A Kossuth téri nagygyűlés részleteiről is tárgyal szerdán a Fidesz elnöksége, mondta Szijjártó Péter szóvivő. Délelőtt ül össze az elnökség, amely a vasárnapi önkormányzati választások óta eddig minden nap tartott ülést. A Fidesz szerdai elnökségi ülésén szóba kerül az az Orbán Viktor által említett bizottság is, amely a rendőri túlkapásokat vizsgálná. A Fidesz elnöke egy hétfői televíziós interjúban közölte, hogy megkezdi munkáját egy rendőri túlkapásokat kivizsgáló bizottság, mert nem maradhat hatályban egyetlen olyan hatósági eljárás vagy döntés, amely sérti magyar polgárok alapvető szabadságjogait. (MTI)
Információink szerint az MSZP vezetése csütörtökön kiadta vidéki képviselőinek, hogy csütörtökön este érkezzenek meg a fővárosba, és aludjanak Budapesten. Úgy tudjuk, a szocialisták attól tartottak, hogy a Fidesz a gazdák segítségével olyan blokádot von az országban, ami nem teszi majd lehetővé a távolról érkezőknek, hogy a bizalmi szavazás időpontjáig megérkezzenek a parlament épületébe. Úgy kalkuláltak, hogy elég húsz kormánypárti képviselőt megakadályozni a parlamentbe jutásban és akkor megbukik a kormány.
Jogi értelemben a kormányfő megkapta a szükséges legitimációt, mondta az Indexnek a szavazás után Jánosi György, aki a miniszterelnök személyéről nem kizárólag a parlamentben, hanem az MSZP kongresszusán is szavaztatott volna. Szerinte a mostani szavazással nem került pont az országban zajló dolgok végére, és úgy vélekedett, hogy a tüntetések eszkalálódhatnak.
Jánosi ezért azt mondta, hogy a kongresszuson is felvetődhet egy szavazás a miniszterelnökről, és azon az ülésen beszélni kell az ország helyzetéről is. A kormányfő miatt menesztett egykori sportminiszter úgy látja, a Gyurcsány-csomag finomítást igényel, amelyhez széleskörű, szakmai vitákat kell lefolytatni.
A Kossuth téren körülbelül 10-15 ezren vannak, folyamatosan érkeznek az emberek. A tér körül járművekkel már nem lehet közlekedni. A Parlament Café hátsó termét lezárták, és több száz vekkert csomagolnak ki ládákból.
Jó reggelt, Magyarország! – ezzel köszöntötte a Kossuth téren Rákay „Kétmillió” Philip az egybegyűlteket. A tüntetés műsorvezetője arra kérte a tömeget, hogy engedjék le a zászlóikat, hogy a tévéstábok tudják közvetíteni a történéseket.. Erre a tömeg hangosan azt kezdte el skandálni, hogy „Hír tévé, Hír tévé”.
A közvélemény relatív többsége szerint Gyurcsány Ferencnek akkor is távoznia kéne, ha bizalmat kap a parlamentben, derült ki a Századvég és a Forsense felméréséből. A bizalmi szavazást amúgy a Fidesz szavazóinak a többsége is jó ötletnek tartotta. A választást pedig a többség szerint a kormánypártok vesztették el, nem az ellenzék nyerte meg.
A puccsal hatalomra jutott új thaiföldi miniszterelnök átvette a vezetést Gyurcsány Ferenctől a rossz demokratáknak kiírt szavazós versenyen.
De van még remény Gyurcsány győzelmére, a verseny szoros, az ázsiai ellenfél csupán egy százalékkal vezet. Októberi magyar győzelem esetén miniszterelnökünk illusztris társaságba kerülne, a díjat elnyerte már Silvio Berlusconi, Alekszander Lukasenko és Kim Dzsong-il is.
Orbán Viktor ébresztgetné a tömeget, de a HírTv-t ez nem igazán hozza lázba, négy óra után is inkább mezőgazdasági magazint ad szarvasmarhákkal és nagytotálban mutatott gazdákkal. Vagy archív felvételeket adnak, mert testületileg a Kossuth téren tüntetnek?
Sólyom László köztársasági elnök tudomásul vette a parlamenti szavazás eredményét. A köztársasági elnök vasárnapi beszédében a parlament feladatának nevezte, hogy döntsön a miniszterelnök személyéről, szerdán pedig az ülésen való részvételre és szavazásra hívta fel az ellenzéki képviselőket.
