A kormánypárti képviselők a parkolótól a parlament bejáratáig is összeszedhetnek egy kiadós náthát. Szerdától itt az ősz, a pénteki fideszes nagygyűlésig még hűl is egy kicsit.
Boross Péter nemmel szavaz Gyurcsány Ferenc személyére, de nem az őszödi beszéd miatt. Azt szégyelli, mint minden más "kilopott anyagot", és nosztalgiát érez a mutatós kémnők iránt. Boross az ország gazdasági helyzete miatt szavaz nemmel.
A volt miniszterelnök szerint minden politikus tudta a választás előtt, hogy nagy a baj. Ha mégis volt, aki nem tudta, akkor javasolja őt eltávolítani a politikából, mert az további károkat is okozhat.
A kormányfő békét szeretne, a kormánypárti vezérszónokok Orbán Viktort támadták. Veres János a háztájiba hívta Semjén Zsoltot, aki teológialeckét tartott. Navracsics már augusztusban tudta, hogy baj van. Összefoglaló a parlamenti monnyonle-fesztivál eddigi történéseiről.
Tudósítónk szerint éppen hangpróbát tartanak a Kossuth téren. A környező utcákban nincs nyoma annak, hogy délután négy órakor nagygyűlés lesz a téren, nincsenek árusok és óriáskivetítők sem.
Már csak két helyen demonstrálnak Bács-Kiskun megyében, a Kecskemét és Városföld közötti demonstrálók 13 órakor befejezték a megmozdulást. A demonstrációt befejező gazdák járműveinek elvonulását a rendőrség biztosította. (MTI)
Kiderült miért kapott letolást Kontrát Károly saját frakcióvezetőjétől. Navracsics Tibor azért feddte meg erőteljesen párttársát, az egykori belügyi államtitkárt, mert Kuncze Gábor felszólalása alatt egyszer csak elkiáltotta magát, hogy „Strabag”. Navracsics azt mondta az Indexnek, udvariatlan gesztusnak tartja egy komoly parlamenti döntés, bizalmi szavazás előtt az ilyen típusú beszólásokat.
A liberális politikus Bibót idézve azt mondta, hogy politikát tartósan hazugságra építeni nem lehet. Fodor Gábor emlékeztetett arra, hogy a kilencvenes évek elején még voltak tisztességes viták, és csak '98 körül kezdődött az a hazugságokra alapuló politika, amiért a miniszterelnök bocsánatot kért, de az ellenzéki pártelnöknek is bocsánatot kellene kérnie.
Mindenkinek számot kell vetnie magában, mondta Fodor Gábor, aki a napot belengő kommunista kutya és demokratikus szalonna ügyét is tisztázta. Eszerinte erről Tamás Gáspár Miklós 1989-ben beszélt. Most a tüntetők között is vannak volt kommunisták, utalt Fodor Pozsgayra és Szűrös Mátyásra.
Az elmúlt napok, hetek, hónapok vitája arról szól: a miniszterelnök folytatja a küzdelmét a lelkiismerettel a normális emberi erkölcs és rövid távú politikai érdekek dilemmájában, mondta Gyurcsány Ferenc a vita zárszavában. Nem állítja, hogy nincs ezzel elszámolnivalója. Sem emberileg, sem politikusként nem könnyű ez az őszinteség.
A miniszterelnök szerint az, amit a kormánypártok az elmúlt hónapokban tettek, szembefordulás az elfogadhatatlan gyakorlattal és erkölccsel, mondja Gyurcsány.
A miniszterelnöknek nemcsak a lelkiismerete a parancsolója, hanem az országgyűlés is. Idézi Sólyom László néhány hónappal ezelőtti parlamenti beszédét, aki szerint közjogi akarat, legitim közakarat a parlamenti döntéshozatallal alakul ki, a pártpolitikából ott lesz közpolitika.
A képviselők többsége közakaratot formál az országházban, a kormány feladata, joga és kötelessége, hogy a többségi közakaratnak megfelelően kormányozzon.
Orbán, Pokorni, Áder már nem figyeli Gyurcsány zárszavát. A fideszes vezetők nincsenek az ülés teremben.
"A közakaratnak kell megfelelni" - mondja a kormányfő, aki érezte, hogy az a közakarat, amely a kormányt hivatalba emelte, megerősítésre szorul, mert soha nem látott kihívásokkal került szembe.
A bizalmi szavazás kérésével a miniszterelnök a politikai felelősséget felvállalta Gyurcsány szerint. Szerinte indokolatlan a parlamenti hagyományokat megcsúfolva ezt kutyakomédiának nevezni, ez az ellenzék hatalmi arroganciáját jelzi.
Gyurcsány idézte Boross Pétert, hogy önmérsékletre és önvizsgálatra van szükség. Szerinte a kormány és a kormánypártok ezt elkezdték.
Egyesével olvassák fel a képviselők nevét, ők pedig bekiabálva jelzik, bizalmat szavaznak-e a kormánynak és a miniszterelnöknek.
