Felvonulási téren, amely most már az 56-osok tere nevet viseli, csendes megemlékezés zajlik. Magánemberek jönnek, virágokat, mécseseket helyeznek el az emlékműnél. (Erre az MSZP kérte korábban szimpatizánsait.) Folyamatosan cserélődnek az emberek, akik nagyrészt családostul jönnek, és általában százan tartózkodnak egyszerre a nagyobb területen. Rendőrök nincsenek, távolabb látható egy-két rendőrautó.
Philip elmondja, hogy Martonyi János lesz a hétfői fő szónok. Himnusz, székely himnusz.
Néhány száz tüntető maradt a Kossuth téren, miután végetért a Fidesz tizedik napja tartó, egyórás demonstrációja. Akik maradtak, a forradalmárok kisszínpadánál tüntethetnek tovább, követelhetik a kormány lemondását. Az autók újra járnak.
Úgy tűnik, az MSZP Társadalompolitikai Tagozata, minden héten kiadja közleményét, amiben kormányzati irányváltást vár, "ha kell személyi konzekvenciákkal".
A tagozat alapító tagja az a Sipos József, akit a héten zártak ki a pártból, mert bejuttatta a Magyar Rádió riporterét a párt választmányi ülésére, ahol Lamperth Mónika a szocialista területfejlesztés fenntarthatóságáról beszélt, Szekeres Imre pedig azt állította, hogy az MDF-fel kéne szemezni, mert megerősödött vidéken. A tagozat közleményében azt is szeretné, ha az MSZP szóba állna tisztes jobbolldaliakkal (nem Orbán Viktorral) a nyugalom érdekében.
Horn Gyula az MTV Szólás szabadsága c. műsorában a tagozat ügyeiről a köevtkezőt mondta: "Jó szándékból csinálják a kibeszélést. Néha kicsit vehemensebben, de majd le fognak róla szokni."
Debrecen főterén már huszonnyolcadik napja tart a kormányellenes demonstráció: vasárnap este mintegy 150-en követelték Gyurcsány Ferenc és kormányának távozását.
A cívis városban ezúttal is békésen zajlott a demonstráció: a nemzetiszínű és Árpád-sávos zászlókat lengető tömeg - mint azt több szónok is megfogalmazta - addig gyűlik össze minden este a Református Nagytemplom előtti téren, ameddig le nem mond Gyurcsány Ferenc kabinetje.
Kézfeltartással fejezte ki egyetértését közel száz kormányellenes tüntető vasárnap este Szekszárdon, a Garay téren a Szekszárdi Forradalmi Bizottmány alapító jegyzőkönyvében foglaltakkal, a jegyzőkönyvet Kiss Albert ügyvéd olvasta fel és szavaztatta meg a demonstrálókkal.
A téren civilek azt is bejelentették, hogy hétfőn délután személyautókkal forgalomlassító demonstrációt szerveznek a 6-os számú főút Szekszárd-Paks közötti szakaszán.
Kétszáz közéleti személyiség felhívást tett közzé, melyben többek között a tér kiürítését kérik - írja a Népszabadság.
A Nemzeti Színház három művésze vállalta, hogy a szaval október 23-án a Kossuth téren. Fullajtár Andrea, Molnár Piroska és Kulka János jelezte, szavalni fognak az egybegyűltek előtt – írja a Népszabadság. Mint azt megírtuk, a Nemzeti Színház gárdájából többen lemondták a Kossuth téri fellépést, emiatt a szabadságról szóló verseket Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula és Garas Dezső helyettesítői fogják előadni 23-án. Előzmény >>>
Gödi civil szervezetek félpályás útelzárással kezdtek hétfőn reggel demonstrálni Gyurcsány Ferenc lemondását követelve a város határában, a 2-es út mentén, a torlódás következtében több kilométeres dugó alakult ki, mindkét irányban - közölte a tüntetést szervezők vezetője az MTI-vel. 40 gépkocsival, kisteherautóval vonultak fel civil szervezetek képviselői, közöttük nemcsak helyiek, hanem Sződligetről és Dunakesziről érkezett csoportok is csatlakoztak hozzájuk. Az engedélyezett demonstrációt november 17-ig minden héten egy alkalommal megismétlik, s ezzel szeretnék elérni, hogy a miniszterelnök és kormánya távozzon tisztségéből, mert - megítélésük szerint - Gyurcsány Ferenc alkalmatlan az ország vezetésére.
