A frakcióülés szünetében az Index Horn Gyulát a jelenlegi helyzetről és a balatonőszödi beszédről kérdezte. A volt szocialista miniszterelnök három pontban foglalta össze véleményét. Szerinte a mostani vitákat mihamarabb le kell zárni. Kettő, mondta, Gyurcsánynak be kell látnia, hogy hibázott, harmadikként pedig európai értelemben példátlannak nevezte Orbán ultimátumát.
Csak az Oktogonig járnak a Moszkva tértől a 4-es, 6-os villamosok.
Eddig 35 sérültet szállítottak el a mentők, életveszélyes állapotú vagy gyerek nincs köztük, mondta a mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál az Indexnek.
Az Astoriánál megosztott tömeg nagyobbik része, nagyjából kétezer fő a Nemzeti Múzeum előtt tüntet, körülbelül kétszázan hangoskodnak, zavarognak, a rendőrök az egyetem vonalánál álltak fel, a Múzeum cukrászdát már kiürítették.
"56-hoz végig, halálunkig hűek leszünk" - kezdte ünnepi beszédét Kosáry Domokos, az 56-os emlékbizottság elnöke. A történész szerint akik azt gondolják, hogy az itt állók nem 56-ot képviselik, tévednek. Az emlékmű finom alkotás, amit nagyon nehezen érthetnek meg, védte az 56-os emlékművet Kosári Domokos. Próbáljuk megérteni a fiatal művészeket, akik alkották. Hisz ők alkoják a jövőt, az ő ízlésük a jövő.
"Nem könyű időket éltünk, és nem könnyű időket élünk. De vannak olyan mozzanatok, amelyek mellett bármilyen nehézségek között ki kell tartanunk. Bírjuk ki a nehézségeket - üzente mindenkinek. - Ez segített engem is, másokat is, amikor abban a kis fogházban hallgattuk a halálraítéltek búcsúszavát".
"Tudjuk azt, hogy jó ügyet szolgáltunk és jó ügyhöz maradtunk hűek" - zárta beszédét Kosáry Domokos.
Révész Máriusz megkérdezte a rendőröket, hogy miért erőszakoskodnak a Fidesz rendezvényén, mire fejbe lőtték gumilövedékkel, állította egy szemtanú az Indexnek. A fideszes politikust a honvédkórházba vitték.
Bezárt a Múzeum cukrászda, jelentették tudósítóink. Ez történelmi pillanat, mivel a Múzeum körúton lévő cukrászda az év minden napján, éjjel-nappal nyitva szokott lenni.
A Múzeum körúton az ELTE-nél áll a rendőrkordon, és felszólították a tömeget, hogy a Kálvin tér irányába hagyja el a területet. Valószínűleg hamarosan megindul az ostrom.
A Blahánál körülbelül 350 ember áll, és várják az Astoria felől érkező rendőröket. Páran azt hangoztatták, hogy 37 napja demonstrálnak, többeket korábban már eltalált gumilövedék is.
Irány a Hősök tere, mondták többen a Blaha Lujza térnél, majd megindult a tömeg. A Felvonulási térnél befejeződött ünnepségnél lévő tüntetők is a Hősök tere felé tartanak.
Kossuth Lajos utcában a Semmelweis utca magasságában áll a rendőrsorfal. Néha könnygázt lőnek a Városház utcánál lévő tüntetők felé. A Fidesz-színpadot még nem sikerült lebontani.
A Nyár utcánál kordonokból, útjelzőtáblákból emeltek barikádot. A barikád kb. 50 méterre van a rendőrsorfaltól. A Nyár utcától a Blaha Lujza térig több ezer tüntető van. Utcaköveteket szednek fel, darabolnak, hogy ha megindulnának a rendőrök, tudjanak mivel védekezni.
A Blaha Lujza tér felé szorított tüntetők a Rókus kórháznál állnak, nem sokkal messzebb, a Vas utcánál áll a rendőrsorfal. Egyelőre nyugalom van, csak a szemét ég a tüntetők előtt az úttesten.
Igazságügyi forrásokból úgy értesültünk, a Kossuth téri tüntetők ellen "felfegyverkezve gyülekezés" gyanúja miatt eljárás indul. Úgy tudjuk, belátható időn belül nem engedélyeznek tüntetést a Kossuth téren.
A Rákóczi úton álldogáló 300 rendőr felszerelése teljesen eltér egymástól, mivel különböző egységektől, különböző megyei kapitányságokról érkeztek. Van, akinek csak lábszárvédője van, van, akinek egész testet lefedő műanyag testpajzs, van, akinek golyóálló mellény is jutott.
Három, saját állításuk szerint a Fidesz gyűléséről érkezett fiatal érdeklődőtt egy városnéző hajón, hogy a kapitánnyal miképpen oldhatnák meg a hajó útvonalának megváltozatását. A Kossuth térre szerettek volna eljutni, elmondani Gyurcsány Ferencnek, hogy gumilövedékkel lőnek az Astoriánál. A hajó személyzete közölte a fiatalokkal, hogy a hajó munkahely, előre tervezett útvonalon jár, nem teljesít utcai követeléseket.
