A Szabadság téri szovjet emlékművet az 1920-ban emelt, 1945-ben lerombolt Trianon-emlékműcsoport helyén emelték 1946-ban. A 15 méteres obeliszk tetején aranyszínű ötágú csillag, átellenes oldalain szintén aranyszínű sarló-kalapács, illetve két-két magyar és orosz nyelvű felirat található: "Dicsőség a felszabadító szovjet hősöknek". Az elesettek nevét tíz táblán sorolták fel.
Az emlékmű a rendszerváltás után is a helyén maradt - ez a negyven éves magyarországi szocializmus egyetlen köztéren maradt szovjet emlékműve a fővárosban. Egy 1995-ben kötött orosz-magyar egyezmény biztosította sérthetetlenségét: a katonák sírhelyeiről és emlékük megörökítéséről szóló megállapodás szerint a másik ország hozzájárulása kell ahhoz, hogy e létesítményeket elmozdítsák a helyükről.
A Szabadság téri mélygarázs építésekor ideiglenes elbontották az emlékművet, változatlan formában történő helyreállításához az oroszok Szabó János honvédelmi miniszter és Martonyi János külügyminiszter írásos garanciáját is kérték 2002-ben. A fővárosi önkormányzat szerette volna elérni, hogy a "Dicsőség a felszabadító szovjet hősöknek"-felirat helyett a „A fasizmus elleni harcokban elesett szovjet katonák emlékére” szerepeljen, de a változtatásba az oroszok nem egyeztek bele.
Az emlékművet többször megrongálták a rendszerváltás után, leggyakrabban vörös festékkel öntötték le. Az utóbbi években kordonnal és sűrű rendőri járőrözéssel védték Antal Károly alkotását. A legsúlyosabb károkat a televízió szeptemberi ostromakor szenvedte el az emlékmű: Az obeliszk mindkét oldaláról leverték a bronz domborműveket, ezeket több méterrel távolabb a földre hajították. Az emlékmű alapzatáról több négyzetméternyi kőburkolatot levertek. Az obeliszket fehér festékkel leöntötték, vörössel lefújták, és különféle feliratok (például „vörös mocsok”) kerültek rá. Az emlékműre magyar lobogót és Árpád-sávos zászlót tettek.
Körülbelül háromszázan vannak a Kossuth téren. Egy részük a kordonon belül, néhányan a földművelésügyi minisztérium épületénél, a többség pedig a metrókijáratnál várakozik.
Rengeteg, helyszíni tudósítóink szerint több mint ezer rendőr gyűlt össze a Parlament parkolójában. A rendőrök felszólították a téren összegyűlteket, hogy az Alkotmány utca felé hagyják el a teret, és egyúttal arra is figyelmeztettek, hogy bántódása eshet annak, aki ezt nem teszi meg.
A sajtó munkatársait is arra szólítják fel, hogy a műveleti területet hagyják le, mert bajuk eshet.
A rendőrök a Garibaldi utca irányába szorították a 200-300 fős tömeget. Egy vízágyús autó is megjelent a pajzsos rendőrök sorfala mögött, tudósítónk szerint mindehol rendőrök vannak.
A Garibaldi utcából is elzavarták az embereket, és most azt mondják, mindenki menjen az Akadémai utca irányába.
A rendőrök teljesen közbezárták a Kossuth teret, és kiszorították a tüntetőket. Néhányan ellenálltak a kényszerítő intézkedéseknek. Az MTI tudósítója szemtanúja volt annak, hogy a rendőrök a sörsátornál és más helyeken embereket emeltek ki a tömegből.
Most az Arany János ucán terelik a rendőrök a tömeget a Bajcsy-Zsilinszky út felé. Az emberek egy része az Akadémia utca felé, mások az Arany János utca felé hagyják el a területet. A rendőrök a hangosbeszélőkön azt parancsolták a tömegnek, hogy a Roosevelt tér felé menjenek, de hirtelen onnan is megakadályozták az emberek haladását, és egy menekülőút maradt, a Vigyázó Ferenc utca.
A Nádor utcánál jár a tömeg, többen a Zrínyi utca irányába indultak el. A tömeg háta mögött a rendőrség hangszórós autója gurul. Alaposan szétszakították a tömeget, jelenti tudósítónk.
A Deák tér felé oszoljon a tömeg, parancsolta a rendőrség a Nádor utcában, közel a József nádor térhez. A tüntetők "Ébresztő, ébresztő" szavakat skandálják.
Az Erzsébet térnél tart a tömeg. A rendőrök ügyelnek arra, hogy a közelben lévő Kempinski szálló felé, ahol az októer 23-i eseményekre érkező külföldi vendégek is lehetnek, ne menjenek a tünetők. A forgalmat nem zárták le, így néhányan autóval próbálnak közlekedni.
