"Nyugalom, elvtársak. Válság nincs, csak válságra utaló jelek vannak" - ezekkel a szavakkal csitította a nyolcvanas években Kádár János a pártelitet. A hallgatóságban ott ülhetett Simon Gábor, az MSZP országos választmányának elnöke, aki a reggeli Nap-keltében hasonló nyilatkozatot tett; szerinte nincs politikai válság, csak "a politikai válság jelei" mutatkoznak.
Ja, hát akkor tényleg nem lehet nagy baj.
A tömeg eleje a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződésénél tart. Az Operától még mindig nem látni a tömeg végét.
Elérte a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződését a Fidesz-menet. Itt október 23-án másfél órás ütközet volt a tüntetők és a rendőrök között. Tudósítónk fültanúja volt egy párbeszédnek "Tényleg erődemonstráció vagyunk, pedig nem is csinálunk semmit" - mondta egy kukásmellényes szervezőlány egy szervezőfiúnak.
A Szabadság tér végén már gyülekezik a Budaházy Baráti Kör. Pontban ötkor elindulnak a Deák térre. Árpádsávos zászlók vannak náluk, meg a már ismert fapajzsok, amelyeket állítólag Budaházy György küldött. A húsz pajzs egy terepjáró tetején látható. Húsz méterre tőlük egy harmincfős rendőri csapat álldogál, onnan két méterre rendőrmotorosok vannak. A Szabadság téren lévők nem vonulnak a baráti körhoz. Közben a téren Waszlavik Gazember László unplugged énekli a Kossuth téri indulót.
Emlékfalat avattak 1956 hőseinek és áldozatainak tiszteletére a Fiumei úti sírkertben. "Adósságot törlesztünk azokkal szemben, akik tizenhárom budapesti temetőben alusszák örök álmukat, és azokkal szemben is, akik nem tudjuk, hol nyugszanak" - mondta Boross Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke a katonai tiszteletadás mellett tartott megemlékezésen.
A volt miniszterelnök arra hívott fel, hogy emlékezzünk a gonosz, megtorlásokkal teli időre, a "megtorlás különböző rafinériáira", azokra, akik fegyverrel a kezükben estek el, és azokra is, akiket ártatlanul és véletlenül ért a halál. Mint mondta, a táblák egyik oldala a sírkertben nyugvók emlékét örökíti meg. A másik azokét, akiket ismeretlen helyen, talán titokban temettek el, vagy talán sehogyan sem.
A Fidesz menete a kiskörúton, a Gerlóczy utcánál a végállomásához érkezett. A szervezők bemondták, hogy eddig tartott a demonstráció, az emberek egyelőre nem mozdulnak.
Balogh László KDNP-s országgyűlési képviselő október 23-ához hasonlóan ismét fényképezőgéppel dokumentálja az eseményeket. Tudósítónk a Fidesz menetében találkozott vele. Az egykori szegedi operatőr elmondta, hogy képeit egy Budapesttől Budapestig címmel rendezendő fotókiállításon állítja majd ki.
Csatlakoznak a Budaházy Baráti Körhöz a Szabadság tériek. A pár száz ember a térről elindult a Sas utcán a Deák tér felé. Rendőrautó megy elől, két tucat rendőr vonul még. A tömeg azt kiabálja: "Gyurcsány, takarodj!" és "aki magyar, velünk tart!". A Budaházy Baráti Kör kiosztotta a pajzsokat, amelyek hivatalosan transzparensnek minősülnek.
Az Operánál 32 percig tartott, amíg elhaladt a menet. Becslésünk szerint 50-60 ezer ember lehetett a menetben. A tömeg végén mentő, 30 rendőr és négy üres rendőrségi mikrobusz halad.
A Gerlóczy utcánál felkérték a Fidesz rendezvényének megemlékezőit, hogy helyezzék el mécseseiket az 56-os emlékpontnál. Sokan a fáklyáikat is leteszik, a tömeg lassan oszlani kezd, jelentette tudósítónk.
Véget ért a rendezvény a Szabadság téren, a szervezők arra kértek mindenkit, hogy hagyják el a teret. A rendőrséget arra kérték, hogy türelemmel kövesse az emberek elvonulását.
Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője arra kérte a menet résztvevőit, hogy a továbbiakban se üljenek fel provokációnak. Orbán Viktor pártelnököt elvitte a menet élén haladó fekete Volkswagen mikrobusz.
Révész Máriuszt népi szimpátia övezi, az Astoria felé oszló tömegben rengeteg nyugdíjas tapogatta meg az október 23-án megvert képviselő hátát. Spontán érdeklődés mutatkozott a fideszes képviselő hogyléte iránt. A képviselő már kötések nélkül vett részt a felvonuláson. Tudósítónknak elmondta, hogy bár a válla még nem a régi, azért nagyjából rendbe jött. A Gerlóczy utca Károly körút sarkánál a tüntetők lerakták mécseseiket, és csendesen oszolnak a szélrózsa minden irányába.
Csatlakozik a Fidesz népszavazási kezdeményezéséhez a Magyarok Világszövetsége (MVSZ), és az ellenzéki párt által felsorolt kérdések kiegészítését tervezi, jelentette be Patrubány Miklós, a szervezet elnöke szombat délután a fővárosi Szabadság téren tartott demonstráción.
