"Van-e magyarázat az október 23-i brutális rendőrségi fellépésre?" - kérdezte interpellációjában a fideszes Csampa Zsolt, és egy nő esetét idézte fel, akit gumilövedék talált el. "A rendbontók elleni fellépés indokolt, sőt törvényes volt" - mondta Csampa, de kritizáltaaki az ártatlan emberekkel szembeni brutális fellépést, valamint a gumilövedék használatát. Petrétei József szerint az együttes bizottsági ülésen már válaszoltak a kérdéseire, az illetékesek ezt a konkrét ügyet is kivizsgálják. Csampa a választ nem fogadta el, a parlament igen.
Rákóczi úton megindult a forgalom, emberek már nincsenek az úton, csak a járdán álldogálnak néhányan.
A november 4-i megemlékezéssorozat záróünnepsége fél nyolckor kezdődik katonai tiszteletadással, Sólyom László köztársasági elnök részvételével a Hősök terén. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is koszorúz. Ott lesz Dávid Ibolya, az MDF elnöke is.
A rendőrség szükség szerint kezeli a városban menetelő tömeget, mondta Jármy Tibor, a BRFK szóvivője az Indexnek. Atrocitás eddig nem volt, és a rendőrségnek az a célja, hogy ne is legyen. "Nem avatkozunk be, csak ha szükséges" - mondta szűkszavúan.
A Köztársaság téren, az MSZP székházánál egy vízágyú és kb. 200 rendőr várakozik. A téren két tüntetőt láttunk, akik az Erkel Színháznál telefonálnak.
Nemrég egy vízágyú húzott el a Blaha Lujza téren a Keleti pályaudvar felé.
A 4-es, 6-os villamos a Blaha Lujza térről nem megy tovább a Nyugati felé, a Blaha Lujza téren a metró is le van zárva, igaz, nem a tüntetés, hanem felújítás miatt.
Több mint húszezren vonultak fel szombaton a brit fővárosban, hogy felhívják a figyelmet a globális felmelegedés elleni cselekvés szükségességére. A résztvevők új globális egyezményt követeltek a globális felmelegedés megelőzése tárgyában, a 2012-ben lejáró kiotói jegyzőkönyv felváltására. A londoni rendőrség adatai szerint 22 ezer ötszázan vettek részt a város központi negyedeiben rendezett megmozdulásokon, a szervezők 25 ezerre tették a rlétszámot.
A töntetők az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződéséhez értek. M rohamrendőrök is kísérik őket, egyelőre teljes a béke a két tábor között. Most a József Attila utcában a Vörösmarty tér felé tartanak.
Megérkeztek a tüntetők a a Vörösmarty térre. Egy hangosító berendezéssel elmondták, bejelentett demonstrációt tartanak, új választások kiírását követelik.
A Vörösmarty tér környéki Dorottya és Harmincad utcánál nagyobb rendőri erők sorakoztak fel. Körülbelül százan vannak, a rendőrök 60 százalékán van valamilyen azonosító. Tomcat szónokol, és az esti békés menetelésükkel bizonygatja, hogy ők nem csőcselék, hanem rendszerváltó fiatalok, a pesti srácok utódai; semmi közük azokhoz, akik korábban törtek-zúztak.
A hermetikusan lezárt Hősök terén megkezdődött a november 4-i megemlékezéssorozat záróünnepsége, megjelent Sólyom László köztársasági elnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is.
Bejelentették, hogy mivel a Kossuth téren nem tüntethetnek, a Vörösmarty téren folytatják a tüntetéseket. Minden nap 16 órától 22 óráig várják oda az embereket.
A Hősök terén négy fehér ruhás lány lyukas magyar zászlót helyez el az ismeretlen katona sírjánál a szakadó havas esőben. A díszszázad tiszteleg, a katonazenekar a Szózatot játssza.
Egy másik szónok szerint felhívta őt egy rendőr barátja, és azt mondta neki, hogy azok a rendőrök, akik most nem viselik az azonosítószámokat, azok a BRFK állományába, közvetlenül Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány irányítása alá tartoznak.
A Hősök terén Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Szili Katalin házelnök, Bihari Mihály alkotmánybírósági elnök és Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke virágokat helyeznek el az ismeretlen hős emlékkövénél.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatai előtt tisztelegett és az 1945 és 1956 között kivégzettekre emlékezett a Politikai Elítéltek Szövetsége szombaton este Budapesten, a Petőfi híd budai hídfőjénél álló Mementó emlékműnél. A szövetség rendezvényén tizenöt emlékező mécsest helyezett el az emlékműnél, és egyperces néma főhajtással tisztelgett az áldozatok előtt. Fehérváry István, a Politikai Elítéltek Szövetségének elnöke beszédében azt mondta, hogy azok közül, akik tizenegy év börtön után szabadultak 1956-ban, sokan csatlakoztak a forradalomhoz. "A keserves börtönévek után egy új világ, a szabadság nézett feléjük."
Tüntetést tartottak Miskolcon szombat este, a 28 tüntető a kormány távozását követelte.
A demonstráció csendesen zajlott a miskolci Szent István szobornál, a résztvevők, mint szeptember közepétől - néhány nap kivételével - szinte minden nap, a miniszterelnök és a kormány távozását követelték.
