A maffiapert is felülírhatja az Energol-vád összeomlása
További Belföld cikkek
-
Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője
- Halállal büntetné Lázár János a pedofilokat
- A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden
- Airsoft pisztollyal lövöldözött egy debreceni iskola diákja
- Magyar Péter megnevezte a férfit, aki a Tisza önkénteseire támadt Pesterzsébeten
Eleve átfedésekkel indult a kecskeméti maffiaper és az Energol-ügy, most úgy tűnik utóbbi segíthet az előbbiben már szentesített maffiavád megingatásában. A maffiaperben a bűnszervezet vádját a bíróság - Radnai László, első számú gyanúsított szerint - az Energol-ügyben fellelhető cégek üzleteit körülvevő személyi összefüggésekre alapozták. Az Energol-ügyben szerdán elmondott ügyészi vádbeszéd azonban azt mondta ki, hogy nem bizonyítható több vádlott esetében sem az azonos érdekcsoportba tartozás.
Ha a Legfelsőbb Bíróság a maffiaper felülvizsgálati eljárásában helyt ad az ügyész Energol-ügyben tett megállapításainak, és figyelembe veszi, hogy felmentésre javasolta a vád Drobilich Gábort, Csikós Józsefet és Ferencsik Attilát, utóbbi mentesülhet a Conti Car-ügyből terhére felróttak alól.
Radnai László maga állt fel szerdán a bíróságon, és kérte, hogy a bíróság gyorsítsa meg a 8 napon belül rendelkezésre álló jegyzőkönyv kiadását, vagy legalább a hanganyagot adják oda neki, mert arra neki és a maffiaperben elítélt társainak is szüksége van a Legfelsőbb Bíróság jövő héten (október 2-án) esedékes felülvizsgálati eljárásához. Ebben azt akarják bizonyítani, hogy mert nem tartják megalapozottnak a bűnszövetkezetben való tevékeny együttműködést.
Kettős én
Energolban: Radnai Lászlót adócsalással vádolják, a maffiaperben jogerősen elítélték emberölés előkészületének bűntette és fegyvercsempészetre való felbujtás miatt 12 év fegyházra. Csüllög Zsigmond az Energol-ügyben adócsalás miatt került felelősségre vonásra, a maffiaperben emberölés előkészülete miatt öt év fegyházbüntetést kapott. Ferencsik Attila, alias Brazil ellen az Energol-ügyben minden vádat ejtettek, a maffiaperben őt is emberölés előkészülete miatt ítélték el, hat év fegyházbüntetésre..
Ennek némileg ellentmond az Energol-ügy azon szála, amelyben több vádlott vallomása szerint Radnaiék mozgatták azokat a cégeket is, amik névleg nem tartoztak hozzájuk. A vallomások alapján kjelenthető: igazi nehézfiúk voltak, nem tűrtek ellentmondást. Ám ez a vádirat módosítása miatt már jogilag érdektelen.
Pedig az Energol-ügyben a vádbeszéd elején a vallomások összegzésében elhangzott az is, hogy Radnai László, Csüllög Zsigmond, Vadnai Gábor és Dévényi Tamás voltak, akik kerestek maguknak az olajüzlethez egy jövedéki engedéllyel rendelkező céget, és így bukkantak rá Sarnyai Roland Artristic&Creative Kft-jére. Sarnyai a kihallgatásokon azt mondta, bár utólag látja, hogy a cégét mire használták, ő olajat életében nem látott, csak havi 400 ezer forint fix fizetésért aláírta a szükséges papírokat, sokszor még üresen, és lebélyegezte azokat. Azt mondták neki, ha nem fogad szót, őt és családját is megölik. Amikor ki akart szállni, csúnyán összeverték. Sarnyai azt állította, rettegésben élt, álnevet használt, folyamatosan költözött. Sarnyai félelme az Energol harmadrendű vádlottja Tóth László (Az Aranykéz utcában felrobbantot Boros Tamás unokatestvére) szerint megalapozott volt, vallomásában ő is utalt arra, hogy Radnaiék nem kispályások.
