülőtér 2-es termináljához vezető valamennyi utat. Délután 3 és 5 óra között gyakorlatilag nem lehet megközelíteni a terminált.
A Parlamentben állami kitüntetést kapott Dózsa László színész is, aki 1956-ban 14 éves volt. Dózsa Lászlót 1956. november 5-én társaival együtt elfogták, és a nyílt utcán kivégzőosztag elé állították. Társai valamennyien meghaltak, Dózsa László súlyos sérülésekkel és két repeszdarabbal a nyakában túlélte a kivégzést. Az eszméletlen Dózsa Lászlót a Szövetség utcai kórházba szállították, majd ÁVH-sok átvitték a Mosonyi úti rabkórházba, amelyről köztudomású volt, hogy vallatóhely.
Az egyik vallatótiszt annyira szétrúgta Dózsa fejét, hogy kitört belőle egy csontdarab, és ekkor a klinikai halál állapotába került. Mivel azt hitték, meghalt, tömegsírba dobták, testére meszet öntöttek. Dózsa Lászlót egy ma is élő sírásó mentette meg, aki társa segítségével elvitte a Szabolcs utcai kórházba, ahol nyolcórás műtéttel mentették meg az életét. A 64 éves Dózsa László jelenleg a Madách Színházban és az Újpest Színházban játszik. Napokban jelent meg A rivaldától a vérpadig és utána című riportkötete.
"A múltam" - indokolta Pintér Károlyné, miért nem fogott kezet Gyurcsány Ferenccel kitüntetése átvételekor. "Az, hogy nyolc és fél évet voltam a Szovjetunióban, ártatlanul elítélve, és ő szintén ugye azért ott tanult, meg ott nevelkedett jóformán, ott tanulta ki a szakmát" - mondta Gyurcsányról. A kormányfő tanulmányait az Apáczai Csere János Gimnáziumban kezdte, de a kollégiumból történt kirúgása után Pápán folytta, A türr István Himnáziumban, ahol Kövér László is tanult. Tanári és közgazdasági diplomáját is a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen szerezte.
A kitüntetésekre a kormányfő tesz felterjesztést, amit a köztársasági elnök hagy jóvá. Pintérné szerint azonban őt nem Gyurcsány terjesztette fel. "Ha én tudom, akkor el se fogadom" - mondta, hiszen szerinte a miniszterelnök "nemkívánatos személy". "Miért nem mond le" - kérdezte. (MTI)
Ugyan dugót nem, de kisebb bosszúságot okoz a budai autósoknak, hogy nem figyelmeztet tábla a rakpart lezárására a Szépvölgyi úton. Tudósítónk beszámolója szerint az autók lemennek a rakpartig, majd visszafordulnak.
Nem politikai, hanem "szakmai-lelkiismereti okokból" nem fogott kezet Gyurcsány Ferenccel Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva: "Alkotmánybíróként az alkotmánybírói esküm és a jogállamról vallott felfogásom szempontjából úgy értékeltem, hogy nekem most ezt kell megtennem." A kitüntetést azért vette át személyesen, mert a meghívást a köztársasági elnöktől személyesen kapta, állami kitüntetés átadására, tehát mindenképpen el kellett mennie. (MTI)
Nemzeti ünnep csak az lehet, amit a nemzet szívébe fogad, mondta Sólyom László köztársasági elnök vasárnap, az 1956. október 22-i műegyetemi forradalmi diákgyűlés 50. évfordulóján a Műegyetem rakparton. Sólyom kiemelte, hogy 56-nak nem termettek olyan szimbolikus személyiségei, mint 1848-ban Petőfi Sándor vagy Kossuth Lajos. De 56-nak vannak szent helyei, a műegyetem aulája egy ilyen szent hely. A köztársasági elnök fájdalmasnak és megmagyarázhatatlannak nevezte, hogy a műegyetem rektora kitiltotta a megemlékezést az épületből, éppen az 50. évfordulón. (MTI)
Egy évvel ezelőtt a Műegyetem 1956 Alapítvány által szervezett megemlékezésen kifütyülték Bozóki András kulturális minisztert. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem elhatárolódott az esettől, és Molnár Károly rektor megtiltotta, hogy az alapítvány a jövőben a Műegyetem falai között tartson megemlékezést. Idén ezért nem tarthattak rendezvényt az aulában, amit Sólyom László sajnálatosnak nevezett.
Korabeli autók közt teremtenek korabeli hangulatot színészek az Andrássy úton. A fő látványosság, hogy a színészek egy-egy mozdulatba belemerevedve élőképet alkotnak. Sok látogatót vonz még az a sátor is, ahol 56-os forradalmárok adják elő történeteiket. Az úton tévéstábok vadásznak korabeli szemtanúkra.
"Kell tudni elválasztani a múlt érdemeit a jelen aktuálpolitikai vitáitól, márpedig ez az ünnep a múlt tiszteletéről szól" - kommentálta a miniszterelnök szóvivője az elmaradt kézfogásokat. Pintér Károlyné Gyurcsány szovjet tanulmányaival kapocslatos kijelentéseire csak annyit mondott: "A hölgy nagyon nagyot téved az állításaival."
Szombat este a Kossuth térnél megtámadták Pintér Tamást (becenevén Oroszlán), a Magyar Kaszkadőr szövetség elnökét, derült ki a Hír tv híradójából. Pintér azt mondta, hogy egy magyar zászlóval sétált a téren, amikor egy BMW-ből páran kiszálltak, szidalmazták, majd megütötték.