Egészen az 1956-os forradalom 50. évfordulójának napjáig lefoglalta a Kossuth teret a Fidesz. A Népszabadság értesülései szerint a pártban felmerült, hogy saját, péntekre meghirdetett demonstrációjuk résztvevőit kordonnal válasszák el a Kossuth téren harmadik hete tüntető, az egyik szervező, Molnár Tamás által is szubkultúrának minősített csoporttól.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bizalmat fog kapni a parlamentben liberális és konzervatív osztrák napilapok várakozásai szerint. A Die Presse című konzervatív osztrák napilap Orbán mozgósítja az utcát a kormány ellen című pénteki írásában egyebek között arra utalt, hogy a legtöbb megfigyelő - tekintettel arra, hogy a kormánytábor demonstrálta sorainak összezárását - abból indul ki, a baloldali-liberális parlamenti többség megerősíti hivatalában Gyurcsány Ferencet.
A Der Standard című liberális napilap is úgy értékeli, hogy Gyurcsány Ferenc előreláthatóan bizalmat fog kapni a parlamentben, mert a kormányzó szocialisták és a liberálisok többséget élveznek ott, és felsorakoztak mögéje. Az újság budapesti tudósítója szerint ugyanakkor kiszámíthatatlanná válhatnak az utcai fejlemények. (MTI)
Fejér megyében hat helyen demonstrálnak félpályás útlezárással a gazdák; az MTI információja szerint mintegy 43-45 gépjárművel zárják le délután 16, illetve 17 óráig a 7-es, a 62-es, 63-as, 61-es és az 1-es főút egy-egy szakaszát. A 62-es főút seregélyesi szakaszán hét, a 7-es főúton, Martonvásár belterületén 10, Szabadbattyánnál 13, az 1-es főúton, Bicske külterületén 8 traktor, a 63-as főúton, Cecénél hat erőgép foglalja el a fél útpályát. (MTI)
"Békét és nyugalmat szeretnék, mert erre van szüksége az országnak. A békének ára van, világos, egyszerű kérdésekre őszinte válaszokat kell adni, és eszerint kell cselekedni" - mondta beszéde kezdetén Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök szerint sokan úgy teszik fel a kérdést, Gyurcsány vagy Orbán, pedig a kérdés nem ez, legfeljebb a következmény.
"A probléma maga a miniszterelnök és a kormánypártok, mert becsapták a választókat. A vád alapja az őszödi beszéd" mondta Gyurcsány. "Hazudtam vagy sem? Csalárd módon szereztük-e a kormányzati felhatalmazást vagy sem? Kell-e bocsánatot kérni?" - tette fel a kérdéseket. Utóbbira azt mondja: igen, kell. Azért, mert halogatták a szembenézést egy tarthatatlan politikával, téves hitben ringatták magukat.
"Nem találtuk meg túl sokszor az ország egésze számára elfogadható egyensúlyt. Elhitték és mi is elhittük, hogy a politika felülírhatja a gazdaság törvényeit, hogy a szociális igények kielégítése akarat kérdése" - indokolt a kormányfő. Gyurcsány azt mondta, fenntartottuk a látszatot, hogy nagyobb teljesítmény nélkül nagyobb jövedelem. "Nem mondtuk ki, hogy amit a riválisok 2001-től, mi 2002-től tettünk, az felborítja az egyensúlyt" - ismerte el.
Gyurcsány arra a szembesítésre büszke az őszödi beszédből, amely nem állja ki a nyilvánosság próbáját úgy, ahogy az ott elhangzott. Arra nem lehet büszke, hogy nyilvánosan ezt nem merte megtenni. De megpróbálta a szembesítést, mert "így nem mehet tovább, változtatni kell".
A kormányfő szerint a kiigazítás, a reformok elkezdésével, a cselekvéssel megkezdődött a szembenézés. "Van saját felelősségem, igen, van" - mondta Gyurcsány, ő vezette az előző kormányt, övé a fő felelősség, hogy amikor megérett az elhatározás: változtatni kell, csak azoknak mondta el, akiktől politikai értelemben nem volt tartanivalója.
"Nem volt bátorságom elmondani a választóknak, szembesíteni őket azzal, hogy ami történt, az öncsalásra épült. Van ok a miniszterelnököt bocsánatkérésre kérni, azt mondani, hogy személyes felelőssége van abban, ami történt. A hazugság a halogatás volt" - mondta Gyurcsány.
A kormányfő - aki rendszerint fejből mondja beszédeit - most papírból olvassa mondatait.
