A frakcióülés szünetében az Index Horn Gyulát a jelenlegi helyzetről és a balatonőszödi beszédről kérdezte. A volt szocialista miniszterelnök három pontban foglalta össze véleményét. Szerinte a mostani vitákat mihamarabb le kell zárni. Kettő, mondta, Gyurcsánynak be kell látnia, hogy hibázott, harmadikként pedig európai értelemben példátlannak nevezte Orbán ultimátumát.
Karsai Jószef szocialista képviselő tizenkét évesen pisztollyal küzdött, Katona Béla kezét ugyanezért az apja letörte volna. Harrach Péter szülinapján volt kénytelen az óvóhelyre költözni.
Molnár Tamás, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 egyik vezetője az Indexnek azt mondta, a rendőrséggel történt egyeztetés alapján fél három körül térhetnek vissza a Kossuth térre, addigra elmennek onnan a védett vezetők.
"56 tavaszán friss szelek fújdogáltak a sztálinimzmus áporodott levegőjében" - mondja Wittner Mária, és elmondja azt is, már akkor unták a KISZ-t. Ami valójában csak 1957-ben alakult meg. A lengyel 56-osok egy dalt énekeltek, a tömeg azt skandálta, lengyel–magyar barátság.
A Szabadság fényei című programot a két közszolgálati televízióadón nézhetik meg az érdeklődök. "A programot megtartják az eredetileg tervezett időpontban, 17 óra 30 perckor, de a Kossuth tér lezárása miatt, biztonsági okokból, nézők nem mehetnek be a Parlament előtti területre sem" - áll a kormányszóvivői iroda közleményében. A szervezők az érdeklődő közönség megértését és szíves elnézését kérik.
A Kossuth téri Szabadság fényei műsor - amit csak a tévé közvetít majd - első része 1956. október 23. eseményeinek kronologikus felidézése lesz a történelmi pillanatok megjelenítésével. A műsorban 6,5 méter átmérőjű fehér gömb felemelkedik a tér fölé, rajta egy táncművész, aki a levegőben koreográfiát mutat be, majd a Forradalom lángja meggyújtásának pillanatában egy 2×7 méteres, lyukas nemzeti zászlót emel a magasba.
A láng fellobbanásához kapcsolódva Himnusz és tűzijáték zárja az ünnepséget, közben a Parlament teljes, Kossuth tér felőli homlokzatán fényfestés látható majd.
Vizi E. Szilveszter a műegyetemnél politikusok, közéleti személyiségek előtt emlékezett az 1956-os forradalomra. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke szerint a forradalom azért bukott el, mert Magyarországot magára hagyták. Vizi utalt Orbán Viktornak arra beszédére, amelyet Nagy Imre ravatalánál mondott el, és amelyben a szovjet csapatok távozását követelte. Az ünnepségen avatják fel az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc Műegyetem rakparti emlékművét, Csikszentmihályi Róbert alkotását.
Kedves, méltóságteljes megemlékezés volt, még cinikus riportereink is meghatódtak.
Lezsák Sándor fideszes képviselő, az Országgyűlés alelnöke is megjelent a Corvin közben. A tüntetők nem tudják, hogyan viszonyuljanak hozzá, hisz "MDF-es". Lezsák Pongrátz Gergelynek szóló levelet olvasott fel, ezt többen nem értik, hisz Pongrátz már nem él. (Ezt a szónok is tudja.) Lezsák sem örül a központi emlékműnek, szerinte ott a Regnum Marianum templomnak kellene állnia. Az emberek unják a szónokot. "Mennyit beszél, azt semmit se mond - mondják. - Igazi politikus. Induljunk, induljunk!"
A Corvin köznél összegyűlt emberek egy csoportja, főként bomberdzsekis fiatalok a József körúton lévő Magyar sörözőben italoznak.
A Corvin közből az Üllői úton néhány száz ember - szervezetten - elindult a Kálvin tér felé. ők csatlakoznak az Astoriára meghirdetett Fidesz-tüntetéshez
A BRFK szóvivője az Indexnek azt mondta, hogy a tüntetők egyelőre biztosan nem mehetnek vissza a Kossuth térre. A terület átvizsgálása jelenleg is zajlik, és ennek befejeztéig nem engedik vissza az embereket. Ugyanakkor a Kossuth téri elzárt területen hat üldögélő rendőrön kívül nincs senki, szóval a szóvivő állításával ellentétben nem vizsgálják a területet.
Egyelőre csak lézengenek az Astoriánál, ahol délután négykor kezdődik a Fidesz megemlékezése. Az árusok már felkészültek, perecet, kalácsot, zászlókat lehet kapni. Vivaldi bömböl a hangszórókból. A színpad a Semmelweis utcánál áll, és a Rákóczi úton egészen az Urániáig lógnak utcánként a hangfalak.
A nemzeti radikális Lelkiismeret '88 Csoport hétfő délre ígérte, hogy blokádot von Budapest köré, azaz 12, a fővárosből ki-, illetve bevezető úton tartanak félpályás forgalomlassító demonstrációt. Az Index megpróbálta megtudni a rendőrségtől, hogy megvalósultak-e ezek a félpályás útlezárások, de a BRFK erről nem tudott információt szerezni. Az autópálya-rendőrség nem tud demonstrációról, az M0-ás körgyűrű és az autópályák szabadon járhatók.
A Vármegye utcai, az ünnepen is nyitva tartó magyar áruk boltjának forgalmát nem dobta fel a hamarosan kezdődő Fidesz-nagygyűlés. Amikor tudósítónk arra járt, csak két, hosszú fekete kabátos, nemzeti karszalagos fiatal méregette a kirakatot.
