Ez a poszt a következő Percről percre része:

Belpolitikai válság percről percre

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • "Magyarországnak békére van szüksége, és egy új kezdetre" - mondta Gyurcsány Ferenc beszéde végén.


  • Az egyik gazda családjában történt haláleset miatt lefújták a Győr-Moson-Sopron megyei Kópházánál tervezett demonstrációt, a másik helyszínre, Vámosszabadiba 35-40 járműből álló konvoj vonult Győrből. Fenyőházi Tibor, a Magosz megyei elnöke az MTI-nek elmondta: a megyei gazdaszövetkezet egyik meghatározó tagját érte a családi tragédia, a személye iránti részvét kifejezéseként fújták le a tüntetést Kópházánál. (MTI)

  • "A gyilkos ösztön a legerősebb" Orbán Viktorban, írja rendkívül éles szavakkal fogalmazó cikkében a belga Le Soir című lap budapesti tudósítója. A tudósító szerint Orbán a tavaszi választások után súlytalanná vált, a balatonőszödi beszéd nyilvánosságra hozása után viszont "úgy pattant talpra, mint egy vadállat a ketrecéből, belevetve magát az arénába, a szerencsétlen szavak által csapdába csalt ellenfelének gyors kivégzését képzelve".

    A lap szerint Orbán "nem balek", tudja, hogy neki is fájdalmas gazdasági reformokat kéne bevezetnie hatalomra kerülése esetén. A lap szerint most "gyújtó hatású prédikációval" igyekszik majd megbuktatni legfőbb politikai ellenfelét, de maga is tudja, "ezúttal hosszú és mozgalmas politikai karrierjének utolsó kockadobását játssza". (MTI)

  • Az Index helyszíni képviselőszámlálása szerint az 190 tagú szocialista frakció 185 tagja van jelen a pénteki eseményen. Hiányzik többek között a hamarosan montreali nagykövetté avanzsáló ex-igazságügy-miniszter, Vastagh Pál. Nem szavazott Hunvald György, VII. kerületi polgármester, és a napirendnél nem volt ott Perjési Klára, gyulai képviselő sem. (A kezdőszavazásból még Toller László és Szili Katalin voksa hiányzik.) Az SZDSZ teljes létszámban, 20 fővel jelent meg a szavazási napon.

  • "Legyen vége már, legyen béke már" - kezdte beszédét a költővel Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője. Attól tart, hogy hazánk a fejlődés országa helyett a félelem országa lesz. Lendvai szerint a bárányok egyedül nem szavazhatják meg, hogy a farkasok mostantól legyenek vegetáriánusok.

  • Lendvai szerint vannak olyanok, akik erőszakos összetűzéseket vizionálnak, akik szerint nem véletlenül vannak vidéken is útlezárások, hogy a rendőrségnek meg kelljen osztania erőit. Lendvai szerint vannak, aki úgy látják, a választók megfélemlítése a cél. A Fidesz "öt pecig tartó miniszterelnök-jelöltjét" idézte, aki szerint Gyurcsány menjen, de nehogy elvigye magával a csomagját is. Máshol arról olvasott, hogy lenne Orbán-csomag is.


  • Lendvai a békét félti, és attól tart, hogy Orbán kivitte magát az utcára, és saját magát se tudja visszahozni. A magyar gazdaságra és a nemzeti vagyon kockáztatására is felhívta Lendvai a figyelmet. Minden utcai zavargás csökkenti a forint, a nyugdíj és a fizetések értékét. Kellett volna egy olyan számláló is, amelyik azt mutatja, az "ostoba ultimátum" miatt mennyi befektetéstől esünk el. A veszteség összege könnyen nagyobb lehet, mint a Gyurcsány-csomag okozta teher.

  • Lendvai Ildikó szerint jó lenne, ha végre szakmai kérdésekről vitázhatnának. (Hosszan sorol ilyeneket, pl. a nyíregyházi polgármesternő arról panaszkodott, hogy a törvény miatt az egyik lakótelepen nem nyithat második patikát.) Lendvai a képviselőket esküjükre emlékeztette: mondjanak igent az alkotmányos demokráciára, amire felesküdtek.

  • Lendvai Ildikó megköszönte a baloldali szavazóknak, hogy nagy számban szavaztak az önkormányzati választáson az MSZP-re. És megköszönte nekik, hogy nem ők vannak a téren. Nekik tartoznak felelősségel azzal, hogy Gyurcsány Ferencre szavaznak. És az emberi bizalomra is szavaznak, nem szeretetről, a bizalomról.