"Amit az elmúlt években tettünk, annak a megmagyarázása volt, hogy nem kellenek a reformok". Gyurcsány bocsánatot kér a nyers és szenvedélyes megfogalmazásért is. Durva, miniszterelnökhöz nem méltó szó is megengedhető, úgy érezte, de nem mentheti föl a szenvedély sem. Így indokolt a bocsánatkérés. "Bocsánat" - mondta.
A szocialista frakció azt ígérte, nem fogja széttapsolni a Gyurcsány-beszédet. Tíz percet vártak is az elsőre, az sem volt egy szűnni nem akaró, ütemes vastaps.
A képviselőknek tetszett az ellenzék saját, nem nemes céljait említő kiszólás.
Az őszödi beszéd következménye, hogy az ellenzéknek lehetőséget teremtett támadó, veszélyes forgatókönyvet írni, mondta Gyurcsány. Sajnálkozik, hogy a beszéd ürügy lett a harmadik magyar köztársaság elleni támadáshoz. Az első Gyurcsány-kormány nem hamisított adatokat, az őszödi beszéd ilyen értelmezése maga a hazugság.
A tüntetésekről a miniszterelnök elmondta, hogy a Kossuth téren fideszes parlamenti képviselők is demonstráltak, miközben új alkotmányt, új rendszerváltást követelnek, és van, aki a királysággal kacérkodik. Gyurcsány szerint nem kell rendszerváltás, piac van, verseny, és a folyamatos változás bizonytalansága. Ez nagyobbrészt a szabadság ára.
A kormányfő most - ahogy általában szokta - fejből beszél. Úgy tűnik, a beszéd első feléhez tartozó, önkritikus részhez kellett az írásos segítség.
A demokratikus politikai rendszer és keretei jól működnek, de valami elromlott, nem magától, a közélet szereplői rontották el, mondta a miniszterelnök. A magyar parlamentáris demokrácia nem úgy működik, ahogy tizenhat éve gondolták; a demokratikus magatartás és kultúra, vagyis, hogy a versengő felek elfogadják a másik legitimitását. A demokratikus politika lényege az elfogadás, a választóktól eredő legitimitás nem kérdőjelezhető meg, aki megteszi, az nem demokrata.
Hogy itt tartunk, annak fő okát Gyurcsány abban látja, hogy 1998-ban a Fidesz egészpályás letámadást hirdetett, vagy egy másik kijelentés: a baloldal, amikor tehette, mindig rárontott a nemzetére. Ebből a politikából fakad a hazugságok politikája, fejtegette.
Azért jöttek traktorok Budapestre, mert országos demonstráció van, jelentette ki Budai Gyula, aki önmagát a demonstrációs bizottság igazi vezetőjének nevezi. "A Csongrád megyei ifjú gazdák jöttek fel éjszaka a fővárosba, többen nem jönnek" - mondta. A traktorok jelképesen vannak a rakparton, nem mennek fel a Kossuth-térre, tette hozzá. (MTI)
"Mi a hazugságok politikája?"- folytatta Gyurcsány. Tessék azt állítani politikai riválisodról, hogy kormányra kerülés esetén száz százalékkal emeli a gáz árát.
Hogyan lesz az önkormányzati szavazásból népszavazás. "Létrehozunk egy újabb világot, a hazug nyelvek politikai világát" - mondta Gyurcsány.
"A8-as autóból A6-osba kell ülni a miniszterelnöknek, és elhiszik, hogy takarékos vagy, építs az irigységre" - mondta Gyurcsány. Szerinte a hazugságból torz politikai kultúra alakul ki. Ezt a beismerést tartalmazza az őszödi beszéd és erről szól a mostani is: a szembenézésről és a változtatásról.
Több mint száz tüntető volt a Kossuth téren a Parlament rendkívüli ülésének kezdetekor. Az emberek nyugodtan beszélgetnek vagy a zenét hallgatják. Néhányan a kordon mellett ácsorognak. Közülük korábban többen hangos füttyszóval vagy szidalmakkal fogadták a Parlamentbe siető képviselőket. A tér közepén tizenhárom teherautó és egy daruskocsi segítségével építik a délutáni Fidesz-gyűlés pódiumát. (MTI)
Gyurcsány Ferenc visszanézett kormánya elmúlt három-négy hónapjára is: "Az új Magyarország képének konvergencia programba foglalása helyes lépés volt." Helyes célokat követnek, átérezte annak a történelmi felelősségét, hogy ez vagy elindul vagy elbukik. Elismerte, hogy volt benne egy túlzott magabiztosság, menni előre, amennyire csak lehet. Közben sokakban az az érzés keletkezett, hogy a miniszterelnökben nincs elég empátia.