Mindenképpen lesz állami ünnepség és rendezvény október 23-án, a Kossuth téren, jelentette ki Danks Emese kormányszóvivő hétfőn reggel a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. Danks Emese elmondta, a Miniszterelnöki Hivatalnak október 21-e és november 4-e között a Kossuth tér teljes területére érvényes közterület-foglalási engedélye van.
Reményét fejezte ki, hogy a biztonsági intézkedések megfelelő módon biztosítják a területet. Hangsúlyozta, az 1956-os forradalom és szabadságharc 50 éves évfordulóját békében, méltóságteljesen kell megünnepelni, mert olyan esemény, amely Magyarországról "egy bizonyítványt" állít ki. A békés megemlékezés nemcsak a magas rangú vendégek miatt, hanem Magyarország, a magyarok miatt is fontos, tette hozzá.
A kormányfõ az EP-választásokig kért türelmet a frakciótól. Szerinte ez két évet jelent, pedig valójában három évrõl van szó.
Az MSZP honlapján, a portrétárban elvileg megtalálható a a párt összes politikusa. Mostantól egyvalaki kivételével, mutatott rá a cavinton szakírója. Sipos Józsefet szombaton a párt etikai bizottsága kizárta a pártból, de amennyiben a csongrádi történész fellebbez, párttagsága megmarad, és arról csak a jövő februárban a kongresszus dönt. A honlap szerkesztői alkalmazkodva a lét-nemlét e különös szituációjához, Sipost nem, de adatait kitörölték.
Vasárnap a Fidesz szokásos napi nagygyűlésén Philip, a moderátor azt jelentette be, hogy a hétfői rendezvény főszónoka Martonyi János az Orbán-kormány külügyminisztere lesz. A Fidesz sajtóosztálya ugyanakkor hétfőn reggel azt közölte a sajtóval, hogy Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője lesz a felszólaló. Martonyi az Index megkeresésére annyit közölt, tudomása szerint ő kedden fog szónokolni, hogy mi az oka a programváltozásnak, Martonyi nem tudott válaszolni.
Befűtöttek a képviselőknek, a parlamenti fűtőtestekből iszonyatos meleg áramlik. Navracsics Tibor, a Fidesz-frakcióvezetője és Géczi József Alajos MSZP-s képviselő majdhogynem kézen fogva, jó hangulatban sétált az egyik folyosón.
Az előzetes tervek szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felszólalásával kezdődik a parlament hétfői ülésnapja. A Fidesz - ahogy egy hete ígérték - ki fog vonulni.
Hétfőn is folytatták forgalomlassító demonstrációjukat Körmend közelében a Gyurcsány Ferenc és kormánya lemondását követelő tüntetők, ezúttal a 86-os számú főút Zalaegerszeg irányába vezető forgalmi sávját zárták le személygépkocsikkal; a demonstráció helyszínen a rendőrség irányítja a forgalmat.
A magukat pártoktól és politikai szervezetektől függetlenként megjelölő tiltakozók, akik vasárnap a körmendi körforgalmú csomópont közelében demonstráltak, most 15-20 személygépkocsival foglalták el az úttest egy részét, transzparenseiken pedig ugyancsak a kormányfő lemondását, és "igazi demokráciát" követeltek, kitartásra buzdították az ország más részeiben folyó tüntetések résztvevőit, valamint több pénzt és biztos megélhetést kívántak a vidék számára.
Benyújtotta lemondását a svéd kulturális miniszter. Cecilia Stego Chilo hétfői nyilatkozatában kifejtette: nem maradhat tovább a posztján, miután kitudódott: gyermeke dajkáját bejelentés nélkül alkalmazta, hogy elkerülje az adófizetést. Ezen kívül nem fizette televíziókészüléke üzemben tartási díját sem.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök parlamenti felszólalása előtt közvetlenül érkezett az ülésterembe, így a Parlamentben, a folyosón az Index tudósítójára már nem volt ideje. Sebtében feltett kérdésünkre, lesz-e felszólalása, sietve csak annyit mondott: lesz-lesz, és a következő percben, már ő beszélt. Felszólalása első percében tartott, amikor a folyosón Orbán Viktor vonult az ülésterem felé.
