Ez a poszt a következő Percről percre része:

Belpolitikai válság percről percre

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Több kilométeres autósor alakult ki Göd közelében a 2/A úton kedd reggel, miután civil szervezetek 20 autóval félpályás útlezáró demonstrációt tartottak Gyurcsány Ferenc lemondását követelve, közölte a tüntetést szervezők képviselője. A zászlókkal felsorakozott, tüntető autók vezetői és a rendőrök közösen igyekeztek a feltorlódott autósort irányítani. A Budapest felé tartó kocsik egy része letért a 2/A útról, és a 2-es úton haladt tovább, ahol szintén nagy a torlódás, mondta Vass István. A tüntetés konfliktusmentesen zajlott le. (MTI)

  • Megkezdődött a Parlamentben a házbizottság rendkívüli ülése, amelyet a Fidesz és a KDNP azért kezdeményezett, hogy tartsanak vitanapot a keddi parlamenti ülésnapon az október 23-án történtekről. A Fidesz szóvivője szerint a vitanap célja az október 23-án történtek tisztázása, az igazság kiderítése és a felelősség megállapítása, mert álláspontjuk szerint az elmúlt 16 évben hasonló eseményekre nem volt példa, megmagyarázhatatlan módon gyermekeket, békésen demonstráló fiatalokat, időseket ért rendőri erőszak. A keddi plenáris ülésnek - az eredeti tervek szerint - 13 órakor kellene kezdődnie.

  • Hatszázan seprik az utcát a Belvárosban

    A Kossuth tér egy része még mûveleti terület a rendõrség szerint, így ott nem takarítanak a fõvárosi közterület-fenntartók, minden más helyen viszont dolgozik az FKF Zrt.


    Romeltakarítás
  • A Fidesz megvert országgyűlési képviselője nem tervez feljelentést, szerinte nem a rendőrség a felelős az országban kialakult helyzetért, noha túlzott brutalitással léptek fel a tüntetők ellen. Révész lapockatörést és fejsérülést szenvedett, amikor a Fidesz megemlékezése után családostul a Blaha Lujza tér felé próbált hazamenni az Astoriáról. Még mindig nem emlékszik mindenre, de ismerősei elmondása szerint tárgyalni próbált a rohamrendőrökkel, akik a mellékutcába szorított tömeget gumibotozták. Révész szerint tudatosan szorították a Fidesz-rendezvénybe az engedély nélkül tüntetőket, és sok hazafelé igyekvő, konszolidált Fidesz-szimpatizánst is brutálisan oszlattak.

  • Az MSZP esztergomi irodájának ablakait betörték, az épületről megpróbálták eltávolítani a párt nevét tartalmazó táblát, közölte az MSZP városi elnöke kedden. A szomszédos üzlet ablakait is kifeszítették, de abba a helyiségbe az ablakon lévő rácsok miatt nem jutottak be. Az MSZP munkatársai a rongálást kedden reggel fedezték fel, és ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek, mondta Láposi Elza. (MTI)

  • Készültek a tanklopásra a tüntetők

    Előre fel kellett készülniük a tanklopásra a tüntetőknek, nyilatkozta a Hadtörténeti Intézet és Múzeum igazgatója. A tankból a kiállítás idejére eltávolították az akkumulátort és a kábelezést. A tüntetők két, sorba kötött autóakkumulátorral és szakszerű újrakábelezéssel tették mozgásképessé az ellopott harcjárművet.

  • Fél egykor folytatódik az országgyűlési házbizottság rendkívüli ülése, amelyet a Fidesz és a KDNP azért kezdeményezett, hogy tartsanak vitanapot a keddi parlamenti ülésnapon az október 23-án történtekről. Szili Katalin házelnök a bizottság ülését elhagyva újságírókkal annyit közölt, hogy a rendkívüli ülést 12.30-kor kerül sor, addig a frakciók megvitatják, hogy milyen tárgyalási módot kínálnak a jelenlegi helyzetben. A pártok képviselői a bizottság ülését megszakítva félórás külön egyeztetést is folytattak a Szili Katalin dolgozószobájában. A plenáris ülésnek eredetileg 13 órakor kellene kezdődnie.

  • A 15-ös barikádbuszban nem tettek kárt a tüntetők

    Két buszt és egy Combino villamost rongáltak meg a tüntetők október 23-án. Általában az ablakok törtek, a kár több százezer forint.