A gondok sokaságával már maga a kormány sem bírt, a nyitott kérdések sokasága dühítette az embereket, mondta a kormányfő, aki szerint ez a kapkodás és a rögtönzés látszatát keltette. Túlzott lelkesedés és bizonyítási vágy kerítette hatalmába a kormányt, ezért túl sok lett a dilemma, a kérdés. Ahogy van teherbíróképessége egy embernek, úgy van a kormánynak és egy országnak is. Nem diktálhat nagyobb tempót a kormányfő, mint amennyit az ország elbír. "Ez a hitbuzgóság" - mondta.
A kormányfő a sajátján kívül más programot nem lát, de elismeri, hogy lehet más út is. Az előző években a jövedelmek növekedése meghaladta azt a mértéket, amivel a gazdaság növekedett. Ennek pótlása csak úgy történhet, hogy "megállunk egy évre". A miniszterelnök 2008-ra alapvetően kiegyensúlyozottabb viszonyokat vár. Megszűnik az állandósult pénzhiány, javul a közszolgáltatások minősége.
A kormányfő felidézte, a kampányban az ellenzék azt mondta, nem kell egészségügyi reform. "Orbán Viktor szerdán, zárt tárgyaláson arról beszélt az ellenzék vezére, hogy nem kell reform, sőt reformalap is kell. A reformalap az maga az adónövelés, az maga a hamis nyelv" - mondta Gyurcsány.
"Épp ideje annak, hogy befejezzük a kettős beszédet, a hamis nyelv használatát, hogy más programunk legyen vállalatvezetőknek, szegény vidéki szavazóknak és budapesti értelmiségieknek - szólítja fel az ellenzéket Gyurcsány. - Bár vitatható a programunk, az a program, amivel az ellenzék 1200 milliárd forint kiadást javasol és ennél többtől fosztaná meg a költségvetést, az maga a gazdasági társadalmi csőd politikája." Emiatt szerinte 20 százalék lenne a hiány, az euró 320 forint lenne, elvesztenénk az európai uniós forrásokat és munkahelyek tízezreit. "Készen állok az egyenes beszédre, de akkor a másik oldal is beszéljen tisztán, legyen programja, ne csak ötletei" - mondta a kormányfő.
"Lehet békét az alkotmányos demokrácia sérelmével elérni, a kisebbség rendjét megteremtve? Ez a pillanat békéje lenne, amit a demokratikus szabadság elvesztése követne" - mondta. "Nem a haza van ellenzékben, hanem egy párt" - jegyezte meg a miniszterelnök.
"A vita arról szól, hogy engedünk-e a zsarolásnak, a fenyegetésnek, az utcának, és a parlamenti kisebbség akaratának" - mondta Gyurcsány. A kormányfő a parlamenti többség jogának elvitatásáról beszél, szerinte a vita már nem a miniszterelnök személyéről szól. Az ellenzék utcán szervezett zsarolásáról és az Orbán szája íze szerint megszületendő új alkotmányt emlegeti a kormányfő.
A nagy jövedelemtulajdonosokkal kellene megállapodni – jogszabályban is rögzíteni –, hogy ők finanszírozzák a reformok költségeit – mondta Orbán Viktor a hvg.hu-nak adott, a bizalmi szavazás idejére időzített interjújában. A Fidesz-elnök szerint az úgynevezett Magyar Reform Alap létrehozása mellett szükség van megszorításokra. Ezek mibenlétét Orbán nem fejtette ki, csupán abbeli reményét fogalmazta meg, hogy az „erkölcsi megújulás” jegyében a válság megoldására tett javaslatokat nem a Gyurcsány-kormány, hanem „egy nemzeti egységkormány szakértői” dolgozzák ki, amelyeknek „a nagy ellátó rendszerek illetve a közigazgatás reformját” is tartalmazniuk kell.
A miniszterelnök szerint a népakarat október elsején az önkormányzatokról szól, minden más csak vélemény lehet. "Az utcai küzdelem nem rend és nem nyugalom. Totális a politikai bizonytalanság, ezt sem az ország, sem a népképviselet, a parlament nem akarhatja" - mondta Gyurcsány, aki bizalmat kér, mert csak ez a kormány tudja végigvinni a programot. Fontos, hogy érezze a parlament többségének felhatalmazását és bizalmát, hogy ne kényszerüljön rossz kompromisszumokra.