Önkéntesen "szilenciumot vállalnak" a Kossuth téri tüntetők a Fidesz pénteki nagygyűlésének idejére, vagyis 16-20 óráig, jelentette ki Molnár Tamás, a tüntetők egyik vezetője. A Fidesz nagygyűlésének kezdete előtt a tüntetők még elmondják politikai üzeneteiket, amelyek reményeik szerint "meghallgatásra találnak a parlamenti ellenzéki soraiban és Orbán Viktor pártelnök úr részéről". (MTI)
Nagy meglepetésre Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bizalmat szavazott saját magának. Felállva mondta ki: Igen.
Befejeződött a gazdák részleges útlezárással járó tüntetése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az itteni termelők egyelőre nem szándékoznak az utakra vonulni a jövőben. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mintegy két tucatnyi gazda vonult a 3-as számú főút miskolci bevezető szakaszára, illetve az Edelényhez vezető útra traktorokkal, személygépkocsikkal pénteken reggel. Az Edelény közeli helyszínről már dél előtt elvonultak a gazdák, nem akarták tovább nehezíteni a kétszer egysávos úton a közlekedők dolgát, Miskolc határában azonban délután két óráig kitartottak. (MTI)
A parlamenti vitában idézett "kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna" fordulat szerzője, Tamás Gáspár Miklós azt kérte, csak azok idézzék tőle ezt az 1988-as, Jurta Színházban elhangzott megfogalmazást, akik már a rendszerváltás előtt is használták. "Mindazok, akik 1988-ban, a Magyar Népköztársaságban, a Varsói Szerződés tagállamában nyilvánosan ilyet mondtak, azok idézhetnek. Mások nem" - jelentette ki. (MTI)
Nagy meglepetésre Orbán Viktor Fidesz-elnök nem szavazott bizalmat Gyurcsány Ferencnek és kormányának.
Kuncze Gábor igenjének leadása után a folyósón azt mondta az újságíróknak, akik arról kérdezték, hogyan értékeli a papírforma szerint zajló bizalmi szavazást, hogy erről szól a parlamenti demokrácia, és most az látszik, hogy a kormánynak megvan a szükséges támogatottsága. Kuncze arra a kérdésre, hogy mi lesz hétfőn, kijelentette: 9-e.
Kattintson és védje meg a Parlamentet a támadó vekkerektől Sir Fletó betonfejével!
A kormányfő megkapta a hivatalba maradásához szükséges 193 támogató szavazatot. Azt, hogy pontosan mennyit kapott, egyelőre nem tudjuk megmondani, mert még tart a szavazás. Egyelőre nem borult a papírforma.
Számításaink szerint 206 igen, 168 nem szavazat érkezett a bizalmi szavazáskor. Tizen nem szavaztak, köztük az ülést vezető Világosi Gábor. Hivatalos végeredmény pár perc múlva várható.
25 percig tartott a név szerinti szavazás.
A szavazás lezárulta után a szocialisták rögtön a parlament Kossuth térre néző ablakaihoz rohantak. Nézzük, mit várhatunk? – tette fel a kérdést Simon Gábor az ablakhoz vele tartó Bárándi Péternek. Az MSZP-sek némi megnyugvással vették tudomásul, hogy a Parlament előtt nem óriási tömeg.
A bizalmi szavazás hivatalos végeredményének ismertetéséig az M2 nyugtató zenét sugároz, napsütötte tájakat, erdőket, békés városokat mutat.
"Nem mondhatom meg" - reagált Kóka János gazdasági miniszter arra a kérdéünkre, hogy melyik nagybefektető döntött arról, nem Magyarországon fektet be. "Még megpróbáljuk visszahozni. Kármentő üzemmódba kapcsolatam. Ha vége lesz ennek a balhénak, talán elhiszik, hogy a magyar demokrácia nem beteg, hanem csak múló rosszullétről volt szó" - üzente kollegánknak a miniszter.
Az MSZP frakcióülésén állítólag elhangzott: a rendőrök biztosítják, hogy a kormánypárti képviselők atrocitás nélkül tudják elhagyni a Parlamentet és az országgyűlés parkolóját.
Szili Katalin bejelentette a végeredményt: 207-en szavaztak bizalmat Gyurcsány Ferencnek, 165-en nem. A bejelentést taps fogadta, a házelnök kellemes nyugalmas hétvégét kívánt.
Az eredmény bejelentése után Kuncze Gábor felállt, és kezet fogott Gyurcsány Ferenccel, Kiss Péter, Hiller István, Mandur László is ezt tette.
Navracsics Tibor fideszes frakcióvezető szerint a papírforma jött be, elvárták volna, hogy a miniszterelnök tartózkodjon a szavazásnál.
A Parlamentet biztonsági okokból bezárják, négy óráig – a képviselőket kivéve - mindenkinek el kell hagynia az épületet.