Most a Bajcsy-Zsilinszky úton vonul a pár száz fős tömeg. A rendőrség folymatosan azt mondja nekik hangszórókon keresztül, hogy oszoljanak, mert jogszerűtlen, amit csinálnak, és rendzavarás szabálysértés miatt indulhat ellenük eljárás.
Az MTI rendőrségi forrásból szerzett értesülése szerint a tüntetők nem térhetnek vissza a Kossuth térre a délelőtti ünnepségek idején, csak majd délután.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerint sikeres és szakszerű volt a Kossuth tér kiürítése. "2006. október 23-án a hajnali órákban a rendezvény szervezői a rendőrséggel kötött megállapodást nem tartották be, a tűzszerész egységek a demonstráció területét nem tudták átvizsgálni, így Budapest Rendőrfőkapitánya elrendelte a tér kiürítését, amelyet a rendőrségi egységek sikeresen és szakszerűen végrehajtottak" - olvasható a BRFK honlapjára feltett közleményben.
Egy kukát felgyújtottak a Bajcsy-Zsilinszky úton menetelő tüntetők. Helyszíni tudósítónk szerint egy embert őrizetbe vettek a rendőrök.
Két újabb embert vett őrizetbe a rendőrség. A Kossuth térről korábban kiszorított tüntetők most a Nagymező utcában menetelnek. Mögöttük a rendőrök.
Körbezárták az embereket a Nagymező utcában, de közben arra szólítják fel őket, hogy hagyják el a helyszínt. De erre egyik irányba sincs lehetőség. Helyszíni tudósítónk szerint a rendőröknél gumilövedékes fegyverek is vannak.
A járdán mégis elengedik a Nagymező utcában néhány perccel korábban körbezárt tüntetőket.
A Kossuth térre vezető Alkotmány utcát kordonokkal teljesen lezárták, így oda nem valószínű, hogy vissza tudnak menni a tüntetők. Helyszíni tudósítóink szerint már csak kisebb csoportok vannak az utcán, nagyobb akcióknak már nincs jele.
A rendőrség álláspontja szerint feloszlatottnak tekinthető a Kossuth téri demonstráció, és mivel a Parlament előtt már 36. napja tüntetők egy része nem tartotta be a rendőrséggel kötött egyezséget, a demonstrációt jogosan oszlatták fel, nyilatkozta hétfőn hajnalban Takács András, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 politikai ügyvivője az MTI-nek.
"Mivel a rendőrség feloszlatottnak tekinti a demonstrációt, oda már nem térhetünk vissza, és az alkotmányozó nemzetgyűlést sem tudjuk megtartani" - mondta a Kossuth téri tüntetés főszervezője az MTI tudósítójának a Nádor utca és a Garibaldi utca kereszteződésében. Takács szerint a rendőrök előre megfontolt szándékkal oszlatták fel tüntetésüket.
Elmondta azt is, hogy az egyezség szerint vasárnap este tizenegy órakor felépítették volna a rendőrök a kordonokat, majd éjféltől hajnali két óráig a tűzszerészek vizsgálták volna át a területet, de mivel a megállapodásban rögzítetteket némelyek nem tartották be, a rendőrség kényszerítő eszközökhöz folyamodott. Az a néhány tucat ember, aki végül a sátorban maradt, jogalapot adott arra, hogy a rendőrség bevesse kényszerítő eszközeit. Takécs azt mondta: "Érzékeltem a tudatosságot a rendőrség részéről."
Több demonstráló azzal vádolta Takács Andrást, hogy amíg ellenük a rendőrség kényszerítő eszközöket használt, addig néhány társával a Kossuth tér közelében egy presszóban italozott és beszélgetett. Lanczner "Satu" Ferdinánd, aki még hajnali kettőkor "átvette" a demonstráció vezetését, kisebb összeszólalkozás után otthagyta Takács András és Gonda László, valamint a többi közelben maradt tüntető társaságát. A magát a Kossuth tér főparancsnokának nevező tüntető magányosan távozott az egyik mellékutcán.
A Parlament körül fokozott a rendőri jelenlét, minden mellékutcában rendőrök állnak sorfalat, rendőrjárőrök cirkálnak, csakúgy, mint a város más különböző pontjain. A metró Kossuth téri megállója előtt két járőrautó és egy rendőrségi vízágyú áll. A metróállomás délutánig le lesz zárva, a szerelvények csak nem állnak meg a Kossuth téren.
A rendőrség újabb tömegoszlatást hajtott végre reggel hét órakor a Nádor utca elején, miután az tartózkodók nem hagyták el a helyszínt. A rendőröket tucatnyi demonstráló provokálta, közülük többen sállal takarták el arcukat. A műveleti parancsnok békés úton próbálta rendezni a helyzetet, ám a tüntetők többszöri felszólítás ellenére sem hagyták el az utcát. A mintegy háromszáz rendőr sorfalat állva szorította ki az embereket.
