Megemlékezések a Várban

2001.02.13. 21:21
Kedd este a Civil Fórum, a Martin Luther King Egyesület és a Magyar Antifasiszták és Ellenállók Szövetsége(MEASZ) tartott megemlékezést a Várban. A neves közéleti személyiségek részvételével megtartott rendezvény célja az újfasizmus térnyerése és Bárdossy László rehabilitálása elleni tiltakozás volt. A Magyar Nemzeti Szabadságpárt vezetői a Mátyás templomban,az ostrom során elesett katonák emlékére celebrált szentmisén vettek részt.
Több ezer ember részvételével zajlott le a budavári Dísz téren meghirdetett demonstráció. A szervező MEASZ nevében Hanti Vilmos, a szövetség alelnöke üdvözölte az Újépület mellett összegyűlt tömeget. Sajnálatát fejezte ki azért, hogy Mádl Ferenc államfő és Orbán Viktor miniszterelnök még csak nem is válaszolt a civil szervezetek által hozzájuk eljuttatott meghívóra. Üdvözölte a megjelent Demszky Gábort és Kovács Lászlót, majd felolvasta Göncz Árpád üzenetét. A volt köztársasági elnök az előző évben ott volt a rendezvényen, de idén csak írásban juttatta el üzenetét a részvevőknek.

Tiltakozás a perújrafelvételi kérelem ellen

A demonstráción megjelentek közül felszólalt Tamás Gáspár Miklós történész, Tímár György, az FKGP képviselője és Ormos Mária, történész, egyetemi tanár. Mindannyian fontosnak tartották kihangsúlyozni, hogy tiltakoznak a Magyar Igazság és Élet Pártjának perújrafelvételi kérelme ellen. Tamás Gáspár Miklós szerint ebben a perben a történelem játssza a legkisebb szerepet. A volt képviselő meglátása szerint folyamatos jobboldali uszítás folyik, aminek céljpontja nem a baloldal, hanem minden szabadon gondolkodó magyar polgár.

Ennek nem szabad újra megtörténnie

Ormos Mária, aki történészként és egykori túlélőként emlékezett Budapest ostromára, reményét fejezte ki, hogy azok a borzalmak soha többé nem ismétlődnek meg. Ahogy elmondta nem megengedhető, hogy emberek között faji és vallási alapon tegyenek különbséget. De annak sem szabad még egyszer előfordulnia, hogy a felszabadítóként üdvözölt hadsereg katonái fosztogassanak a fővárosban, szabadrablással egészítve ki zsoldjukat és kegyetlenkedjenek a lakossággal.

Szentmise a Mátyás templomban

A Magyar Nemzeti Szabadságpárt idén már nem tudott engedélyt szerezni a saját rendezvényére. Ezért a párt vezetői úgy döntöttek, hogy magánemberként találkoznak a Mátyás templomnál. A templomban hat órától szentmisét tartottak az ostrom során elesett magyar katonák lelki üdvéért, és itt jelent meg a párt néhány tagja.