Beperli a magyar államot az október 23-i rendőri intézkedések miatt a Magyar Nemzeti Bizottság 2006, mondta Gonda László. A Kossuth téri tüntetők egyik vezetője úgy fogalmazott: érvényes megállapodásuk volt a rendőrséggel arról, hogy nem kell elhagyniuk 23-án a Kossuth teret, és az erről szóló jegyzőkönyv is bizonyítja, hogy a rendőrség megszegte a megállapodást, és jogtalanul szüntette be demonstrációjukat. Gondáék levéllel fordultak az Egyesült Államok elnökéhez, amelyben tájékoztatják őt arról, hogy "Magyarországon folyamatos jogsértés, rendőri brutalitás és terrorcselekedetek" folynak. Sajtóhírekre reagálva Gonda László kijelentette, Takács Andrást, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivőjét hivatalosan nem váltották le tisztségéből, mindössze "elkeseredett és tulajdonaiktól megfosztott emberek őt okolják azért, mert cserbenhagyta őket és nem tájékoztatta időben a Parlament előtt tüntetőket, hogy kiürítik a rendőrök a teret". (MTI)
Az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulóján kiáltvánnyal fordulunk a világ népeihez, és vezetőihez. Ezen az ünnepen emléket állítunk a hősöknek és idézzük a forradalom mondanivalóját. Egy történelmi másodperc elég volt ahhoz, hogy szétvesse az összeomlásra érett szovjet diktatúrát. Egy „nem” elég ösztönzés volt a munkásoknak, hogy munkástanácsokat alakítsanak, a falvaknak hogy ellássák élelemmel a harcolókat, a srácoknak, hogy megállítsák a szovjet tankokat és a lányoknak, hogy mindkét oldal sebesültjeit ellássák.
Egy nép nőtt önmaga fölé a szabadságért vívott harcban és mutatott példát a világnak. Egy ország volt képes felülemelkedni miden megosztó érdeken, és nemzetté vált. A nemzetközi közvélemény szívvel lélekkel a forradalom mögé állt. A világ tudatában a magyar név a szabadság szinonimájává lett.
Aztán jött a megtorlás, százak kivégzése, ezrek meghurcoltatása. Kiáltványunk tisztelgés a neves és névtelen hősök előtt. A forradalom másfél hónapig tartott, de közvetve vagy közvetlenül hatott mindarra, ami később Magyarországon és a világban történt. Bár a forradalmat leverték, a régióban szabadság győzött.
A forradalom üzenete, hogy a szabadság legyőzhetetlen, az emberiség szabadságra született. A szabadság ajándék, de szabadon élni közös felelősség.
Egy Combinóval találkozott a tüntetők vonuló tömege a körúton. Elhangzott a "döntsük fel!" is, de inkább a "Demszky, takarodj!" a jellemző.
Minden delegáció mellé jut kísérő. Mivel olyan sok a külföldi vendég, a külügyminisztérium szinte teljes állományát munkába állították. Volt nagykövetek, attasék foglalkoznak a külföldiekkel. A program olyan zsúfolt, hogy az itt tartózkodóknak nincs nagyon lehetőségük szabad programra, tudtuk meg a parlamentben.
Két ismeretlen férfi és a radikális jobboldali demonstrációkról ismert (általában nemezsapkát viselő) P. Márton vezeti az embereket a Corvin közbe.
A Corvin köz az 1956-os forradalom felkelőinek egyik legfontosabb és legtovább kitartó ellenállási pontja, amikor a beözönlő szovjet tankok rátámadtak a magyar forradalomra.
A Corvin köz és a vele "párban" harcoló, a szomszédos sarkon elhelyezkedő Kilián laktanya fontos stratégiai ponton helyezkedett el: ellenőrizte az Üllői utat, amely felől a szovjet tankok délről közelíthették meg a belvárost, illetve a körutat, melyen keresztül a Budáról a Petőfi-hídon keresztül érkező és a Boráros téren gyülekező tankok indítottak támadásokat.
A Corvin köz a Széna tér (Moszkva tér) mellett egyike volt annak a két ellenálló gócnak, amelyek a szovjet csapatok november 4-i támadása után a legtovább kitartottak. A Corvin közi ellenállást a szovjet hadsereg november 6-án számolta fel.