Orbán Viktor, aki a szavazása után rögtön távozott az ülésteremből, újságírói kérdésekre nem válaszolt. Mint mondta, írnia kell a beszédét a Fidesz nagygyűlésére. (MTI)
"Azzal, hogy Gyurcsány Ferencet megerősítették, ma Magyarország miniszterelnöke Gyurcsány Ferenc" - jelentette ki Dávid Ibolya. Mint mondta, pártja nemmel szavazott. Reményét fejezte ki, hogy a következő választásokon a szavazók mondanak véleményt és megbüntetik a kormányt.
A Kossuth téren a címben szereplő feliratú trikóban áll egy ember.
A szervezők tájékoztatása szerint mintegy 40 járművel demonstráltak pénteken a gazdák Heves megyében. A megye két pontján, Dormánd és Füzesabony között a 33-as, illetve Karácsond határában a 3-as főúton 20-20 traktorral és személyautóval állták el a fél útpályát. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szerint a demonstráció minden bonyodalom nélkül zajlott le. (MTI)
Gulyás Dénes fideszes képviselő lépett a színpadra, és elkezdte énekelni a Himnuszt. A tömeg vele énekel.
Tudósítóink szerint több tízezren gyűltek össez a Kossuth téren, de a tér még nem telt meg, a környező utcákban is csak lézengenek az emberek. A Nádor utca elején hatalmas kivetítőt állítottak fel, sokan onnan követik a zenés-táncos műsort. A pontos programot még nem ismerni, annyi tudható, hogy Orbán Viktor szólal fel majd utoljára.
Erős rendőri készültség van Budapesten, a Dohány utcai zsinagógánál az MTI tudósítója szerint. A rendőrség a Dohány utcát a Kiskörút felől lezárta, a Wesselényi utcán a trolibuszok egyelőre közlekednek. A zsinagóga előtt és az épület udvarában három rendőrségi busz és két teherautó parkol.
Péntek van, tehát sabat, ráadásul Szukot, ami jelentős vallási ünnep.
A BRFK az MTI-nek adott tájékoztatása szerint ráadásul a zsinagógánál tartalékos egységek állomásoznak, mert innen lehet a legrövidebb idő alatt mozgósítani a szükség esetén.
Philip külön köszöntötte a "Balatonöszöd" transzparens alatt állókat. Különös, hogy éppen saját falujuk nevét írták rosszul, hiszen helyesen így kell írni: "Balatonőszöd".
Az első beszédet a Fidesz Kossuth téri nagygyűlésén Balog Zoltán fideszes országgyűlési képviselő, református teológus mondja. Arról beszél, hogy ragaszkodni kell az alkotmányos joghoz, hogy az emberek az országgyűlésben, az önkormányzatokban vagy az utcán kinyilváníthassák véleményüket. A képviselő szerint a hit, remény mellett nem szabad elfeledkezni a szeretetről sem, s arra hívta fel a figyelmet: hamis eszközökkel jót elérni nem lehet, a cél sohasem szentesítheti az eszközt.
Az Országgyűlés emberjogi bizottságának elnöke ígéretet tett arra, hogy megvédi a tüntetéseken ártatlanul letartóztatottat jogát, de ugyanígy a rendőrök jogát is. Ne szidjatok minden politikust, próbáljatok bízni azokban a képviselőkben, akik nem pénzért és hatalomért vállalták el a megbízatásukat – kérte hallgatóságát.
A Fidesz sajtóosztályán sincsenek tisztában a nagygyűlés programjával. Tudósítóink hiába érdeklődtek a várható menetrendről, a Fidesz kommunikációs munkatársai tájékozatlannak tüntek.
