Az egész teret kiüríti a rendőrség éjfél után, hogy a tűzszerészek átnézhessék a sátrakat. Ezután eresztik vissza kordon mögé a tüntetőket, jelentette a Hírtévé. Aki nem fér be, azt hazaküldik, nyilatkozta korábban egy rendőr tudósítónknak. A tüntetők nem bontják el sátrukat, sőt, a tetején Gyurcsányt gyalázó angol nyelvű feliratot helyeznek el, hogy az látsszon a légi felvételeken.
Magyarország nemzetközi tekintélye forog kockán az elmúlt időszak utcai eseményei és az ellenzék destabilizációs politikája miatt, jelentette ki sajtótájékoztatóján Kóka János gazdasági miniszter. Szerinte a stratégiai befektetők kivárnak, amíg a belpolitikai helyzet megoldódik. Pedig. mint mondta, a számítások szerint az új potenciális befektetések értéke mintegy 1.615 milliárd forint. Ezek közvetlenül 37,5 ezer, közvetve 100 ezer munkahelyet hozhatnak létre. (MTI)
"2006. október 4-én 15.25. perckor közzétett Önfeljelentő tévészékház-ostromlók. c hírekben valótlanság szerepel, ugyanis Gaudi Nagy Tamás nem tett a Kossuth téren, sem másutt olyan bejelentést, hogy: ""a rendőri brutalitás elleni tiltakozásként" saját magát jelenti fel majd néhány, a tévészékház ostrománál jelen levő tüntető, illetve szolidarításból néhány olyan szimpatizáns is, aki nem volt ott a Szabadság téren." Továbbá nem felel meg az a valóságnak, hogy Gaudi Nagy Tamás a "letartóztatott garázdák képviselője", tény, hogy képvisel olyan személyeket, akiket a szeptember 18-21 között időszakban vontak eljárás alá, de köztük nemcsak garázdasággal gyanúsított személyek vannak, hanem rongálással és más bűncselekményekkel is. Mellette azonban számos más ügyvéd is ellát ilyen védői munkát. Gaudi Nagy Tanás a folyamatban levő ügyekről szóló tájékoztatást nem védői minőségében, hanem a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi ügyvezetőjeként tette."
Három férfi csütörtökön feljelentette magát a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, mert a tévészékház ostroma idején állításuk szerint részt vettek a Szabadság téri szovjet hősi emlékmű megrongálásában. Az egyik önfeljelentő Molnár Balázs, a kuruc.info jobboldali heccportál szerkesztője. "Csoportosan és felfegyverkezve leköptem a szovjet emlékművet" - mondta saját tettéről. A másik önfeljelentő Molnár Tamás, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője. Ő, mint mondta, "jóleső érzéssel megtapsolta" a szovjet emlékmű szétverését. A harmadik férfi nem nyilatkozott a sajtónak, ő a háttérbe húzódva hallgatta végig a társait. Az önfeljelentőket a BRFK munkatársai felkísérték a Teve utcai székház épületébe.
Miután szerdán félbeszakadt a Fidesz és a Kossuth téri tüntetők egyeztetése, mert a harmadik hete demonstrálók elégedetlenek voltak a Fidesz delegáltjával, csütörtökön Rogán Antal indul tájékozodni a térre, ahol ezután sajtótájékoztatót is tart.
Míg Firefox és Explorer internetböngészőkkel megnyitva még 37 percet mutat az ultimátum lejártáig hátralevő időként a Fidesz honlapja, Opera böngészővel hírtelen 12 óra 37 percre nőt a hátralevő idő.
Lejárt a Fidesz által adott 72 órás ultimátum. Orbán azt mondta, ha Gyurcsány csütörtök egy óráig nem mond le, a Fidesz pénteken délutánra a Kossuth térre hív "mindenkit", hogy ott fejezze ki békésen véleményét.
Mivel Gyurcsány még mindig a helyén van, pénteken tüntetés lesz a Parlament előtt. A kormányfő az ultimátum lejártakor épp a Budapesten tartózkodó német pénzügyminiszterrel tárgyalt.
Szerkesztőségünk Opera webböngészőt használó munkatársainál a Fidesz honlapján még 11:59 percet ad Gyurcsány lemondására a visszaszámláló óra. Egy másik gépen (Firefox alatt) mínuszba fordult a számláló.
Az ultimátum lejárta után elérhetetlenné vált a Fidesz honlapja. Egyik kollegánknál még 22 perc van hátra az ultimátumból.
Lejárt az idő. A Fidesz oldalon ez olvasható: ma 15.00-kor Orbán Viktor tart sajtótájékoztatót. Az eseményről a fidesz.hu élőben közvetít.
Szerkesztőségünkből megint nem lehet elérni a fidesz.hu-t.
13.00-kor Orbán Viktor a Képviselői Irodaházban dolgozószobájában tartózkodott, tudtuk meg.