Forrás: wikipedia
A tüntetők között a Szabadság téri szovjet emlékmű megrongálásáért körözött Budaházy György levelét osztogatják. A magyar testvéreim megszólítású levélben Budaházy a rendőröket cikizi, hogy "még egy amatőrt sem tudnak elkapni". Tagadja, hogy lázadást készítene elő. "Hogyan tudna egy becsületes, bujkáló hazafi lázadást előkészíteni, akinek nincs konspirációs tapasztalata, se alvilági kapcsolata"- írja. A levélen mellett a papíron egy fotó van arról, ahogy az MTV ostromának éjszakáján a szovjet emlékműről feszegetik le a címert.
Négy rendőr próbálta beterelni a tüntetőket a Nap utcába, de sikertelenül. A tömeg tovább haladt a Corvin közhöz, ahol már mások is várakoznak.
"Az arányosság figyelembevételével járnak el a rendőrök" - jelentette ki Jármy Tibor, a BRFK kommunikációs osztályvezetője hétfőn a távirati irodának arra a kérdésére, hogy miért volt szükség gumibottal támadni az egyik helyszínen Budapesten a tüntetőkre. Jármy elmondta, hogy nem ismeri a konkrét esetet, és tudomása szerint nem alkalmaztak kényszerítő eszközt a rendőrök.
A Parlament előtti 56-os ünnepség helyszínének közelében, a Nádor és a Széchenyi utca sarkánál, gumibottal támadtak rendőrök demonstrálókra, köztük nőkre és idősekre a hétfő délelőtti zászlófelvonás ideje alatt. Jármy arról is tájékoztatott, hogy "a rendőrök minden helyszínen szükséges számban lesznek jelen". (MTI)
Szili Katalin bejelentéséhez - "family fotó készül" a Parlamentben - híven a meghívott vendégekkel és a magyar közjogi méltóságokkal közös kép készült az országházban, a főlépcsőn. A Szili és Sólyom László között helyet foglaló miniszterelnök láthatóan feszült volt a kép készülésekor is, nem tudott mit tenni túlmozgásos kezével, ezért hol félökölbe szorította, hol kinyújtotta.
Ha lehet, még nagyobb a rendetelnség az üresen maradt Kossuth téren, a Rákóczi-szobornál. A tüntetők sátrai még állnak, de a tűzszerészek kirámolták belőlük a cuccokat. A kordonnal körülvett teret és a bejáratot rendőrök vigyázzák.
Megérkeztek a tüntetők, és elállják a körutat, ott már áll a forgalom. Az Üllői úton is vannak demonstrálók, de egy Buda felől még rá lehet kanyarodni az útra. A tömeg láthatóan tanácstalan, nem tudja, hogy most mi fog történni.
Nincs információnk arról, hogy a Corvin Budapest Filmpalota nyitva marad-e, a telefonok némák. Jelenleg több ezer ember tart a Corvin közbe, az 56-os forradalom egyik helyszínére. A moziban ma délelőtt mutatták az 1956-os forradalomról szóló Szabadság, szerelem című filmet, és a műsor szerint este fél 11-ig szinte óránként kezdik a vetítést a mozi termeiben.
Kik használhattak személyautót 1956-ban: 1) a minisztériumok főosztályvezetői és a még magasabb beosztásban lévők; 2) a megyei és megyei jogú városi tanácsok végrehajtó-bizottság elnökei; 3) a munkabérek szempontjából az "A" kategóriába tartozó intézeti, vállalati vezetők; 4) azok a vezető állású dolgozók, akiknél az engedély kiadását különleges szempontok indokolják (kimagasló munka-, kormány- vagy egyéb kitüntetések). Utóbbi alapján juthattak autóhoz a sportolók, színészek, egyéb közméltóságok. Továbbá a fentiek között nem szerepel az a hatszáz orvos és állatorvos sem, aki hivatása gyakorlásához használhatott személyautót.
A kevés magánautó mind agyonberhelt, alig járóképes rozsdahalom volt. Nem így az Ikarus 55. A kor magyar buszbüszkesége ugyanolyan gyönyörű volt, mint az akkoriban elkészült francia és német autók.
Olvassa el a Totalcar cikkét, azt is megtudhatja, hogy Rákosi utálta az oroszokat!
A tüntetők megszerezték az Igazolt Magyar Szabadságharcosok Világszövetségének hangosítását, most szónokaik a Corvin mozi lépcsőjéről beszélnek a tömeghez. Kiadták az új jelszót: 56-2006.
