Ez a poszt a következő Percről percre része:

Belpolitikai válság percről percre

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • 30-40 autó demonstrált forgalomlassítással a kormány ellen a 6-os főút Bonyhád és Paks közötti szakaszán vasárnap délután. Néhányan menet közben kiálltak a sorból, mert még lassabban akartak haladni, néhányan továbbmentek a budapesti Kossuth térre.

    Pakson, a vasúti múzeumnál állt meg a menet, ahol meglepetésként egy 86 éves 56-os várta őket, aki a hírekből olvasott a demonstrációról és Budapestről jött üdvözölni a tüntetőket. Palatius István elmondta, hogy négy évet töltött a gulágon, 50 napot az Andrássy út 60-ban, és kilenc évet a börtönben. Tiszteletére a tüntetők elénekelték a Himnuszt, majd visszafordultak a 6-oson. (MTI)

  • Mivel a rendőrség erősen biztosítja a környéket, a földalatti nem áll meg az Operánál. Az Andrássy útra a mellékutcákból is csak az ottlakók mehetnek be.

    Az Operában este ünnepi díszelőadást rendeznek, ahol beszédet mond Sólyom László és Heinz Fischer osztrák elnök, és részt vesz rajta Gyurcsány és Szili mellett több magasrangú külföldi vendég is.

  • Orbán Viktort és Medgyessy Pétert egymás mellé ültették az Operában. A politikusok ezen láthatóan jót nevettek. Lendvai Ildikó Semjén Zsolt és Navracsics Tibor között ül.

  • "Az 1956-os forradalom 50. évfordulóját együtt ünnepli Magyarországgal az egész világ. Biztató és felemelő, hogy van egy megemlékezés, amellyel mindenki azonosulni tud, nincsenek ellenvélemények és fenntartások. 1956 magyar hőseinek mindenki tisztelettel adózik - kezdte ünnepi beszédét Sólyom László köztársasági elnök az Operában tartott díszelőadáson"

  • "A fő ok az ünneplésre és örömre az, hogy erre a közös ünnepre egy olyan Magyarországon gyűltünk össze, amely független, demokratikus jogállam, és saját elhatározásából lett nemzetközi szervezetek, mindenek előtt az EU tagja" - mondta Sólyom László az Operában.

    Szerinte abban, hogy a történelem így alakult, része van a világ országainak, és benne Magyarországnak is. "A kommunista világrendszer ezt a megrázkódtatást már sosem tudta kiheverni. A becsületes gondolkodók pedig leszámoltak a Szovjetunióhoz és a kommunizmushoz fűződő illúziókkal" - folytatta az államfő, aki szerint az 1956-os forradalomnak köszönhetjük, hogy Magyarországra pozitívan tekint a világ. "A hatalmas szovjet túlerő ellen küzdő szabadságharcosok hősiessége mindenütt, máig tartó megbecsülést szerzett a magyar névnek" - mondta.

  • Információink szerint szigorú biztonsági ellenőrzésen esnek majd át a Kossuth téri tüntetésre igyekvők hétfőn reggeltől.

    A rendezvényt csupán egyetlen detektoros kapun át lehet majd megközelíteni, ahol egy-egy demonstráló átvizsgálása akár percekig is tarthat. Úgy tudjuk, hiába készülnek saját programmal a demonstrálók, az állami ünnepség hangjai olyan erősek lesznek, hogy az sem biztos, egymás szavát értik majd.
  • Sólyom László azt mondta, az ötvenhatos forradalomban és az 1989-es rendszerváltásban az közös, hogy lényegüket tekintve tagadásai az állampárti kommunizmusnak. "Nincs folytonosság 56 és Kádár között, nincs folytonosság Kádár és az 1989-90-ben megalkotott demokratikus jogállam között" - mondta.

  • Sólyom: Csak egyetlen 56-os forradalom van


    Tekintse meg képeinket!
    fotók: Huszti István
    Az operaházi beszédében az államfő azt mondta, a válogatás a múltból általánossá vált 1989 után. "Nemcsak külön ünnepelnek, hanem mást ünnepelnek. Az örökösök válogatni akarnak: mindenki megtalálja a neki kedvező hagyományt. A divatos jelszó szerint sokféle ötvenhat van. S ezzel ’56 értéke és jelentősége viszonylagossá válik" - fejtegette. majd leszögezte: szerinte csak egyetlen 56-os forradalom van. Ekkor taps szakította meg az államfő beszédét.
  • Több ezer embert mozgósítottak hétfő hajnali két órára a Kossuth tériek, hogy ha kell, keményebb eszközökkel is védekezhessenek a biztonsági kordon és a beléptető kapuk építése ellen, állította egy szónok a Kossuth téren. A tüntetők és a rendőrség megállapodása szerint a téren biztonsági kordon mögött, ellenőrzésen átesett demonstrálók tartózkodhatnak csak a téren az állami ünnepségek idején.

    Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója több rendező közötti beszélgetésnek fültanúja volt, akik arról társalogtak, hogy éjszakára ütő, vágó és szúró fegyvereket kell összekészíteniük. A rendőrség által felállított kordonokra "Elkúrtuk.org." feliratú papírlapokat helyeztek, és minden egyes fémkordonra felragasztották a fehér alapon narancssárga betűkkel írt feliratokat. (MTI)


  • Tekintse meg képeinket!

    1956 történelméből azt tanulhatjuk, hogy egyik párt sincs a kizárólagos igazság birtokában. "A pártok fontosak, de az ország még fontosabb" - mondta ünnepi beszédében Heinz Fischer osztrák köztársasági elnök az Operaház díszelőadásán. Az 1956-os forradalom és szabadságharc nem volt hiábavaló, igazolta a magyar nép bátorságát és szabadságszeretetét, mondta. "1956-os katonai győztesei végül morális vesztesek lettek, hiszen amit 1956-ban véráldozat mellett vertek le, az 1989-ben már feltartóztathatatlan volt" - mondta. (MTI)

  • Nem bíztatják ellennállásra a tüntetőket a Kossuh téri tüntetés szervezői. Gonda László, az egyik főszervező szerint ugyanakkor előfordulhat provokáció. "Nem állhatunk oda minden emberhez, aki megpróbál ellenszegülni a rendőri intézkedésnek" - mondta. "Ha százezer ember tartózkodna a téren, a rendőrség nem tudná végrehajtani akcióját, de még kevesen vagyunk, és bármi elképzelhető" - jelentette ki.

    Az MTI tudósítása szerint félszáz tüntető két Csepel teherautóval érkezett, melyek oldalára 56-os jelszavak voltak írva. Több százan szervezett csoportkban érkeztek a térre, ahol most 2500-an vannak.

  • Rendőrök csaptak össze külvárosi fiatalokkal Párizs egyik peremvárosában, miután harminc zavargó felgyújtott egy buszt. Az összecsapásban a rendőrség szerint 30-50-en vettek részt. Több szórványos incidens, főként kődobálás is volt. Az egyik legnagyobb rendőrszakszervezet közleményben követelte, hogy "nagyszámú és látványos" rohamrendőri egységeket vezényeljenek a helyszínre, hogy elvegyék a fiatalok kedvét a zavargástól. A tavalyi zavargások évfordulójának közeledtével az elmúlt napokban a francia rendőrjárőröket több alkalommal dobálták meg Molotov-koktélokkal országszerte.

  • Hajnali kettő óra a tér "kiürítésének" időpontja, értesültünk rendőri forrásokból. Ekkor zárják le a környező utcákat és állítják fel a kordonokat a tüntetők köré. Akik nem férnek be az elzárt területre, azokat hazaküldik.

  • A díszszázad dobkisérettel gyakorlatozik a Kossuth téren, ezzel elnyomja a szónokokat. A tömeg hisztérikus sípolásal fejezi ki nemtetszését. Tudósítónk jelentése szerint a kordonon kívül pár százan tartózkodnak, nekik kell majd hajnali kettőkor elhagyniuk a teret.

  • Megnyugodtak a tüntetők, mivel a díszszázad a gyakorlás befejeztével távozott, így tovább folytatódhatnak a beszédek. Az egyik szervező úgy tudja, éjfélkor kezdik építeni a kordonokat, jelentette helyszíni tudósítónk.

  • Pajzsokkal felszerelkezett rendőrök állnak sorfalat a A Parlament és a szintén kordonnal elzárt parkoló körül, jelentette helyszíni tudósítónk. A már megépített kordonokon kívül a villamossíneken pár száz, a hajnali kettőkor körbezárandó területen nagyjából ezer tüntető lehet. A rendőrség a környező utcák egy részét már lezárta, ezeket rohamrendőrök őrzik.

  • A hivatalos ünnepség rendezői hangpróbát tartottak a téren, ami újra elnyomta a szónokokat. A Kossuth tériek azt üvöltözik, "kapcsold le", és felcsavarták saját hangfalaikat is, jelentette helyszíni tudósítónk.

  • Az egész teret kiüríti a rendőrség éjfél után, hogy a tűzszerészek átnézhessék a sátrakat. Ezután eresztik vissza kordon mögé a tüntetőket, jelentette a Hírtévé. Aki nem fér be, azt hazaküldik, nyilatkozta korábban egy rendőr tudósítónknak. A tüntetők nem bontják el sátrukat, sőt, a tetején Gyurcsányt gyalázó angol nyelvű feliratot helyeznek el, hogy az látsszon a légi felvételeken.

