Nem tartották kompetensnek a Fidesz delegáltját a pénteki demonstrációról folyó egyeztetéseken a Kossuth téri tüntetők képviselői, ezért megszakították a tárgyalásokat, jelentette az Infó rádió. A Fidesz egy rendezvényszervezőt küldött tárgyalni, a Kossuth tériek azonban politikai kérdésekről is egyeztetni akartak. A mintegy tízperces, zárt ajtók mögött zajló tanácskozáson a Fidesz rendezvényszervező munkatársa mellett részt vett a többi között a Lelkiismeret '88 Csoport, az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete és az Új Magyarország Kulturális Egyesület képviselője.
Információinka szerint a Fidesz kérni fogja a rendőrségi rádióforgalmazásának felvételeit, hogy megtudják, ki és milyen parancsot adott a rendőri fellépésre.
"A forradalom emlékének meggyalázása történt tegnap" - mondta Dávid Ibolya. Az MDF elnöke szerint a válság eredendő oka Gyurcsány Ferenc, aki szeptember 17-én megsértette nemzetét, ezért le kellene mondania.
Elfogadhatatlan ugyanakkor Orbán politikája is, aki végletekig kettészakítja az országot. A válságból való kivezető utat az jelentené, ha mindketten visszavonulnának a politikától.
Nem tudtak megállapodni a frakciók a házbizottság keddi rendkívüli ülésén a Fidesz és a KDNP által az október 23-i eseményekről kezdeményezett vitanap ügyében, mert a kormánypártok nem támogatták, hogy az Országgyűlés házszabálytól való eltéréssel kedden folytassa le a politikai vitát.
A Fidesz és a KDNP a bizottsági ülésen azt javasolta, hogy az Országgyűlés még kedden, házszabálytól eltéréssel tartson vitanapot. Szili Katalin házelnök a bizottság 13 órakor újra összehívott rendkívüli ülése után újságíróknak elmondta: nem született kompromisszum, mert a kormánypártok nem támogatták a házszabálytól való eltérést. Ugyanakkor jelezte: szerdán még tárgyal a frakcióvezetőkkel az ügyben, keresi azokat a megoldási módokat, amelyekkel kezelni lehet a helyzetet. (MTI)
Gyurcsány Ferenc nem tudja, hogy az ellenzéknek mi a véleménye azokról, akiket sértett mindaz, ami történt. A miniszterelnök a viszontválaszában elmondta, hogy hiányolja ezt a mondatot: "Magyarország! Érzem a kedvetlenségedet és szomorúságot, hogy ünnepelhettél."
A miniszterelnök az önkritikát is hiányolja az ellenzékből. Október 22-én a bazilikában azt hallotta "a keresztény imamondóktól", hogy meg kell bocsátani, meg kell találni az utat keresztény társaikhoz, a kereszténydemokrata Semjén Zsolt szemében viszont leplezetlen gyűlöletet látott.
A kormányfő bírálta a Fideszt azért is, hogy éppen az Astoriához hirdette a nagygyűlését, Budapest legforgalmasabb pontjához. Gyurcsány nem gondolta, hogy provokáció lett volna a helyszínválasztás, de fel kell tenni a kérdést, hogy helyes-e az, amit tesznek.
A szocialisták oktatáspolitikusa, Tatai-Tóth András szerint a hallgatói önkormányzatok a múlt héten kulturáltan tüntettek, és ahogyan megfigyelte, az oktatásban szinte ugyanazokat a változásokat követelik, mint a kormány. Reformokat, ilyesmit. Tatai-Tóth gondolatsora a továbbiakban követhetetlennek bizonyult.
„Én pártutasítás nélkül is tudok bohóckodni” - válaszolt Géczi József Alajos szocialista politikus az Indexnek arra a kérdésére, hogy miért foglalt helyet a fideszes padsorokban. Mint megjegyezte, fent akarta tartani az egyensúlyt, ha már a parlament egyik fele kivonult, nehogy felboruljon az épület. Közölte azt is, már nem először ült Áder János helyén, amit úgy választott ki, hogy egyforma távolságtól legyen Navracsics Tibortól és Semjén Zsolttól.
Egy orosz elemző szerint a nagykoalíció lenne az egyetlen reális kiút a magyarok számára, de politikai kultúrájuk még nem érett meg a realizmusra. "A magyar szélsőjobboldaliak tankeltérítési kísérlete, s tüntetéseik rendőri feloszlatása nemcsak az 1956-os évfordulónak szentelt hivatalos ceremóniát homályosította el a világmédiában, hanem az ellenzéki erők közeli nagygyűlését is: az Orbán Viktor volt kormányfő vezette Fidesz hívei semmit nem romboltak le és nem térítettek el, s így sem ők, sem a szocialista Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kormányának lemondását sürgető követeléseik nem érdekeltek senkit" - mutatott rá Vitalij Portnyikov a www.politcom.ru kommentáló portálra kedden feltett elemzésében. (MTI)
Az oktatási és kulturális miniszter a bolognai folyamatról, az általa is kulturáltnak nevezett hallgatói tüntetésről, felsőoktatásról, színvonalról ejtett szép szavakat. Az MTV közvetítésében Hiller mögött tucatnyi szocialista képviselő látszott, de senki sem figyelt a lánglelkű szónoklatra.