A szónokok azt akarják, hogy a Corvin köznél lévők menjenek vissza a Kossuth térre, ahonnan időközben a rakpart felé elindultak a külföldi delegációk. A Kossuth tér melletti utcákban húsz-húsz rendőr várakozik, a Markó utcánál három teherautónyi rendőr van.
„Van bőr a pofátokon?” – kérdezte valaki a 301-es parcella közelében az SZDSZ koszorúzására igyekvő Magyar Bálintot. A volt oktatási miniszter vissza akart szólni, de a társaságában lévők csendre intették.
Tudósítónk jelentése szerint egyébként illegális szemétlerakó éktelenkedik a 301-es parcella közelében.
A 301-es parcellánál temették el a megtorlás áldozatait. A demokratikus ellenzék a nyolcvanas évek elejétől tartott itt megemlékezéseket. A sírok újrafelkutatása 1988-ban egy titkos állambiztonsági parancs nyomán indult meg.
A 301-es parcellánál, az SZDSZ hivatalos megemlékezésének helyszínétől harminc méterre árpádsávos zászlós fiatalok a Székely himnuszt éneklik.
"Mi katonák vagyunk, jó lenne, ha lenne egy tábornokuk" - szavalja a Goj motorosok elnöke a Corvin közben, majd országos demonstrációt hirdet, aminek célja, hogy ügyvivő kormány vegye át a hatalmat. A tömeg lehurrogja. A helyszínen teljes a zavar, van, aki már most a Kossuth térre menne. A motorosok fél ötkor indulnak oda.
Szabadság térnél felállított kordonnál tizenöt háborgó van. A rendőrök felmenőit szidják, mert nem közelíthetik meg Nagy Imre szobrát, ahol nemsokára állami koszorúzás lesz. A környékbeli rendőröknek fogalmuk sincs, hogy meddig tart az útzár, az Akadémia utca torkolatánál negyven-ötven demonstráló békésen várja, hogy visszamehessenek a térre.
Kormányzati forrásaink szerint az elmúlt napokban élénk politikai egyeztetések zajlottak koalíciós szinten arról, hogy hogyan kezeljék a Kossuth téri tüntetést. Úgy tudjuk, több védett külföldi vezető is jelezte, hogy távol marad az ünnepléstől, ha tüntetők lesznek a téren.
A Kossuth tértől hirtelen több száz rendőr indult a Jászai Mari tér irányába.
„Megvédjük a szabadságot és a demokráciát” – mondta Kuncze Gábor a szabad demokraták megemlékezésén a 301-es parcellánál. Az SZDSZ elnöke megveti azokat, akik saját céljaikra ihasználják ki az 56-os túlélők „jogos elégedetlenségét”.
Kuncze szerint a kormány az elmúlt hetekben nem figyelt eléggé azokra, akik csendben maradtak: „A kormány egy része megrészegült, másik része megriadt a saját igazmondásától.”
Kuncze szerint az 56-os forradalomhoz tartozik Wittner Mária és Mécs Imre is.
A beszéd alatt egy bekiabálás volt. „Békességet” – mondta valaki.
„Ünnepelni akarunk!” – kezdte skandálni a Szabadság téren összegyűlt harminc tüntető. A kiabálásukat tisztán hallani a Nagy Imre-szobornál.
Megérkezett a Nagy Imre-szoborhoz Gyurcsány Ferenc, Lomnici Zoltán, Szabó Zoltán szocialista képviselő, Takács Albert helyettes ombudsman és Nagy Imre unokája. Sólyom László nincs a téren. A kormányfő most is félökölbe szorítja kezét. A tüntetők folyamatosan kiabálják, hogy „ünnepelni akarunk!”.
Kuncze Gábor nem tudott arról, hogy a Kossuth téri tüntetőket az éjszaka kiszorítják a térről. Az SZDSZ elnöke tudósítónknak elmondta, hogy a biztonsági ellenőrzés megakadályozása miatt kellett távozniuk a tüntetőknek, és szerinte a rendőrségi akció helyes volt.
Pitti Katalin énekelt az embereknek. A tömegben Takács András, az egyik Kossuth téri szervező üzenetét terjesztik röplapokon. Ebben az áll, hogy a rendőrök becsapták a tüntetőket, csak el akarták zavarni őket a Kossuth térről. Wittnerm Mária azt kérte az emberektől, hogy ne menjenek a Kossuth térre, hanem maradjanak a Corvin közben.
Szili Katalin és Sólyom László azért nem vett részt a Nagy Imre-szobor előtti koszorúzáson, mert José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével tárgyalt a Parlamentben.