  • A Fidesz frakcióvezetője nem megy fel arra a pulpitusra, ahonnan Gyurcsány és Lendvai is beszélt. A saját helyéről reagál a kormányfő szavaira.

  • Hatvan perc telt eddig el a vitából, és ennek a jelentős része az ellenzéki pártok, és Orbán Viktor szidalmazásával és gyalázásával telt Navracsics Tibor Fidesz-frakcióvezető szerint. "De ez nem meglepő, ha nincs teljesítmény, marad a retorika" - mondta.

  • Gyurcsány Ferenc szeretne kitörni a hazugságspirálból, ezt segíteni szeretnék. "A kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna" - emlékeztetett Tamás Gáspár Miklós szavaira Navracsics Tibor. Két perc után megvolt az első Fidesz-taps, erősebb a korábbi MSZP-seknél.

  • "Továbbra is azt mondjuk, optimális esetben adó- és járulékcsökkentés kellene" - mondja Navracsics. Kifejti, hogy a reformalap egy olyan alap lenne, amely a reformokhoz szükséges költségeket tartalmazná, hogy ne tűnjön el abban a nagy kalapban az, amit beszednek az emberektől, de nem tudni, hová tűnik.

  • Navracsics szerint azt mondták, hogy több pénz kell az egészségügynek, és nem reform, nem szabadna onnan forrásokat elvonni. Szerintük a tüntetések is ezt jelzik. A kormány szerinte az elvonásokkal elveszi a 13. havi nyugdíjat, éves szinten 50-60 ezer forintot. "De ha már elvesznek pénzt, követhető legyen annak az útja, ezt szolgálná a reformalap" - mondta.

  • "Ma reggel Kuncze Gábor azt mondta, a polgári demokrácia arról szól, hogy a választópolgárok négyévente elmennek szavazni, ezért kell megfontolni, kire szavazunk" - idézte Navracsics az SZDSZ frakcióvezetőjét. A Fidesz szerint nem erről szól a demokrácia. De ha igen, akkor jól meg kell azt is gondolni, hogy a választópolgárok számára minden információ rendelkezésre állt-e ahhoz, hogy jó döntést hozzanak. Navracsics szerint nem, és ez a kormány felelőssége.

  • "Az APEH-nál volt egy adatmásolási botrány. A PSZÁF vezetőjét úgy mozdították el, hogy ehhez törvényt módosítottak. A KSH elküldött vezetőinek a munkaügyi bíróság igazat adott, az Eurostat szerint a KSH adatszolgáltatása bizonytalan. A pénzügyminiszter nem engedte nyilvánosságra hozni az idei első negyedéves adatokat" - sorolja a független intézmények elleni támadásokat Navracsics Tibor.

  • A pápalátogatás utáni kínos incidenst, a Bush itteni látogatása utáni incidenst, a Merkelnél tett látogatás utáni incidenst és a Junckerrel a konvergenciaprogramról folytatott tárgyalásainak kommentálását említi Navracsics. Mint mondja, Gyurcsány "nagyvonalúan bánik a tényekkel".

  • "A szavazók tőlünk tudhatták az igazat, de ez menti önöket" - mondja Navracsics. A frakcióvezető szerint a kormány saját, baloldali szavazóit vágta át a hazugságokkal.

  • Navracsics Tibor szerint Gyurcsány Ferenc nem akarta elmondani az igazságot, de az kicsusszant májusban. És miután szeptember 17-én ez kikerült, akkor sem nézett szembe senkivel, önmagával sem. Gyurcsány menekülése közben mindenkit próbált besározni, mondta a Fidesz frakcióvezetője.

  • Az őszödi hangfelvétel a miniszterelnök akarata ellenére került ki, vagyis Gyurcsány Ferenc nem önmagától akart kitörni a hazugságspirálból, mondta Navracsics Tibor. "A miniszterelnök magyarázkodásai nem jöttek be, a politikai felelősség a kormány számára egzotikus kategória, mondja a frakcióvezető, aki szerint Gyurcsánynak be kell látnia: hazudott, hazugsággal tartotta meg a hatalmát" - mondta. - "Le lehetne vonni a politikai felelősséget, és az nem jogi felelősség. A politikai felelősség a lelkiismeret kérdése." Taps.