Wittner Mária, a Fidesz képviselője vádolja Gyurcsány Ferencet, mert az 56-os évfordulón a "hatalom visszavágott. Az emlékezés rendőri terrorba torkollott". "A gyurcsányi döntés miatt ismét vér folyt a pesti utcákon" - mondta Wittner, aki szerint Sólyom László kérte, hogy ne legyen erőszak, de Gyurcsány Ferenc figyelmen kívül hagyta a kérést. Ezután a kormányfőt lemondásra szólította fel.
Új, pártok felett álló, de határozott politikai karakterrel bíró demokratikus népmozgalmat indít a Magyar Nemzeti Bizottság 2006, az a csoportosulás, amely az elmúlt hetekben a Kossuth tériek egyik szervezője volt. A Magyar Október Mozgalom néven indított kezdeményezésről Molnár Tamás, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője számolt be. "Azért van szükség az új mozgalomra, mert a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 egy kifejezetten a Kossuth téri tüntetők érdekeit képviselő szervezet, amely jelenleg működésképtelen, mivel nincsenek tüntetők a téren" - mondta Molnár Tamás. (MTI)
Wittner Mária felszólalására Hiller István reagált, aki mint mondta, tiszteletben tartja, ha nem is ért egyet Wittner véleményével, akit az egyik 56-os hősnek nevezett. A miniszter szerint is provokáció történt hétfőn, mert valakiknek oda kellett vinni az akumulátort a tankhoz, hogy beindítsák, és hogy az események "egyik részese" legyen.
Az igazságügyi és rendészeti miniszter mint mondta, egyetért a hétfői események kivizsgálásával. Szerinte a rendőrök a Kossuth téren olyan eszközöket találtak, amelyek a "felfegyverkezve kategóriának" felelnek meg. Engedély nélküli tüntetés esetében a rendőröknek nincs mérlegelési joga, fel kell oszlatni a tüntetést, tette hozzá.
Demszky Gábor főpolgármester szerint "Budapest újra a terror adóját fizeti meg. Szervezett csoportok a béke és nyugalom ellen indultak". 200 millió forint kárt okoztak, megingatták az ország biztonságát, sorolta, amikor a fideszes-KDNP-s képviselők hosszas tapsba kezdtek. Mikor befejezték, Demszky azt mondta, ő a 80-as években sokat tett azért, hogy a képviselők most így tapsolhassanak. Megköszönték neki. Demszky szerint a rendőrök hétfőn jogszerűen intézkedtek.
Fején fehér kötéssel és felkötött karral megjelent a Parlament ülésén Révész Máriusz. A Fidesz képviselőjét, Orbán Viktor volt szóvivőjét a Blaha Lujza tér közelében bántalmazták rohamrendőrök, egyes szemtanúk szerint gumilövedék találta el a képviselőt. Révész egy nejlonzacskóban véres pólóját is magával hozta.
A szabadság olyan érték, amely összeköti Európát, és ezért a szabadságért szálltak síkra az 1956-os magyarországi forradalom részvevői - hangsúlyozta az Európai Parlament elnöke és ezt emelték ki a képviselőcsoportok szónokai is keddi strasbourgi felszólalásaikban. A forradalom az "első repedés volt a szovjet rendszeren", a repedés egyre szélesebb lett, és a folyamat elvezetett a berlini fal leomlásához - mondta Josep Borrell Fontelles, a parlament elnöke. Kitért arra is, hogy a forradalom bukása után magyarok tízezreinek kellett elmenekülniük, ami "tragédia volt a magyar nemzet számára". (MTI)
Demszky Gábor felszólalását az ellenzékiek közül többen bekiabálásokkal zavarták meg. A leghangosabb Salamon László (Fidesz) lehetett, akit Szili Katalin házelnök ("az elnök én vagyok") név szerint is kiemelve, rendre intett.
Legyen-e kolbászból a kerítés? Eddig minden referendumon az igen nyert, de néha nem eléggé.
A miniszterelnök kérdésére Veres János pénzügyminiszter tájékoztatást adott a Nemzetbiztonsági Kabinet keddi ülésén arról, hogy a rendvédelmi szervek többletköltségeire, személyi kiadásokra – benne a túlórákra – a szükséges fedezet rendelkezésre áll. Erről a kormány a holnapi ülésén fog döntést hozni, a pénzügyminiszter a fedezet azonnali kifizetéséről szóló javaslatot terjeszt a kormány elé - tájékoztatta az Indexet Danks Emese kormányszóvivő.