  • A Fidesz egyik XI. kerületi irodájának ajtaját szarral kenték be. Schneller Domonkos, a kerület egyik fideszes vezetője, a Fidelitas budapesti elnöke arról tájékoztatta az Indexet, hogy most nem tudnak bemenni az irodába. A Fejér Lipót utcai iroda csak az egyik a Fidesz újbudai helyiségei közül. A rendőrség már helyszínelt, most a fideszesek megpróbálják megtisztítani a bejáratot.

  • Molotov-koktélt dobtak az MSZP XI. kerületi irodájába kedden reggel, tudatta az MSZP kerületi szervezetének elnöke. Szabó Vilmos elmondta, hogy a környékbeli lakóktól értesültek az esetről. Mint mondta, egyértelmű hogy Molotov-koktélt dobtak be a helyiségbe, ahol a korábban a kampányhoz használt fatáblák kaptak lángra. A kár nem nagy, mert a lakók időben értesítették a tűzoltókat. A kora reggeli órákban az irodában nem tartózkodott senki, így személyi sérülés nem történt. (MTI)

  • A gazdakörök országos szövetsége nem tervez tüntetéseket, sem félpályás, forgalomlassító tiltakozásokat, és ilyenhez egyelőre nem is csatlakozik, közölte az Indexszel a Magosz demonstrációs bizottságának vezetője. Budai Gyula megismételte az éjszaka kiadott közleményük tartalmát, miszerint folyamatosan értékelik a helyzetet, és a rendelkezésre álló információk alapján fognak dönteni a demonstráció további folytatásáról. Emlékeztetett arra, hogy a Magosznak október 31-éig országosan bejelentett demonstrációs helyszínei vannak.

  • Budapest rendőrfőkapitánya semmiféle vizsgálatot nem kíván indítani, hogy kiderítse, hogyan fordulhatott elő, hogy a rendőrök Révész Máriusz fideszes képviselőt bántalmazták. Gergényi Péter hozzátette, ha bárki úgy érzi, hogy sérelem érte, bátran forduljon ügyészséghez, jelentette tudósítónk.

  • Orbán Viktor és Semjén Zsolt aláírásával a Fidesz és a KDNP kedden hét népszavazási kérdést nyújtott be az Országos Választási Bizottsághoz:

    1. Egyetért-e ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetniük.
    2. " , hogy az egyészésgügyi közszolgáltató intézmények maradjanak állami, ökormányzati tulajdonban.
    3. " , hogy a háziorvosi, fogászati és a járóbeteg ellátásért továbbra se kelljen vizitdíjat fizetni.
    4. " , hogy gyógyszereket továbbra is csak gyógyszertárban lehessen árúsítani.
    5. " , hogy a nyugdíjasok továbbra is a 2006. október 23-án hatályos törvényi rendelkezések szerint vállalhassanak munkát.
    6. " , hogy a - 2002. június 15-i állapot szerint hatályos, termőföldről szóló 94. évi törvény szerint - családi gazdálkodót első helyen illesse meg az elővásárlási jog termőföld vagy tanya vásárlása esetén.
    7. " , hogy az országgyűlés - a fegyelmi és a kártérítési felelősség mellett - törvényben szabályozza a miniszterelnök és a kormány tagjai speciális, objektív felelősségét is a költségvetési hiány túllépéséért.

    A Fidesz szerint egyik kérdés sem érint közvetlenül költségvetési ügyeket, ezért alkotmányos a kezdeményezés, állította Navracsics Tibor. Véleménye szerint, ha valaki megtámadná kezdeményezésüket, akkor február-áprilisban lehet a népszavazás.

  • Rendőrök pakolják össze a Kossuth téri tüntetők hátrahagyott felszerelését a még mindig elkerített Kossuth téri zsombékosból, a Rákóczi-szobor mellől. Tudósítónk jelentése szerint az elmúlt hónap fő tüntetési helyszíne kísértetiesen fest, teljesen üres, az oszlatás nyomai - felborított padok, szétszórt tárgyak - még mindig látszanak.

  • Az MSZP- és az SZDSZ-frakció támogatja, hogy parlamenti vitanap legyen a hétfőn éjszaka a fővárosban történtektől, de nem a keddi plenáris ülésen, közölte a két kormánypárt frakcióvezetője budapesti sajtótájékoztatóján.

    Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője azt mondta, hogy támogatni fogják a vitanap és a vizsgálóbizottság kezdeményezést, de csak a házszabálynak megfelelő módon és időben.

    Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője elmondta, hogy a frakció nem járul hozzá, hogy a nap folyamán vitanapot tartsanak, mert semmilyen módon nem hajlandóak megengedni, hogy a Fidesz diktálja a tempót.

  • Megmaradás-koncertet és rendezvényt szerveznek október 28-án a debreceni tüntetők, jelentette be kedden Czakó István, a tüntetések egyik szervezője.

    Debrecenben szeptember 18. óta minden este több százan összegyűlnek követelve Gyurcsány Ferenc és kormányának lemondását.

    Czakó István elmondta azt is, hogy Debrecen bevezető útszakaszainál félpályás forgalomlassító demonstrációkra is készülnek, hogy még nagyobb nyomatékot adjanak követeléseiknek.

  • Még tart a házbizottság ülése arról, hogy legyen-e ma rendkívüli parlamenti vitanap az október 23-i eseményekről. A koalíciós pártok ragaszkodnak az eredeti menetrendhez, a Fidesz és a KDNP azonban a hétfői zavargásokról tárgyalna.

  • Az MSZP-s Schiffer János, Budapest egykori főpolgármester-helyettese, leteszi a képviselői esküt. Schiffer a képviselői mandátumról polgármestersége miatt leköszönt Hunvald György helyét veszi át.

  • Gyurcsány Ferenc napirend előtti felszólalásra jelentkezett. Az MSZP-s képviselők tapja közepette a fideszes és KDNP-s képviselők kivonultak az ülésteremből.

  • A kormányfő szerint egyesek felelőtlen hatalmi játszmába kívánják belerángatni az országot. Ezt nem hagyják.

    Tüntetni szabad, zavarogni nem, mondta a kormányfő, a zavargókkal szemben fel kell lépni. (Egy perc alatt kétszer is tapsoltak a koalíciós politikusok.)

    A félelem keltette ürességtől kongtak hétfőn az utcák, pedig a miniszterelnök úgy emlékezik, hogy régen ez az ország tudott örülni.

    A családokban is békében ünneplik például a házassági évfordulót, ilyenkor félreteszik a vitákat.

  • Hétfőn a tüntetők elvették az ünnepet, mondta Gyurcsány. "Rajtam akartak ütni és Magyarországon álltak bosszút" - mondta a miniszterelnök, aki feltette a kérdést: honnan kerültek elő ezek a rendzavarók?

    "Jöttek politikusok", akik azt mondták, hogy a köztársaság nem fontos, hogy érzik a puskapor szagát, hogy nem fontos a köztársaság. Ezután jöttek elő azok az emberek, akik "büszkén törnek szóban és tettben".

    A miniszterelnök szerint nem hazafias dolog túszul ejteni az országot, 1956 hőseit lehazaárulózni, 56-os halálra ítéltet megfenyegetni, elfogadni a kitüntetést, de elutasítani a kézfogást.

  • A miniszterelnök arról is beszélt, hogy vannak, akik szerint a kormányfő hibáztatható a törvény. Gyurcsány idézi Orbánt: a baloldal, amikor csak tehette, rárontott a saját nemzetére. Gyurcsány szerint a Fidesz-elnök azt is mondta, hogy a baloldalra rátámadni hazafias tett.

    A történtekhez nem kell őszödi beszéd, csak olyan emberek, akik nem fogadják el, hogy két választás között a magyar országgyűlésnek tartozik felelősséggel a kormány.

    Gyurcsány szerint az "ellenzék vezére" adott ideológiát az utcai randalírozóknak, felszabadította az emberi gátlást és megfelelni vágyást, a közös kultúrát.

    Ki fogja visszaadni Magyarország nyugalmát? - kérdezi Gyurcsány. Mert kivinni őket könnyű volt.

  • A Fidesz "a tűzzel játszott, de a nemzetet égette meg" - mondta Gyurcsány. Ezért inkább elhagyják a képviselőházi termet.

    Az ellenzék felzaklatta az országot, ehhez volt tehetségük. "Mi meg azért fogunk tenni, hogy az országban visszaköszönjön a nyugalom" - mondta a kormányfő.