Az ellenzéki párt megemlékezése komoly nemzetközi érdeklődés mellett zajlik; a Kossuth Lajos utcai kordon mögött egymást érik a parabolaantennával felszerelt külföldi közvetítőkocsik.
Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány szerint a Kossuth tér pillanatnyilag műveleti területnek számít, és annak ellenére, hogy annak nyoma sincs, a terület átvizsgálása zajlik, és amíg be nem fejezik, addig senki sem mehet vissza a térre.
Körülbelül 1000-1200 ember van még, de egyre többen indulnak el különböző irányokba. A szónok is arra buzdítja az embereket, menjenek a Kossuth térre.
"Hagyjátok itt a szerencsétleneket, gyertek velünk!" -kiabálják többen. Pár tucat ember elindul, de sokan maradnak, és Blaha felé távozó lenygeleket tapsolják.
Főleg külügyminiszterek és nagykövetek koszorúztak a 301-es parcellánál; a magyar kormány nevében Szekeres Imre honvédelmi miniszter és Göncz Kinga külügyminiszter. Két ellenzéki politikus, az MDF-es Dávid Ibolya és Herényi Károly is elhelyezett egy koszorút.
Helyszíni tudósítónk szerint nem áll meg a 2-es metró az Astoriánál, pedig a szerelvényeken sok zászlós ember van, akik épp az Astoriánál hamarosan kezdődő Fidesz-gyűlésre mennek.
A Kossuth téri tüntetők toi-toi vécéit most a rendőrök használják. Hogy egyhamar nem lesz tüntetés a Kossuth téren, abból is következtethető, hogy épp most tért vissza a parlament védelmélre két teherautónyi és négy busznyi rendőr.
Kárpáti György olimpiai bajnok, a 1956-os magyar-szovjet pólódöntő egyik hőse beszél majd először az Astoriánál, a Fidesz nagygyűlésen. Helyszíni tudósítónk információi szerint felszólal még Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke is Orbán Viktor előtt. A Fidesz elnöke várhatóan 5 órakor beszél. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.
Három óra után megérkezett a kemény mag az Astoriához, a Fidesz nagygyűlésére. „Hazaáruló” – skandálják végig a kiskörúton. A Múzeum presszó teraszán közben Kosztolányi Dénes és Szalai Annamária fideszes politikusok és Vitézy László rendező-producer borozgatnak. Az asztalon egy üveg cabernet sauvignon.
A Csajkát csak 1959-től gyártották, a Volga M21-est 1962-től. A Totalcar leleplez, de azért jól szórakozott a Sztálin, Sugár, Magyar Ifjúság, Népköztársaság, Andrássy úton, ahol 56-os járműveket és 56-os jelmezbe öltöztetett embereket állítottak ki.
A köztársasági őrezred tanácsára Gyurcsány Ferenc miniszterelnök valószínűleg kihagyja a Felvonulási téri 56-os emlékmű hivatalos átadását, értesült az Index.
Körülbelül ezer tüntetőt kezdett el oszlatni a rendőrség a Parlamenthez vezető Alkotmány utca és az azt keresztező Hold, illetve Vadász utca sarkán, mivel a tüntetők feldöntötték a rendőrség által az Alkotmány utcában felállított kordont. A Kossuth teret már nem lehet megközelíteni, mert hajnal óta kordonnal lezárták a környező utcákat. A tüntetők több száz fős csoportja menekülni kezdett, amikor könnygázgránátot vetett be a rendőrség. A könnygáz már az új típusú, paprikaalapú szer lehet, mert többen hányni kezdtek, amikor belélegezték a füstöt, erre korábban nem volt példa.
A Bajcsy-Zsilinszky út felé szorították ki az embereket a rendőrök, a tömeg némileg szétszóródott. Újabb könnygázgránátokat lőttek ki, úgy tűnik, a Deák tér felé szeretnék szorítani a tömeget. A rendőrök vízágyút is bevetettek.
„Gyertek velünk, gyertek velünk!” – skandálta a Corvin közből a Kossuth tér felé vonuló tömeg az Astoriánál gyülekező fideszeseknek. Amikor a Bajcsy-Zsilinszky út elején a több ezer ember meglátta a távolban a könnygázfelhőt, rohanni kezdett az Alkotmány utca irányába.
Kollegánk látta, amint több rendőrségi jármű gurult ki a rendőrség Kerepesi úti laktanyájából.
Az Alkotmány utcából kiszorított tömeg egy része, néhány száz ember a Nyugati felé indult. Ott már hatalmas a rendőri készenlét, tele van a felüljáró rendőrökkel. A Váci úton egy tucat szirénázó rendőrautó és négy teherautónyi rohamrendőr tartott a Nyugati irányába. A Bajcsy-Zsilinszky úton a tömeg másik részét vízágyúkkal szorítják a Deák tér felé.
A Bajcsy-Zsilinszky úton a Hajós utcánál a tüntetők elfoglaltak egy BKV-buszt, és keresztbe állították az úton.
A bazilikánál nyomják vissza a tüntetőket a Deák Ferenc tér felé, könnygázgránátok durrognak, a vízágyúkat is bevetették, a levegőben rendőrségi helikopter köröz. Az egyik visszaszorított tüntető tudósítónktól azt kérdezte, hogy megtartja-e Orbán Viktor a beszédét, mert szerinte senki sem maradt az Astoriánál.
Megkezdődött a Fidesz nagygyűlése, miközben a Bajcsy-Zsilinszky úton rendőrök és tüntetők csatáznak. Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke szól először a több ezer fős tömeghez. Nagy taps fogadta, amikor kijelentette: 56-ban ő is tüntetett a magyar forradalomért.