Nem sokkal korábban Takács Andrást, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 politikai ügyvivőjét több demonstráló elzavarta, mert árulónak tartják. Őt hibáztatják, hogy kiszorultak a Parlament előtti területről. Többen kilátásba helyezték, hogy bántalmazni fogják, amiért elárulta "erkölcsi forradalmukat". (MTI)
Demszky Gábor "első megközelítésben" helyteleníti a Kossuth téri demonstráció felszámolását; a főpolgármester erről az Magyar Televízió Nap-kelte című műsorának nyilatkozott hétfőn telefonon.
Demszky Gábort - aki a műsorvezetőtől értesült a kialakult helyzetről, és azt mondta, "ez egy dráma" - meglepte a hír.
"Ez, ebben az esetben, kizárólag a rendőrség hatáskörébe tartozó ügy volt. Ezek szerint így döntött a rendőrség országos vezetése" - mondta a főpolgármester, a Fővárosi Védelmi Bizottság elnöke.
Két órával az ünnepélyes zászlófelvonás előtt, reggel 8 órakor még állnak a Kossuth téri tüntetők sátrai a Parlamentnél, a füves területet a rendőrség kordonnal zárta körbe.
Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának kérdésére egy, a biztosításért felelős rendőr alezredes azt mondta, elbontják a sátrakat. Azokat, valamint a leltárba vett személyes tárgyakat az emberek egy későbbi időpontban vehetik majd át.
A Kossuth tér környékét lezárták, a környező utcákat rohamsisakos rendőrök biztosítják. A területről hajnalban kiszorított demonstrálók a környező utcákban kisebb csoportokba verődve állnak.
Azokat a tüntetőket állították elő (előzetes letartóztatásukról még nem döntöttek), akik a kordonon belül maradtak a kiürítés után, derült ki az Infó rádiónak nyilatkozó Garamvölgyi László ORFK-szóvivő szavaiból. A szintén a hírrádióban beszélő Takács András, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 politikai ügyvivője azt mondta, hogy azokról van szó, akik a gyertyából kirakott szent koronát őrizték.
Takács szerint mivel mindenki más végrehajtotta a kiürítést (bár nem túl gyorsan), és mert békés volt a demonstráció, nem volt jogszerű a rendőrök föllépése. A demonstrációvezér szerint keresettel fognak élni az eljárás ellen, Grespik László segít nekik a jogi kérdésben.
Takács András úgy véli, a rendőrök eleve arra játszottak, hogy kiüríthessék a teret. A tüntetők és a rendőrség megállapodásában szereplő személyi beléptetőkaput nem is kezdték el telepíteni.
A tüntetések bejelentése szempontjából a tér teljes kiürítésével úrakezdődik az időszámítás, fogalmazott Garamvölgyi, vagyis három napig senki sem demonstrálhat jogszerűen a Kossuth tér.
Panasszal él a rendőrség ellen a Magyar Nemzeti Bizottság 2006, mert a Kossuth téri tüntetést kényszerítő intézkedésekkel oszlatták fel a rendőrök, néhány demonstrálót tettleg is bántalmaztak, mondta Takács András az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának hétfőn kora reggel.
A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 politikai ügyvivője szerint miközben a rendőrök két irányba szorították ki a demonstrálókat, több embert gumibottal bántalmaztak, majd előállítottak, ezért ők szintén "politikai foglyoknak" tekinthetők. Takács András szerint a szeptember 17-18-19-i összecsapások idején tapasztaltakhoz hasonló túlkapások történtek.
Rengeteg a közrendre veszélyes, a gyülekezési törvény tiltotta anyagot találtak a kiürített területen, a tüntetők sátraiban, mondta az Infó rádióban Gergényi Péter, Budapest rendőrkapitánya. Kések, csavarkulcsok, hatalmas kövek, vasgolyók, zokniba csomagolt faszén, benzin, glicerin szerepelt a fellelt anyagok listáján.
A szintén a hírrádióban beszélő Takács András, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 politikai ügyvivője viszont azt állította, csupán olyan tárgyakról van szó, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a huzamos ideig demonstrálók a téren élhessenek, például az étkezéseknél használt késekről, tűzifáról. A demonstrációvezér felpanaszolta azt is, hogy a tüntetők személyes tárgyai, iratai a sátrakban maradtak.
A Nádor és a Garibaldi utca sarkán harminc, árpádsávos és magyar zászlós tüntető követeli Gyurcsány Ferenc távozását. Velük szemben 50-70 rohamsisakos rendőr készül oszlatásra. A már többször távozásra felszólított tüntetők közül néhányan a presszóba mentek, mások feltett kézzel várják a rendőri intézkedést.
Megindultak a rendőrök a Nádor utcai tüntetők ellen, akik az ÁVH nevét skandálják. Legalább három tüntetőt őrizetbe vettek. A demonstrálóknak a Tulipán presszó sem nyújtott menedéket, a rendőrök oda is utánuk mentek. A rendőrök a Szabadság tér felé szorítják a kisebb csoportot.