Az este hat órakor kezdődő demonstráció egy órán át tartott, majd a tüntetők békésen hazaindultak.
"A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség köszönetét fejezi ki a szolidaritási menet mintegy 170 ezer résztvevőjének. Köszönjük, hogy békésen, csendben, fegyelmezetten és méltóságteljesen tettek hitet a demokrácia, az emberi jogok tiszteletben tartása, az igazság, az őszinteség és a szabadság mellett" - írja Szijjártó Péter szóvivő közleményében. Szijjártó köszönetét fejezte ki azért is, hogy a szolidaritási menet résztvevői "nem adtak teret semmiféle provokációnak". (MTI)
A Vörösmarty téren kiderült, hogy Fáber Károly, a Forradalmi Nemzeti Bizottmány főszervezője magánszemélyként jelentette be a demonstrációt, egészen december 3-ig. A szervező az Indexnek elmondta, a célja az, hogy ezen a Vörösmarty téri fórumon vigyék tovább a forradalmat, ott mindenki elmondhatja a véleményét, és ott fog kiformálódni, hogy igazából mit is akarnak. Az október 23-án lehallgatott Debil is felszólalt a téren.
A Hősök terén bejelentették, hogy az ötven évvel ezelőtti forradalom tiszteletére rendezett megemlékezéssorozat véget ért.
Debrecen főterén, a Kossuth-szobornál körülbelül nyolcvanan követelték szombat este Gyurcsány Ferenc és kormányának távozását. Filep Tibor történész kijelentette, hogy a jelenlegi kormány nem 1956. október 23-ának, hanem november 4-ének és az azt követő megtorlásoknak az örököse. Az egybegyűltek - akik többször skandálva követelték a kormányfő lemondását - gyertyákat, mécseseket gyújtottak, és elindultak a Füredi utcai református templomhoz, ahol megemlékeztek 1956 hőseiről és áldozatairól.
Több vidéki városában tüntettek szombaton a kormány menesztése érdekében.
Délután két órán keresztül a tüntetők félpályás útlezárást tartottak szombaton Kópháza és Nagycenk között. Az akció célja Gyurcsány Ferenc és kormánya, valamint Gergényi Péter budapesti rendőr-főkapitány menesztése volt.
Szekszárdon mintegy százan tüntettek, és megerősítették, hogy nem adják fel a kormány lemondását követelő céljaikat, majd mintegy százan gyertyákkal, mécsesekkel együtt vonultak az 56-os emlékműhöz és kopjafához. Székesfehérváron fáklyás demonstrációt tartottak.
Szombat este kilenc órára befejeződött a Vörösmarty téri tüntetés.
Szervezetten, zászlókkal díszített autós konvojban indultak vasárnap délelőtt a 6-os és 7-es főúton a Dél-Dunántúlról mintegy háromszázan Budapestre, a Hősök terén tartandó Ima Magyarországért rendezvényre.
Az MTI tudósítója mintegy harminc autót számolt a Baranyából és Tolnából szerveződött csapatban az induláskor, Szőts Béla szervező szerint a főváros alatt már mintegy negyven kocsival haladnak az Új Magyarországért Egyesület által szervezett lelkigyakorlatra.
A 7-es főúton haladók Siófokon gyülekeztek, Nagykanizsától a Balaton déli partjának településein át Kaposvárig csatlakoztak a menethez, Varga László szervező szerint mintegy harminc autóval haladnak a rendezvényre.
A konvoj mellé nem kértek rendőri biztosítást.
A Budapesti Rendőrfőkapitányság (BRFK) eljárást kezdeményez az olyan rendezvények szervezői és résztvevői ellen, amelyeket nem a gyülekezési jogról szóló törvény előírásai szerint tartottak meg a hét végén - tette közzé honlapján a BRFK vasárnap.
A szombati megemlékezéseken, tüntetéseken rendbontás nem volt.
"A közlemény kiadásáig a bejelentett rendezvényeken, azokkal összefüggésben rendőri beavatkozást igénylő normasértésre, előállításra nem került sor. Azon esetekben, amelyet a bejelentéstől eltérően tartottak meg, a szervezőivel, és más résztvevőivel szemben szabálysértési eljárást kezdeményezünk" - olvasható a rendőrségi honlapon.
Jármy Tibor őrnagy, a BRFK szóvivője az MTI érdeklődésére nem kívánt részleteket közölni azokról az esetekről, amelyekben szabálysértési eljárást kezdeményeznek.
Kéttucatnyi demonstráló gyűlt össze vasárnap este a fővárosi Batthyány-örökmécsesnél, hogy tovább folytassák kormányellenes tiltakozásukat. A demonstráció fő szónokai hatkor még nem érkeztek meg a már több mint egy hete a Kossuth térről áthelyezett demonstráció helyszínére, mert a Hősök terén zajló nemzeti imán vesznek részt.
Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 egyik vezetője azt mondta, este kilenc óráig folytatják az Aulich utca elején engedélyezett kormányellenes tiltakozásukat. Gonda elképzelhetőnek tartja, hogy tiltakozásukat a jövő héttől a Vörösmarty térre helyezik át. A demonstrációt kisebb rendőri egység biztosítja.