Navracsics Tibor fideszes frakcióvezető szerint hazug és álságos lesz a pénteki bizalmi szavazás a miniszterelnökről, mert már kedden tudható lesz a koalíciós frakciók állsápontja erről a kérdésről. Megerősítette, hogy a Fidesz és a KDNP sem megy el ezért az ülésre, ami Navracsics szerint egy, az MDF-fel kiegészült ötórás koalíciós frakcióülés lesz.
Az ORFK kommunikációs igazgatója a Hír tévének azt mondta, hogy kritikus a helyzet. Több helyről kellett a fővárosba átcsoportosítani rendőröket, viszont sok helyről nem lehet elvonni erőket. Megkerestük Bene László országos rendőrfőkapitányt is, aki csak annyit közölt, hogy nem nyilatkozik sem Garamvölgyi kijelentéséről, sem másról.
Két betonkeverőt is beépítettek a Ferenciek téri tüntetők a barikádokba. A barikádon egyébként könnyű az átjutás, ha az ember a tüntetőkhöz akar csatlakozni, átsegítik a masszív építményen.
Egyelőre tanácskoznak a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) megyei vezetői, hogy Budapestre jöjjenek-e, mindenesetre a szándék megvan, a lehetőséget vizsgálják, közölte Budai Gyula, a MAGOSZ demonstrációs bizottságának vezetője a Hír tv-ben.
A nemzeti motorosok megjelentek az Erzsébet hídnál is, jó hangosak, de nincsenek sokan, 8-10 motorról van szó. A motorosok változtatták hangzavarrá a Felvonulási téri 56-os emlékmű avatását, majd felbukkantak a Kálvin térnél is.
Akár betöréshez is felhasználató szerszámokkal a kézben látott egy tüntetőt helyszíni tudósítónk a barikád mögött. A fiatalember egy feszítővassal és vésővel közlekedett a tömegben.
A rendőrség vízágyúval, lovasokkal és nagy számban felszerelt hadtestekkel indult el a körúton a tüntetők irányába a Blaha Lujza térnél. Azok a Wesselényi utcánál székekből, táblákból és kukákból barikádot állítottak fel, és meggyújtották. A rendőrség közben a mellékutcák felé is igyekszik kiszorítani a tömeget. A tüntetők folyamatosan üvegeket dobálnak, a rendőrök könnygázgránátokkal válaszolnak.
Bár 600-700 tüntető a Köztársaság térre ment, a rendőrök annyira körbevették a székházat, hogy a tüntetők a közelébe sem jutnak.
A Blaha után a Ferenciek terénél, a nagy barikádnál is elkezdték gyártani a Molotov-koktélokat. Az emberek üvegeket keresnek, benzinük már van.
Rengeteg, több mint 100 rendőr érkezett a Ferenciek terére az Astoria felől. Egy vízágyú is érkezett a rendőrök segítségére, de a jármű végül tolatni kezdett.
A Ferenciek terén gyülekező rendőrök egy része leült a járda szélére.
"Az elmúlt hetekben a jobboldal sorozatos akciói, az elszaporodott gazdasági és szociális problémák megoldásának támogatása helyett, a politikai hisztériakeltést, a szocialista kormány elleni dühödt támadásokat szolgálták. A jobboldal vezére miközben látszólag elhatárolódik az erőszakos módszerektől, valójában támogatja azokat, politikailag bátorítja a szélsőséges csoportokat, alig burkoltan lázadásra uszít" - áll a Munkáspárt 2006-nak az MTI-hez eljuttatott közleményében.
"Orbán Viktor 1956 évfordulóját is antikommunista uszításra és hisztériakeltésre használta fel. Az alkotmányellenes jelszavaktól és tettektől, a nyilas jelképek használatától ugyanakkor nem határolódik el. Ezzel is igazolva és fedezve általában a baloldal elleni legdurvább, az erőszaktól sem visszariadó támadásokat. Az antikommunista hisztéria, a politikai erőszak mesterséges gerjesztése, az utcai csatározás országunknak súlyos károkat okoznak" - szögezi le a nyilatkozat.
A konkurens tévécsatornák is rájöttek arra, hogy a tüntetők nem bántják a HírTV-t, ezért álcázzák magukat.
A Nagykörút végig járható, csak a Nyugatinál állnak rendőrök, tüntetőket sehol nem látni.
Az MTI szerint Körösi Imre (korábban: Körömi Imre), Kossuth téri szónok buzdított fegyveres ellenállásra a Ferenciek téri barikádon. Tudósítónk kihallgatott egy beszélgetést, amikor Körösi Imre kikérte magának, hogy fegyveres ellenálásra buzdítana. A tüntetők vezéreinek azt mondta, beszélt Végh Ferenccel, a honvédség vezérkari főnökével, hívta a katonákat, hogy jöjjenek, de azt válaszolták, ezt nem tehetik, de lelkiekben a tüntetőkkel vannak. (Végh Ferenc 1999 óta nem vezérkari főnök.)