A Hír tévé szerint Gyurcsány Ferenc vezetésével összeült a nemzetbiztonsági kabinet.
A VII. kerületi Wesselényi utcán át tüntetők mintegy ezer fős csoportja indult a Felvonulási térre. A tüntetők azért nem az Oktogon felé indultak, mert a tömegben az a hír terjedt el, hogy ott lovas rendőrök vannak. (MTI)
Fél órája viszonylagos nyugalom van a Kossuth Lajos utcában, ahol tüntetők és rendőrök néznek egymással farkasszemet. A várakozást a demonstrálók elunták, és pár lépést tettek a rendőrök felé, akik azonnal könnygázgránáttal válaszoltak.
Újabb könnygázlövedékeket lőttek ki a rendőrök a Blahánál, tudósítónk taknya-nyála egybe folyik. Körülbelül 1500 tüntető van a Blaha és az Uránia között. Állítólag azért nem kezdenek ostromba a rendőrök, mert nincsenek elegen. A tüntetőkhöz csapódott motorosok incselkedő köröket tettek a rendőrök előtt.
A tüntetők harminc méterrel előrébb, az Uránia felé vitték a barikádjukat. Elkezdték a Rákóczi út 60. falát bontani, és a kövekkel a rendőröket dobálják. Könnygáz a válasz.
Azokat a fiatalokat is kikergették a rendőrök a Rákóczi úti Uránia moziból, akik egy vetítést néztek végig, majd a zavargások miatt inkább bent akartak maradni, hogy ne kerüljenek veszélybe.
Egy-két ezer főnyi tüntető lehet a Kálvin tér és a Nemzeti Múzeum között, a rendőrök könnygázgránáttal tüzelnek rájuk. Közben megérkeztek a Felvonulási térről a nemzeti érzelmű motorosok, és kábé húszan felálltak a rendőrökkel szemben, bőgetik a motort.
Munkatársunk ingjét kiégette egy könnygázgránát a Rákóczi úton."Olyan sűrű füst van a lángoló kukák és a könnygáz miatt, hogy szinte semmit sem látni" - jelentette. Szerinte már a mellékutcákban is áll a könnygáz.
Több vidéki városban tartottak hétfőn este is tüntetéseket, amelyeken a miniszterelnök és a kormány távozását követelték. Tüntettek Pécsen, Kaposváron, Szombathelyen, Szekszárdon. (MTI)
A nyakán is eltalálták gumilövedékkel Tálos Lőrincet, a Tilos rádió munkatársát, aki sárga mellényben, feltartott kézzel, egy fényképezőgéppel próbálta megközelíteni a járdán a rendőrsorfalat a Nemzeti Múzeumnál. Tálos elmondta, hogy csak dokumentálni akarta az eseményeket, feltartott kezével jelezte is, hogy fotós, mégis rálőttek a rendőrök. Az egyik lövés a nyakán találta el, és csúnya sebet ejtett rajta.
Nem találta a kijáratot az a 15 rendőrautó, amelyik a Deák tér felől érkezett az Astoriára, majd továb akart menni a Kálvin tér felé, de a rendőrsorfal miatt vissza kellett fordulniuk. Megpróbáltak ezért a Ferenciek tere felé menni, de hasonló volt a helyzet, akárcsak a Blaha Lujza tér felé. Egy ideig a Blues Brothers c. filmet idézte a sok, keresztbe-kasul cikázó, villogó rendőrautó.
A TV2 azt közölte, hogy a tüntetők megtámadták a Kecskeméti utcában a rendőrörsöt.
Megtámadták és elfoglalták a tüntetők a belvárosi, Kecskeméti utcai rendőrörsöt, erősítette meg a BRFK szóvivője az Indexnek a Tv2 információját. Jármy Tibor azt is elmondta, hogy a rendőrök már visszafoglalták az irodákat. Elmondta azt is, hogy hétfőn eddig negyven embert állítottak elő.
A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) keddre politikai vitanap megtartását kezdeményezi a parlamentben, ahol a hétfői eseményekkel kívánnak foglalkozni, tájékoztatta az MTI-t hétfő este a KDNP szóvivője. Halász Zsuzsa elmondta, hogy a két párt közös elnökségi ülésén azt a döntést hozta, hogy Rubovszky György, a KDNP frakcióvezető-helyettese még hétfőn éjjel kezdeményezi a házbizottság összehívását, akár még az éjszaka.
A szóvivő hozzátette: a Házbizottság ülésén kezdeményezik, hogy kedden a parlamentben az eredeti napirendtől eltérően politikai vitanapot tartsanak. Ezen a hétfő eseményeiről kívánnak tárgyalni. Cél a hétfői napon történtek feltárása, a kormány felelősségének megállapítása az atrocitások miatt, mondta Halász Zsuzsa.
Hosszabb várakozás után a rendőrök nagyobb könnygázrohamot indítottak a Kossuth Lajos utcában álló pár száz tüntető ellen. A támadás hatásosnak bizonyult, legalábbis az utcából menekülnek az emberek.