Amennyiben a Fidesz népszavazási kezdeményezése elindul, néhány kérdéssel szeretné megtoldani a Magyarok Világszövetsége, mondta a szervezet elnöke. Patrubány Miklós azt nevezte a legfontosabbnak, hogy a művi meddővé tétel ne legyen állampolgári jog, illetve a magyar kormány követeljen komoly kártérítést Moszkvától az 1956-os forradalom és szabadságharc leveréséért. (MTI)
Az Andrássy úton és a Bajcsy-Zsilinszky úton összetalálkoztak a "nemzeti radikálisok", akik a Szabadság térről jöttek, és a fideszes fáklyás felvonulói. A Fidesz rendezői kettéválasztották a fáklyás felvonulókat és a radikálisokat. A radikálisok jelszavai a Bajcsy-Zsilinszky útig: Vesszen Trianon, Táncolj Feri, búcsúbuli!, Vesszen a kormány!. A Fidesz menete után vonulnak a radikálisok, akiket felszólítottak, hogy a menetben ne skandáljanak jelszavakat.
A Fidesz egyik rendezője elmondta az Index munkatársának, hogy sikerült megakadályozniuk, hogy a fáklyás menet közepébe csatlakozzanak be a hangos tüntetők. A fideszes rendezők most sorfallal védik a csendes fáklyás menet végét, mögöttük a hangos tüntetők skandálják jelszavaikat.
A Károly körúton az élelmiszeráruház előtt egy teherautóról hangosbeszélőn szólítják fel a tömeget, hogy véget ért a fideszes rendezvény, és menjen mindenki az Astoria felé, és a főbb közlekedési útvonalakon térjen haza. Ettől függetlenül sokan maradtak a Deák térnél, körülbelül ezren-kétezren vannak. Tőlük nem messze a nemzeti radikálosok álltak meg.
A rendőrség a radikálisoknak a József Attila utcáig adott vonulási engedélyt, ám ők is mennek most az Astoria felé a Kiskörúton. Ezzel illegálissá kezd válni a menetük. A fideszes láthatósági mellényben lévő rendezők eltünedeztek.
Az Astoriánál a fáklyákat leteszik a fideszes menetben résztvevők, és hazafelé indulnak. Csak kisebb csoportok maradtak a helyszínen, ők a tér közelében álldogálnk. A forgalom a Rákóczi úton zavartalan.
A rendőrök leállították az Astoriánál a forgalmat. Megérkeztek a radikálisok ugyanis a csomópontba. Körülbelül egy-kétezer ember lehet a helyszínen, nagyon sok az álacros, arcát eltakaró fiatal, illetve szkinhedek is vannak a sokaságban.
Az Index munkatársa beszélt Tomcattel, és ő úgy tudja, hogy a Blaha Lujza térre, illetve később talán a Nyugatihoz mennek a Kossuth tériek. A rendőrök egyelőre kapkodják a fejüket. A buszok egymásra torlódtak a Rákóczi úton, az Astoriánál.
A radikálisok vagy felvették a fideszesek fáklyáit, vagy néhány fideszes menetelő csatlakozott hozzájuk, mindenesetre már fáklyák is vannak a Blaha felé menetelők között. a Rákóczi út a Blahától az Astoria felé járható. A másik irányban le vannak zárva a sávok.
A Blaha Lujza tér felé menetelő radikálisok átengedtek egy Astoria felől érkező mentőt. A tömegben erre felhangzott: „Lám, a csőcselék erre is képes!” Mire a többiek skandálni kezdték: "Csőcselék vagyunk!" Ezután Gergényi lemondását és amnesztiát követelt az ötszáz fős csoport.
A Blaha Lujza térre ért a tömeg, amely egy sávot hagy szabadon az autóknak, azok az Astoria felé csoroghatnak tovább. A tüntetők most döntik el, merre mennek tovább: a Nyugatihoz, vagy esetleg a Köztársaság térre.
A Keleti pályaudvar felé tart a menet, a Blaha Lujza téren egy villamos vesztegel. Lehet, hogy a társaság célja mégiscsak a Köztársaság tér.
A Batthyány-örökmécsesnél folytatódik - a rendőrség által kijelölt helyen - a kormányellenes tüntetés. Az Aulich utca elején több mint ötven ember gyűlt össze, hogy folytassa a már egy hete itt rendezett demonstrációt. Gonda László főszervező szerint este kilenc óráig maradnak, "amíg a rendőrség védelmet biztosít" számukra, folytatják a tüntetést. A résztvevők egy része a Szabadság térről jött át. (MTI)
A menet a Rákóczi útról lekanyarodik. A Szövetség utcába tart az egyik része a sokaságnak, de másik fele tanácstalanul álldogál a Rákóczi úton.
A Kiss József utca és a Rákóczi út sarkán felsorakoztak a rendőrök. Nem rohamrendőrökről van szó, de a Rákóczi úton maradtak velük szemben állnak. A tüntetők másik fele a Szövetség utcába ment be.
Leállt egy Combino a Blaha Lujza téren. Az okokról a BKV fődiszpécsere nem tudott részleteket közölni. Először a villamos csak a tüntetők elvonulását várta meg, de azután percekig nem indult újra. Azóta sikerült elhárítani a problémát, a villamos tovább közlekedik, mondta a fődiszpécser.
A csoport egyik része a Szövetség utcából a Wesselényi utcán keresztül a körút felé tart. Rendezték soraikat, tartják maguk előtt a pajzsokat. Az egyik tüntető tudósítónknak azt mondta, lehet, hogy elnéznek a Hősök terére, mert Gyurcsány ott fog koszorúzni.