Gerberából és liliomból álló csokorral várta az ötpárti tárgyalásokat kezdeményező Navracsics Tibor Fidesz-frakcióvezető Lendvai Ildikót, a szocialista képviselőcsoport első emberét. A Fidesz és a KDNP azért kezdeményezte ötpárti tárgyalásokat, hogy a pártok megegyezzenek a szakértői kormány összetételében. Miután azonban a kormánypártok távolmaradtak a tanácskozásról, Lendvai Ildikó csokrát a Népszava munkatársnője kapta meg.
Petícióban kérték Miskolc szocialista országgyűlési képviselőit a Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) városi vezetői csütörtökön, hogy szavazzanak nemmel a miniszterelnök által kért parlamenti bizalmi szavazáson. A petíciót az MSZP miskolci székházában egy ott dolgozó munkatárs vette át.
Konyári György, a Fidelitas helyi elnöke az átadást megelőző sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy nemet kell mondani arra a miniszterelnökre, aki véleményük szerint "megengedhetetlen és trágár stílusban nyilatkozik a hazájáról és mindarról a másfél-két évről, amit a kormányzati bársonyszékben eltöltött".
Takács András, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 egyik ügyvivője azt közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján, a Kossuth téri tüntetés helyszínén, hogy újrakezdődtek a szerdán megszakadt egyeztető tárgyalások a Fidesszel az Orbán Viktor pártelnök által péntekre, a Kossuth térre tervezett nagygyűlésről. A szervező hangsúlyozta, hogy nincs fenntartásuk sem Orbán Viktorral, sem a Fidesz a kormányt leváltani kívánó politikájával szemben, de álláspontjuk szerint tisztázni kell a technikai részleteket.
Elmondta: a rendezvény célja az, hogy nagyobb társadalmi nyomás nehezedjen a kormányra annak távozása érdekében, de biztosítani kell, hogy a két megmozdulás résztvevői ne zavarják egymást, illetve folytatólagosan működjön a Kossuth téri tüntetés. A jelenlegi koncepció értelmében délután 16 órakor kezdődik Orbán Viktor nagygyűlése, amely 20 óráig tart, miután a tüntetők visszatérnek a kisszínpadra, ahol értelmezik a nagygyűlésen elhangzottakat, valamint értékelik saját értékrendjük szempontjából.
Az átlagosnak megfelelő arányú turista, nézelődő, tüntető csoport lézeng a Kossuth téren, jelentette tudósítónk. Szerinte ötvenen lehetnek, akiknek a felszólaló nemrég a vérszerződésről illetve a török hódoltság káros következményeiről beszélt. Kisvártatva kukások jelentek meg a téren és elvitték a felhalmozódott szemetet.
Nem hozott eredményt a Fidesz és a KDNP által kezdeményezett ötpárti tárgyalás, amelynek témája egy esetleges szakértői kormány létrehozása lett volna. A megbeszélésre nem ment el az MSZP és az SZDSZ frakcióvezetője.
"Nem kell a szakértői kormánytól félni, hisz nem fog fájni" - jegyezte meg a csonka tanácskozás után Navracsics Tibor a Fidesz frakcióvezetője. A jelenlegi politikai viszonyok között nincs esély nagykoalícióra, a demokrata fórum ugyanis a Fidesz által kezdeményezett megbeszélést nagykoalíciós tárgyalásnak tekintette, nyilatkozott Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője a tanácskozás után közölte.
Eddig több mint egymilliárd forintot költöttek a kormányellenes megmozdulások biztosítására.
"Én egy jó fél órás beszéddel készülök - valamennyi lényeges kérdést, ami az elmúlt időszakban felmerült, és ami a mai politikai bizonytalanság és viták fő okát jelenti szóba kívánom hozni, és elmondom, hogy mit gondolok ezekről - írta Gyurcsány Ferenc blogjában. - Fontosnak tartom, hogy ez a vita a Parlamentben folytatódjon. Az utcán lehet tüntetni, de a problémákat ott nem lehet megoldani. Így aztán őszintén kíváncsi vagyok arra, hogy mi lesz a válasza mindenre az ellenzéknek, ők hogyan látják ezt a helyzetet."
Kuncze Gábor felszólította Orbán Viktort, hogy mondjon le, ha nem tekinti a parlamentet a választói akarat képviseletének, és ne zavarja tovább Magyarország alkotmányos rendjét. Elmondta, örülnek neki, hogy az államfő visszaküldte a Fideszt a parlamentbe, és felismerte, hogy ott kell a vitákat lefolytatni.
Tudósítónk helyszíni jelentése szerint az Oktogonra szervezett kormányellenes demonstráció elején 20-25 tüntető áll az Andrássy út szervizútján. Őket kétszer annyi rendőr biztosítja. A szélben néhány Árpád-sávos zászló és magyar lobogó lengedez.