A napirendnek megfelelően Gyurcsány Ferenc kezdte a hétfői ülésnapot, a Fidesz és a KDNP képviselői be sem volnultak az ülésterembe. A két frakciót csak Navracsics Tibor és Semjén Zsolt képviseli.
A Parlament folyosóján Vitányi Ivánt faggattuk, mit csinált 1956-ban, azokban a napokban. "A Népművelődési Minisztériumban dolgoztam, a Petőfi-körben tevékenykedtem. Nagy Imre csoportjához tartoztam" - sorolta. Hogy pontosan mit csinált, arra az mondta: "egy koncertet szerveztünk, amely Nagy Imre első 56-os nyilvános fellépése is volt". "Általánosságban pedig "ültünk, beszélgettünk. Ott volt még Losonczy Pál, Lukács György, Ferge Zsuzsa", sorolta, majd hozzátette, ha hosszabban mondaná, "az már egy regény" lenne.
A fideszesek - körülbelül húszan - a folyosón várják, hogy Gyurcsány befejezze napirend előtti felszólalását.
Lázadás előkészülete miatt újabb ügyben rendelt el nyomozást a rendőrség, ismeretlen tettes ellen, közölte Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője az MTI-vel hétfőn. A nyomozás alapja, hogy szerdán este egy Bocskai ruhába öltözött férfi a Kossuth téren azt mondta: véleménye szerint már csak fegyverrel lehet igazságot teremteni, a békés tüntetés nem vezet sehova. Az NNI a közelmúltban három személy ellen rendelt el nyomozást lázadás előkészülete miatt, akkor az egyik internetes újság tartalma szolgáltatta az okot a nyomozásra.
A költségvetést október 31-ig beterjesztik, jelentette be Gyurcsány Ferenc. "Nagyon feszes, szigorú év, illetve évek elé nézünk. Nem két, három vagy négyéves költségvetést készítünk, de szeretnénk, ha lenne kitekintés a következő három-négy évre is, így a jövő évi költségvetésben bemutatják az utána következő években várható tendenciákat is".
"Az embereket nem nagyon érdekli a közpénzügyek világa" - mondta Gyurcsány. "Mivel az embereket nem érdekelte, túlságosan is sok engedményt tettünk, hogy a hétköznapi élet egyszerűbb legyen. Két szűk esztendő bizonyosan vár ránk". Mint mondta, a költségvetés lehetséges mozgástere egy nagyságrenddel kisebb, mint amit a tárcák akarnának. "A tárcák 300 milliárd forinttal több pénzt kérnek, mint amit kaphatnak. Mert csak 30 milliárd jut a tárcáknak" - mondta.
A rendszer mai állapotában pénzügyileg nem tartható fenn, mondta Gyurcsány az egészségügyről. A problémák egyikeként kiemelte a szabad orvosválasztás problémáját, ami a gyakorlatban nem létezik. Hiszen a kis falvakban alig van orvos, így az elvileg alkotmányosan mindenkit megillető jog csak a városban lakók, és ott is inkább csak a gazdagok kiváltsága.
Aki már látott egészségügyi beszállítót, az tisztában van azzal, hogy az egészségügy üzlet. "Kérdezzék meg a most átadott Bajcsy-Zsilinszky kórház beszállítóit, ők megmondják majd, hogy dehogynem nagy üzlet" - mondta Gyurcsány. Az elmúlt néhány évben csak részproblémákkal foglalkoztunk. A biztosításalapú egészségügyben egyeztetés lehet a szolgáltatók és a betegek között. A rendszernek vannak fogyatékosságai - tisztázni kell, mi illeti meg a biztosítottakat és mindenkinek biztosítottá kell válnia -, de kiszámíthatóságot teremt.
"Tudom én, hogy a gyógyszerészeknek nem tetszik, hogy bizonyos gyógyszereket mások is árulhassanak. Meg kell hallgatnunk a gyógyszerészeket, de el kell gondolkodnunk, kinek az érdeke fontosabb, a betegé, vagy a gyógyszerészé". Gyurcsány nem tart a gyógyszerek bolti árusításától. "A kulturánk része, hogy tudjuk, hogyan kell bevenni egy fejfájás-csillapítót" - mondta.
Jól ismert gondolatokat hallhattunk már, nevezhetjük éppenséggel hangkonzervnek is őket, jelentette ki Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője. Amióta a kormány megkezdte működését tetteket nem láttunk, sem hallottuk. Válságokat lehet látni. Az a miniszterelnök, aki azt mondta, hogy azért nyerne választást mert neki fogna a reformoknak, négy hónapja nem fogott bele, mondta Navracsics.