Nem sokkal éjfél előtt a rendzavarók személyautóval próbálták áttörni a Baross utca és a József körút kereszteződésében felállt rendőrsorfalat. A rendőrök közül senki sem sérült meg. A rendőrök azt igyekeznek megakadályozni, hogy a tömeg visszatérjen a Blaha Lujza térre. A tüntetőket a Boráros tér irányába próbálják kiszorítani. (MTI)
Már vagy egy tucat csapatszállító teherautó, kisbusz és kéttucat autó érkezett a Kossuth Lajos utcába megerősíteni a Ferenciek terén elbarikádozott tüntetők ellen felvonult rendőri csapatokat. Legalább 5-600 rendőr sorakozott már fel, és a Blaha Lujza terénél egy csapat lovasrendőr is elindult a híd felé. A jelek szerint csatára készülnek a rendőrök, a tüntetők csendben várakoznak.
A Ferenciek terén egyre több a rendőr, és ezt látva a híd lábánál épített barikád túloldaláról egyre többen szivárognak át Budára.
A demonstrálók lezárták az Erzsébet híd budai hídfőjét is; autókkal, motorokkal közlekedési terelőkorlátokkal barikádozták el a híd budai fel- és lehajtóját, jelentette az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója. Az MTI munkatársának azzal indokolták az útlezárást, hogy tudomásuk szerint háromszáz rendőr érkezik a budai hídfőhöz. A tüntetők így kívánják "megvédeni a hidat" - mondták el a helyszínen. A demonstrálók a pesti hídfőtől farönköket is áthordanak a barikádhoz.
Révész Máriusz magához tért a kórházban. A fideszes képviselő az Indexnek elmondta, hogy megsérült a feje, és a lapockája is megrepedt. Révész Máriusz nem emlékszik semmire.
A Tv2 értesülései szerint több tévétársaság tudósítóit is inzultálták, leköpködték a tüntetők. A Duna televízió kameráját feldöntötték az Erzsébet hídnál, az RTL Klub tudósítóját élő adásban zavarták meg fenyegető "ne hazudj!" skandálással.
A tüntetők barikádot emeltek a Szabad sajtó úttal párhuzamos Curia utcában.
A Rákóczi útra mindenféle takarítás nélkül ráengedték a forgalmat. Kukák hevernek az utcán, és még mindig iszonyatosan sok könnygáz van a levegőben.
Felgyújtották, majd eloltották a saját maguk által emelt barikádot a Ferenciek terén lévő tüntetők kedden röviddel éjfél után. A tüntetők arról is beszéltek, hogy a környező utcákban is fel kell gyújtani mindent. A tüntetők azt is tervezik, hogy a barikádot ismét fel fogják gyújtani. (MTI)
Érdekes taktikai újítással rukkolt elő a forradalom, bár talán a Molotov-koktéllal nem ér fel. A tüntetők Erzsébet hídi csoportja a híd mindkét lábát elbarikádozza, a hídfőállás nevű manőver reciprokaként. Épít magának egy zsákutcát. Ebből vagy az lesz, hogy előbb-utóbb mindegyiket elfogják, vagy beleugrálnak a Dunába a hazáért, és meghalnak. Hacsak ki nem talál a rendőrség valami még bénább manővert.
A Tv2, rendőrségi informátorokra hivatkozva azt állítja, hogy a rendőrök azért nem támadnak az Erzsébet hídnál, mert az építőanyagokból emelt barikádot a tüntetők benzinnel locsolták le, és egy esetleges támadás esetén felgyújtanák. A képek tanúsága szerint a barikád Jégbüféhez közelebbi oldala egyszer már meggyulladt, de végül mégis elaludt.
Az Astoriánál bontják a Fidesz-színpadot, a kereszteződésnél a lovas rendőrök pihenőállásban vannak. A Rákóczi úton sok a törmelék, felborogatott vécék hevernek az úttesten. A Kossuth Lajos utcában rengeteg a rendőr.
A budai hídfőnél, ahol néhány tucat tüntető van, eddig felépült 30 centi magas barikád, táblákból, betondarabokból, fából, jelentette tudósítónk. Oyan hírek terjednek, hogy lovasrendőrök érkeznek majd, hogy feloszlassák a társaságot. A csoportban sok a motoros, ők hozzák az infókat is a tüntetőknek, néha kirajzanak a környező utakra, majd pár perc múlva jönnek vissza jelenti, mi a helyzet. (Láthatóan kibékültek a nagymotorosok a robogósokkal.)
A Moszkva tértől a hídig egyébként nem lehetett rendőrt látni. A tüntetők egy csoportja nemrég megbeszélte, hogy most már többen vannak, mint a közeli építkezés biztonsági őrei, úgyhogy biztos tudnak majd szerezni építési anyagot a barikádhoz. Nem sokkal később 12 ember meg is jelent egy hatalmas vasgerendával.
Vasbeton elemekkel tovább erősítik az Erzsébet hídi barikádokat a tüntetők, közben jól fogy a sör a Veres Pálné utcai ábécében is, ahol 400 forintért adják a dobozost. "Ez nem forradalmi, ez belvárosi ár" - mondják az eladók az értetlenkedő tüntetőknek.