A bizalmi szavazás után a válság alkotmányosan megoldódott, de sok függ attól, mi történik a Kossuth téri tüntetésen; nagy meglepetés lenne, ha a demonstráció hatására lemondana a kormány, vélik a politológusok. Kéri László "meggyőzőnek" nevezte a szavazás eredményét. Lakner Zoltán szerint Gyurcsány beszédének egyetlen újdonsága az volt, hogy nyíltan beszélt a következő években várható helyzetről. Orbán Viktor szerinte "túlfutott egy ponton", és nem lehet tudni, hogy ebből a helyzetből "hova tud hátrálni". "Nagy meglepetés lenne", ha a demonstráció nyomására lemondana a kormány, ha már eddig kibírta, mondta. (MTI)
Levonultak az utakról a gazdák Hajdú-Biharban. A legtovább 16.00 óráig a 35-ös számú főközlekedési úton Hajdúböszörmény határában demonstráltak a Gyurcsány-csomag és a földtörvény módosítása ellen a gazdák, akik a megyében összesen 150 traktorral, munkagéppel, személy- és teherkocsival vonultak az utakra. A 4-es főúton Hajdúszoboszlón és a 42-es főúton Berettyóújfalu térségében egy órával hamarabb, 15.00 órakor fejeződött be a demonstráció, míg Püspökladány határából 14.00 órakor vonultak el a gépek. (MTI)
Egy csoport Amnesztiát a forradalmároknak feliratú táblát tart a Kossuth téren.
Lejárt a haladék, kitelt a becsület – mondta Jakab István, a Magosz elnöke, a Fidesz országgyűlési képviselője a Kossuth téren. "Ami nekik kommunikácós tévedés, az a mi életünk, gyermekeink jövőjének a tönkretétele" - mondta. A politikus szerint a gazdák kivonultak az utakra, mert nem tűrik, hogy lehajtott fejjel kell járni. Fejezzék be a hazudozást és fejezzék be a kormányzást -szólította fel a kormányt.
A teljes Fidesz- és KDNP-frakció jelen lesz Orbán Viktor beszéde alatt a Kossuth téren, jelentette a helyszínről az MTI tudósítója, aki a parlament VI-os kapujánál kapott erről tájékoztatást az ott gyülekező ellenzéki képviselőktől. Orbán Viktor nem a téren felállított színpadról beszél majd, számára külön pulpitust állítottak fel az Oroszlános kapuhoz vezető lépcső tetején.
Az ellenzéki pártvezér beszéde alatt a két parlamenti frakció tagjai a lépcsőn sorakoznak fel. A lépcsőt rendőri kordon választja el a téren összegyűlt tömegtől.
A teljes Fidesz- és KDNP-frakció jelen lesz Orbán Viktor beszéde alatt a Kossuth téren, jelentette a helyszínről az MTI tudósítója, aki a parlament VI-os kapujánál kapott erről tájékoztatást az ott gyülekező ellenzéki képviselőktől.
Orbán Viktor nem a téren felállított színpadról beszél majd, számára külön pulpitust állítottak fel az Oroszlános kapuhoz vezető lépcső tetején. Az ellenzéki pártvezér beszéde alatt a két parlamenti frakció tagjai a lépcsőn sorakoznak fel. A lépcsőt rendőri kordon választja el a téren összegyűlt tömegtől.
A vekkerek hangját elnyomja a monnyonle-skandálás. A Fidesz hívei előtte a politikai PR-ral ismerkedtek, amikor Philip hitetlenkedve olvasta fel Gyurcsány Ferenc beszámolóját a 2002-es kampány egyik szocialista kampányfogásáról, Kövér köteles beszédének reklámcélú felhasználásáról.
A hirtelen és váratlanul bejelentett Orbán-szónoklat meglepte a tömeg szélén állókat is. Philip konferansziéja után mindenki futva sietett a tér belseje felé, hogy vizuális kontaktba léphessen a vezérrel.
A Fidesz országgyűlési frakciója ünnepélyesen bevonul a térre és felsorakozik a Parlament előtt.
Nagyjából megtelt a Kossuth tér, bár a déli és északi részen van még szabad, járható terület. A kivetítők előtt az Alkotmány utcában és a Nádor utcában is sűrűn áll a tömeg.
"Győztünk, minden nyavalyára a győzelem a legjobb orvosság" - kezdte beszédét a Kossuth téren Orbán Viktor. A Fidesz elnöke szerint történelmi időket élünk és Magyarországot ismét magéval ragadta a történelem sodrása.
Magyarország most már sohasem lesz olyan, mint eddig volt, megtörtént az erkölcsi ébredés, a kijózanodás, leszámoltunk néhány illúzióval. Ilyen mélyponton, ilyen súlyos erkölcsi válságban még nem volt Magyarország. Az önkormányzati választásokon azonban az ország ítéletet mondott. Most már nem az a kérdés, ki a hibás, a felelős már megvan, mondta Orbán Viktor.