Teljes a fejetlenség, nem működik az államgépezet. A köztisztviselők is erről panaszkodnak, nemcsak nekünk, hanem már a sajtónak, mondta Navracsics. A kormánynak 3 alapvető feladata van, amit meg kell teremteni: stabil költségvetés, az államigazgatás és a szolgáltatások stabil működése, mondta Navracsics.
"Gyurcsány Ferenc elmonda Monár Lajos miniszter költségvetési beszédét. Ennél még az is érdekesebb lett volna, ha ifjúkori beszédéből olvasott volna részeket" - reagált Gyurcsány vitaindítójára Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője. Semjén számonkérte, hogy tavaly törvényben rögzítették az adócsökkentést, pedig tudták, hogy nem lesznek képesek rá. "Ki hihet így maguknak" - kérdezte. Semjén szerint a válságot Gyurcsányék okozták. A válság megoldásának pedig egy akadálya van. "Az Ön személye" - mondta Gyurcsányra nézve.
A költségvetési tanácsot támogatnánk, előre tudnánk lépni a költségvetési politika szigorításában. Jó lenne tudni, hogy a konvergencia tanács működik-e. Önök úgy kezdik el az operatív programok vitáját, hogy az ellenzékkel még meg sem vitatták a Nemzeti Fejlesztés II-t. Tudjuk, az lesz az ellenérv, hogy erre már nincs idő, mondta Navracsics arról, hogyan segítene a Fidesz a kormány három alapvető feladatában.
A Fidesz a keddi elnökségi ülésen dönt arról, hogy meddig folytatódjanak az utcai demonstrációk, mondta Orbán Viktor az Indexnek hétfőn. Elmondta, gyakorlatilag ölbe tett kézzel akarják megvárni, hogy az MSZP népszerűsége a mélypontra jusson. Orbán Viktor – miközben lényegében rögtönzött mezei fideszeseknek tart fogadóórát a folyosón – azt is elárulta kollegánknak, hogy a zárszámadási vitában fel fog szólalni a parlamentben.
"Hogy idáig jutottunk, abban mindenkinek van felelőssége" - jelentete ki Csáky András (MDF). "Az egészségügy morális és anyagi válságban van, ezzel egyetértünk" - folytatta, majd hozzátette, abban már nem értenek egyet, hogy a választópolgárokat nem érdekli ez az ügy, mert nap mint nap a kórházakban szembesülnek a valósággal, amikor kezelésekhez, diagnózisokhoz nem jutnak hozzá. "Miniszterelnök úr ön kiváló szakember, jó eredményeket ért el korábban a gazdasági életben. Amikor ezt csinálta, ön sem azzal kezdte, hogy pénzt vont ki a rendszerből. Nem reform, hogy azt mondjuk az intézményeknek, hogy mától 18-20 százalékkal kevesebb pénzből ugyanúgy működjenek. Ez csak a színvonal csökkenéséhez vezet" - mondta.
Szorosan összefügg a költségvetés és az egészségügy átalakítása, mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke. "Jövőre és talán még utána is sokat kell tenni a megbomlott egyensúly helyreállításáért, aztán pedig az egyensúlyi állapot fenntartásáért. Ezért van szükség az eddig mindig halasztott, de már halaszthatatlan átalakításokra. Ezért vállalt kormányzati feladatot az SZDSZ" - mondta.
Szerinte szemléletváltásra van szükség az egész társadalomban. "Be kell látnunk, hogy az én pénzem a mi pénzünk. A költségvetési pénz a mi pénzünk. Az ezzel való gazdálkodás megbicsaklott, annak is igaza van, aki azt mondja, hogy az elmúlt négy évben" - ismerte el az előző ciklusban elkövetett hibákat.
Kuncze szerint hiányzik a bátorság, amivel ezen a helyzeten változtatni lehetne. Pedig a most tapasztalható nehézségek a most fennálló problémák következményei. "Az egészségügy nem működtethető jelen formájában a járulékokból. És erre nem megoldás a költségvetési támogatás, hiszen az eddig sem oldott meg semmit. Ezért van szükség a reformokra" - jelentette ki Csáky András bírálatára válaszolva.