    Gyurcsány azt ajánlja az ellenzéknek, hogy tanuljanak meg inkább építeni. "A politikához türelem kell és elhivatottság" - mondta Gyurcsány, aki szerint a kormány egyiket sem veszti el.

    A kormányfő a rendőrségtől azt kérte, hogy a rendet és a biztonságot minden törvényes eszközzel biztosítsa, a rendőrök lépjenek fel a törvény adta teljes szigorral. Az MSZP ebből egy tapodtat sem kíván engedni.

  • Kedden hajnalban ismét a fővárosba vezényelték a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság csapaterő századát - közölte a főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-vel.

    Szombati Andrea elmondta: a csapaterő századhoz 94 rendőr tartozik, akik egyébként körzeti megbízotti, illetve járőrszolgálatot látnak el Békésben. A fővárosba visszavezényelt század csak vasárnap érkezett meg Békéscsabára.

  • A nyílt hatalmi küzdelmet Gyurcsány a rendőrséggel akarja megvívni, mondta a KDNP frakcióvezetője. Szerinte ez Münnich Ferencet és Kádár Jánost idézi. Tegnap provokáció történt, mondta Semjén Zsolt, aki maga is részt vett tegnap az utcai eseményekben, és ő is megtapasztalta a rendőri attakot. Semjén felelőssé teszi a rendőrség és a nemzetbiztonság vezetőit. Vizsgálatot ígért, valamint jogvédelmet, továbbá vizsgálóbizottság felállítását, és bejelentette, nemzetközi szervezetekhez fordulnak.

  • Gergényi nem mond le

    A hétfő esti zavargások nyomán a "bátran, keményen, de törvényesen" fellépő rendőrök eddig 131 személyt állítottak elő, ez a szám azonban még változhat - mondta a budapesti rendőrfőkapitány kedden. Gergényi Péter közölte, hogy ismét felállítják azt a speciális nyomozócsoportot, amely a kamerafelvételek alapján keresi a randalírozókat.

  • A mostani válságért Gyurcsány Ferenc a felelős, kezdte a kormányfő felszólalására reagálását Navracsics Tibor. Hogyan lehet, hogy a Fidesz békés, előre bejelentett tüntetésén szülőket, és országgyűlési képviselőket vertek? - kérdezte.

  • Tizenhat éve nem volt olyan politikus, aki megsértette a katolikusokat, a vállalkozókat, a fiatalokat, a köztisztviselőket, az orvosokat, a pedagógusokat, a gyógyszerészeket, a nyugdíjasokat, az arab labdarúgókat, mondta Navracsics Tibor. A Fidesz frakcióvezetője szerint olyan miniszterelnök kell, aki összeköt és nem megoszt. Gyurcsány személye az ország nagyobbik felének elfogadhatlan. Gyurcsány csak beszél, de nem kormányoz.

    2002-ben az ország jó állapotban volt, most az utolsó a régióban. "Gyurcsány Ferenc alkalmatlan, nemkívánatos személy a magyar politikában" - mondta Navracsics.

  • Kuncze Gábor szerint azt állítani, hogy a rendőrök provokálták a békés tüntetőket, az ócska politikai cinizmus. Mindezt a nyilas jelképnek számító árpádsávos lobogók alatt teszik, mondta az SZDSZ elnöke, aki szerint a Fidesznek el kéne zavarni saját gyűléseikről az ilyen zászlókkal megjelenő embereket.

    Kuncze szerint nemcsak a Fidesz felelőssége, hanem taktikája is az, ami történt. Az SZDSZ elnöke szerint az lenne a megoldás, ha a demokratikus politikai erők felszólítanák híveiket, hogy maradjanak távol az ilyen zavargásoktól.

  • A magyar demokráciáról van most szó, mondta Lendvai Ildikó. Az MSZP frakcióvezetője szerint a sértettek - akármilyen indulatban vannak is - nem a kormány a sértett és kapott sebet -, hanem a gyerekek, az 56-osok, Kosáry Domokos, Kopátsy Sándor özvegye. Sértettek a Fidesz demonstrációjának résztvevői, mert a rendőrök szerinte figyelmeztették a szervezőket, hogy a randalírozók az Astoria felé tartanak, mégsem értesítették erről híveiket.