A maffiaperben, Radnait jogerősen 12 év fegyházra, 10 év közügyektől való eltiltásra ítélte a bíróság emberülés előkészülete és fegyvercsempészetre való felbújtás miatt. A maffiaper vádirata szerint Radnai László irányításával hierarchikusan felépített bűnszervezet jött létre a kilencvenes években. A jól szervezett csoport irányítókból, közvetítőkből és végrehajtókból állt, anyagi forrásait pedig részben illegális eszközökkel teremtette elő. Az emberölés előkészületével, fegyvercsempészettel, lőfegyverrel való visszaéléssel és más bűncselekményekkel megvádolt társaság - a rendőrségi fogalmazás szerint szervezett bűnözői csoport - tagjai egy ellentétes érdekeltségű bűnözői csoporttal akartak leszámolni, hogy egy, a Balaton északi partján "befolyásos üzleti tevékenységet folytató" vállalkozó érdekeltségeit akár erőszakkal is átvehessék. Céljuk az volt, hogy a területszerzéskor akár erőszakos cselekményekkel is megtörjenek minden lehetséges ellenállást.
Pillanatnyilag ott tartunk, hogy négy év után összeomlott a vád az Energol-ügyben. Hat vádlottnak (Tóth László, Csüllög Zsigmond, Radnai László, Vadnai Gábor, Dévényi Tamás, Kovács Lászlónak letöltendő börtönbüntetést javasolt az ügyész, igaz, esetükben a letöltendő szabadságvesztés maximális büntetési tétele sem valószínű, hogy meghaladja az előzetesben már letöltött időt. Öt másik vádlottnak, köztük Sarnyai Rolandnak felfüggesztett szabadságvesztést, kettőnek, köztük a könyvelő Havas Miklósnak pénzbüntetést, ötnek, köztük Csikós, Józsefnek, Drobilich Gábornak és Ferencsik Attilának felmentést indítványozott az ügyész. Egy személy ügyét korábban már elkülönítették. A vád változása nyomán több százmillió forinttal csökkent a bűncselekményekkel okozott kár mértéke is. Az Energol-ügy a védőbeszédekkel folytatódik a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, az elsőfokú ítélet várhatóan novemberben hirdetik ki.
Gyuris Ágnes Csüllög Zsigmond védője kiemelte, hogy az Energol-ügyben szó sem volt bűnszervezetről. Felmerült ugyan egy jól körülhatárolható érdekcsoport jelenléte, de ezt az ügyészség a bizonyítási eljárásban nem találta megalapozottnak.
Az ügyvédnő szerint védencének és társainak a maffiaper felülvizsgálati eljárásához azért van szüksége az Energol-ügy szerdai ügyészi perbeszédének anyagára, mert a maffiaperben is hivatkoztak a Conti Car-ügyre, ami az Energol per része.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Megérkezett Kaposvárra Andrzej Duda – A lengyel elnök a lengyel–magyar barátság napja alkalmából jött Magyarországra
A napot egy ünnepi gálaműsor zárja majd.
március 21., 12:00
- Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben
A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.
március 21., 15:11
- Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője
A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.
március 21., 12:12
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
2 órája
- Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében
A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.
március 21., 15:14
- Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa
Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.
március 21., 15:30
- Belföld
Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője
Ordas Eszter több bejegyzésében is felfedezhető a kínos baki.
3 órája
- Belföld
Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki
A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.
március 21., 11:32
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
3 órája
- Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát
Az adást végül megszakították.
március 21., 16:19
- Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását
A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.
március 21., 11:08
- Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron
Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.
március 21., 15:34
- Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.
3 órája
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
4 órája
- Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.
március 21., 06:05
- Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad
A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.
március 21., 06:05
- Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 21., 10:06
- Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444
A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.
március 21., 10:42
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
5 órája
- Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára
A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.
március 21., 10:14
- Belföld
Egy tragédiából született országos mozgalom hozza el a változást az iskolákba
Felmutatták a piros lapot.
március 21., 10:51
- Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet
Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.
március 21., 09:06
- Belföld
Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből
A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.
március 21., 10:55
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
6 órája
- Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
2 órája
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
6 órája
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
4 órája
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
7 órája
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
4 órája
- Belföld
VSquare: Orbán Viktor utasította a titkosszolgálatot a külföldről támogatott civilek és újságírók listázására
Kérdéses, mit kezd a kormány a jelentéssel.
március 21., 07:23
- Belföld
Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban
A helyiek csak találgatják, mi történhetett vele.
március 21., 14:24
- Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi
A férfi ittas állapotban került kórházba.
március 21., 12:26
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
18 órája
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
9 órája
- Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden
A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.
3 órája
- Címlapon
„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában
Kérharmados többségbe kerülhettek a protekciósok.
3 órája