Herényi Károly és Kiss Péter miniszter komoly dolgokról ejtett szót 56-os megemlékezés kapcsán. Utánuk Salamon László kért szót, de neki Szili Katalin, különféle jogszabályokra tekintettel, nem adott szót. "Én nem érinthetem meg önt" - mondta közben.
Ha a népszavazás egy kormány programját 90 százalékban átfordíthatja, akkor felmerül a kérdés, hogyan lehet kormányozni - mondta az Indexnek Lövétei István alkotmányjogász. Szerinte mindez a szabályozás "nem elég zárt" voltát mutatja. A a Fidesz kérdései ugyanakkor feltehetőleg nem ütköznek a költségvetésről szóló népszavazási tilalomba.
Soltész Miklós KDNP-s képviselő azt kérdezte Molnár Lajos egészségügyi minisztertől, hogy miért csökken a gyógyszerkeret 12 ezerről 6 ezer forintra. A maradék hatezret szakfelügyelők engedélye alapján kaphatnák meg a "szegény sorsú, beteg emberek".
Molnár Lajos egészségügyi miniszter Soltész Miklós kérdésének megválaszolása helyett az elmúlt másfél hónapban történtek miatt kórházba kerültek ellátásáért megdicsért minden egészségügyi dolgozót. Szót szaporított éppen, amikor Lezsák Sándor levezető elnök a minisztert figyelmeztette, hogy mi is volt a kérdés. Arra Molnár azt mondta, hogy az új szabály "jó a betegeknek, és védi a gyógyszerkasszát". Soltész nem, de a parlament elfogadta a választ.
Botka Lajosné szocialista képviselő Hiller István oktatási és kulturális minisztert kérdezte, amit nem tudósítunk, mert nyilván egyetértenek.
Poul Nyrup Rasmussen, az Európai Szocialisták Pártja elnöke Wilfried Martenshez írt levelet a magyar eseményekkel kapcsolatban. "Ezen a héten emlékezünk meg a magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulójáról" - írja, majd letolja a néppárti vezért, mert "Ön nem a demokratikusan megválasztott magyar kormány hivatalos ünnepségén vett részt, hanem egy Orbán Viktor által szervezett kormányellenes tömegrendezvényen." Szerinte "rossz ízlésre vall", ha a felkelés évfordulóján kormányellenes rendezvényen vesz részt. Legrosszabb esetben akár a magyar demokrácia aláásásának is tekinthetjük ezt."
"Ön sajtójelentések szerint kijelentette, hogy >>A jelenlegi magyar forrongás egy ember miatt tört ki.
Több ezren készülnek a fővárosba, és napokig maradnának. Délelőtt még mást mondtak, bár most tagadják.
Manninger Jenő ellenzéki képviselő azt kérdezte a gazdasági minisztertől, hogy miért állnak a Bombardier vasúti elővárosi vonatok a garázsban, miért késik az M7-es újabb szakaszának átadása, miért kapnak nagyobb EU-s projektekről későn felvilágosítást, miből finanszírozzák az M4-es metrót. Kóka János a Fidesz-kormányhoz kezdett viszonyítani, ami ma már több mint böszmeség, ezért nem tudósítjuk válaszát. A parlament elfogadta válaszát.
Márton Attila fideszes képviselő Hofi egyik anekdotáját idézte az 50-es évekből, hogyan lett 8 malacból 14. Majd erre analógiaként említette, hogy a kormányzat az 1100 milliárdos hiányból, hogyan csinált 600 milliárdosat. Szerinte a kormány meghamisította a mérlegadatokat. Veres János pénzügyminiszter méltatlannak nevezte az interpelláció színvonalát a képviselőhöz, és tagadta, hogy hamisítottak volna. Sőt, azt állította, semmilyen EU-s intézmény nem kritizálta a magyar adatszolgáltatást. A fideszes képviselő nem, a parlament viszont elfogadta a választ.
A rendőrség mellett a polgári és katonai titkosszolgálatok is vizsgálják, hogyan indíthattak be a tüntetők hétfőn délután a Deák téren kiállított harckocsit. (Havariapress)
A Fidesz azt kérte a rendőröktől, kordonnal válasszák el a rendzavarókat a rendezvényüktől, de ezt a főkapitány elutasította.
Az MSZP debreceni városi szervezete szerint Kósa Lajos fideszes polgármesternek az október 23-án Debrecen főterén elhangzott beszéde méltatlan volt a nemzeti ünnephez - olvasható nyilatkozatukban. Kósa Lajos hétfőn furcsának nevezte, hogy "most azok is emlékeznek, akik akkor a barikád másik oldalán voltak". Feltette a kérdést: "el tudják-e képzelni, hogy Auschwitzban a reform náci párt koszorúz, akinek a vezetője olyan kocsiból száll ki, amit az áldozatoktól vettek el".