  • Szombaton este nyolc embert előállítottak a IX. kerületi rendőrkapitányságra. Négyük ellen szabálysértési eljárást indított a rendőrség közbiztonságra veszélyes eszköz birtoklása miatt. Szombaton az MTI munkatársa a Boráros téren azt látta, hogy több szkinhedet az aszfaltra térdepeltettek, kezüket a fejük mögött kellett összekulcsolniuk, miközben átvizsgálták őket. A szkinhedeknél több doboz petárdát találtak.

  • Felhangosították a térzenét, egyáltalán nem hallatszik a Kossuth téri szónok, jelentette tudósítónk. A közönség egy ideig füttyögött, de aztán is abbahagyta. Amikor viszont elhallgat a zene, azonnal sípolni kezdett. Tudósítónk szerint egyre több rendőr van a téren. A pillanatnyi csendet kihasználva egy szónok komoly bejelentésre készült, de ekkor ismét felhangzott a zene.

  • Mint kiderült, a komoly bejelentés, amire az egyik szervező készült, az a Lakitelekről érkező Pitti Katalin felkonferálása volt. Turósítónk beszámolója szerint a villamossíneken már csak százötven tüntető áll, a téren összesen ezren lehetnek.

  • Éjfél után számos ember szónokolt a színpadon, az egyik felszólaló Takács Andrást – a Kossuth téri tüntetők egyik fő szervezőjét - árulónak nevezte, mert elárulta a tüntetőket azzal, mivel belement abba, hogy a demonstrálókat paravánok mögé rejtsék. Egy másik felszólaló azt mondta, legfeljebb hat tűzszerész mehet közéjük kutyával, ha kell, akkor átmennek mindannyian egy mágneskapun, de ennél többre nem hajlandóak. Többen arról beszélnek, mit kell tenni, ha erőszakot alkalmaznak velük szemben, de ez tudósítónk szerint ez a helyszínen a rendőrök részéről egyelőre fel sem merült. Az összes árus elhagyta teret, körülbelül ötszázan lehetnek a Parlament előtt.

  • Helyszíni tudósítóink szerint a rendőrök elkezdtek egy újabb kordongyűrűt építeni a Rákóczi-szobor köré. A tüntetők között továbbra sincs összhang abban, hogy mit tegyenek. Egy szónok szerint ők törvényesen vannak a téren, így senkinek sincs joagh megnézni, mi van a zsebükben.


  • Kattintson a képre!

    Helyszíni tudósítónk szerint több tucat rendőr érkezett a Kossuth térre. Jelenleg vita van a tüntetők közt arról, hogy engedjék-e a tűzszerészeti vizsgálatot.

  • Fémkordonokkal kettéválasztották a Kossuth téri tüntetőket hétfőn hajnalban negyed kettőkor. Több mint félszáz ember szorult ki a Parlament előtti térről, így a földművelésügyi minisztérium épülete előtt kénytelenek várakozni, adta hírül az MTI. A percek alatt felállított kordonokkal a rendőrség kettéválasztotta a tüntetőket, 2-300-an a Rákóczi-szobor előtti füves területen maradtak, míg a többiek a téren kívül rekedtek. (MTI)

  • Az egyik szónok azt javasolja a tüntetőknek, hogy vessék alá magukat a tűzszerészeti vizsgálatnak, de a következő felszólaló ennek az ellenkezőjére szólítja fel az embereket.

  • A minisztérium épülete előtt állók mellé felsorakoztak a rohamsisakos és védőpajzzsal felszerelt rendőrök, többüket fekete kommandós maszk takarja, némelyek golyóálló mellényt viselnek. A téren belül maradt demonstrálók árulónak tartják korábbi vezetőjüket, Takács Andrást, amiért véleményük szerint elárulta a már 36. napja tartó demonstrációt.

    A kordonon belül néhány fiatal összeverekedett, mert nézeteltérésük támadt a rendezőkkel. Hajnali fél kettő körül újabb rendőri erősítés érkezett. Az MTI tudósítója több mint 15 csapatszállító járművel és több mint 20 mikrobusszal érkező rohamrendőrt látott, akik a Parlament északi parkolójába tartottak.

  • Körülbelül hetvenen nem akarják elhagyni a belső kordont. A színpadon adásszünet van, mert állítólag a tűzszerészek azt is át fogják vizsgálni.

  • Valaki rosszul lett a téren, de az FVM oldaláról olyan erősen szerelték össze a kordont, hogy a mentők ott nem tudtak átmenni, így a mentőknek a metrókijárat felől kellett menniük. Előbb-utóbb itt (a metrónál) lesz a biztonsági kapu is.

  • A tüntetők letörték azt a csapot, ami a vízet szolgáltatta a demonstrálóknak, a víz így a villamossínekre folyik. Mivel a csap a kordonon belül van, a vízművek emberei nem tudják elzárni az ömlő vízet.