  • "Én már akkor sejtettem, hogy baj van, amikor az augusztus 20-i ünnepségen meghalt öt ember, és kértük, a vizsgálatot ne az folytassa le, aki felelős lehet" - mondja Navracsics. Már ekkor tudta, baj lehet a politikai felelősség fogalmának értelmezésével, mert nem neveztek ki független szakértőt. Petrétei miniszternek viszont volt bátorsága felajánlani a lemondását, Gyurcsánynak ez meg sem fordult a fejében a fideszes frakcióvezető szerint.

  • "Gyalázhatja Orbán Viktort, de ön hazudott, önök alapozták a kampányukat hazugságra, önök nem csináltak semmit négy évig, önök hazudtak másfél-két évig" - ismétli meg korábbi szavait Navracsics Tibor.

  • Navracsics egy 2004-es Gyurcsány-beszédre hivatkozva azt kéri, a miniszterelnök gyakoroljon emberi erényt, és mondjon le. A Fidesz vastapsa zárta a beszédet.

  • "Nyolcvan perce folyik a vita és még mindig nem tudom, miért kéne megfogadni a Fidesz tanácsát, ezért igennel fogok szavazni" - mondta Kuncze Gábor. Az SZDSZ frakcióvezetője szerint nem vagy nem csak Gyurcsány Ferencről szól. Kuncze szerint az államfő téved, a bizalmi szavazás a jövőről, nem pedig a múltról szól. Az SZDSZ sem elítélni, sem felmenteni nem akarja Gyurcsányt az őszödi beszéd miatt. Most két kérdés van: parlamneti demokráciát vagy utcai zavargásokat, reformokat vagy utcai zavargásokat akarnak?

  • Az SZDSZ a parlamenti demokrácia mellett teszi le a voksát az igen-szavazattal, mondta Kuncze Gábor. Egy kormánynak nem az a feladata, hogy egy négy éves ciklus minden pillanatában népszerűbb legyen az ellenzékénél, folytatta. A parlamentáris demokráciában nem lehet ultimátumot adni a kormánynak, aki ezt teszi, az kilép az európai értékrendből. Az önkormányzati választást nem lehet összekeverni a parlamenti választással.

  • Aki képviselőként a parlament ellen támad, az kiiratkozik onnan, mondta Kuncze. Ezért tanácsolja Orbán Viktornak, hogy mondjon le parlmaneti mandátumáról. Kuncze szerint a Fidesz elnöke azért nem szólal fel a parlamentben, mert ott vitatkoznak vele, az utcán viszont ünneplik.

  • Hogy a kutyából mi nem lesz, annak már komoly folklórja van. A fórumokon politizáló júzerek ráadásul több változatban emlékeznek már a veretes mondásra. TGM-nek tulajdonítják a "kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna" és ennek három betűvel rövidebb változatát a "kommunista kutyából nem lesz demokrata szalonna" megfogalmazást. Kövér László szerzőségét pedig a "kommunista kutyából nem lesz nemzeti szalonna" változattal kapcsolatban említik a legtöbben az internetes legandáriumban. Időközben létrejött viszont egy EU-s mutáció is, ez így hangzik: “kommunista kutyából nem lesz európai szalonna”.

  • Az SZDSZ szerint Gyurcsány elkötelezett a reformok mellett, ezért szvaznak bizalmat a miniszterelnöknek, mondta Kuncze. Az SZDSZ elnöke Orbán szemére veti többek között a Kaya Ibrahim-ügyet, a "rosszabbul élünk, mint négy éve"-kampányt, a kőbányákat. "És nem megyek a hazugsághegy csúcsára, mert ott olyan ritka a levcegő, hogy meg kellene szakítani a beszédemet" - mondta az SZDSZ elnöke.

  • Kuncze szerint Gyurcsány az igazság egyik szeletét mondta el: nagy fejlesztések lesznek. A másik szeletéről viszont nem beszélt, arról, hogy ez mennyibe fog kerülni. "Ha ez hazugság, akkor Orbán ennek a négyszereséről beszélt" - mondta az SZDSZ elöke. Kuncze szerint Orbán tudta, hogy milyen helyzetben van a költségvetés: "Olvasom, hogy a Fidesz hozzálátott a programja megírásához. Ez jó, de akkor minden, ami eddig volt, szemenszedett hazugság."

  • "Fiam a baanyaat eladtam stop ooragyaarat vettem stop keerlek segiits stop gyoezoe"