Siket jelölt a Fidesz EP-listáján

2009.01.17. 14:03
A Fidesz Országos Választmánya jóváhagyta a párt EP-listáját. A júniusi választáson sok képviselő újra indulhat brüsszeli székéért. Lemaradt viszont a korábbi hírekkel szemben Pelczné Gáll Ildikó és nem ismételhet Barsiné Pataki Etelka. Befutó helyett kapott Kósa Ádám, az Európai Siketek Szövetségének egyik vezetője.

Magyarországnak 22 képviselője lesz 2009 nyarától az Európai Parlamentben, közülük a népszerűségi felmérések szerint legalább tucatnyian lehetnek fideszesek. A Fidesz a pártok közül elsőként, szombaton véglegesítette az indulók listáján.

Az első helyen Schmitt Pál, a párt korábbi alelnöke és főpolgármester-jelöltje, a Magyar Olimpiai Bizottság nemrég újraválasztott elnöke áll. Őt Szájer József, a párt veteránja, európai ügyekben első számú politikusa követi. Harmadik Gál Kinga, aki az előtte lévőkhöz hasonlóan eddig is EP-képviselő volt, és elsősorban emberjogi területtel foglalkozott. Ő vitte az EP elé a 2006-os budapesti tüntetések szétverésének ügyét.

A negyedik helyen van az első új szereplő, Áder János. A párt volt frakcióvezetője, jelenleg a magyar parlament alelnöke már jó előre jelezte, hogy Brüsszelbe készül, és kiszállt a Fidesz irányításából. Ötödik Surján László, egykori KDNP-elnök, az Antall-kormány népjóléti minisztere, szintén újrázó. Utána Deutsch Tamás egykori sportminiszter jön, róla is már rég eldöntötték, hogy belföldi karrierjét európaira cseréli. A hetedik-tizenegyedik helyen öt újra induló van: Járóka Lívia, az EP első cigány képviselője; Schöpflin György, Londonban élő professzor; Gyürk András, egykori Fidelitas vezető, Őry Csaba volt államtitkár és Glattfelder Béla, aki egykor a magyar parlament legfiatalabb képviselője volt.

Tizenkettedik egy új ember, Kósa Ádám, aki nem pártpolitikus, hanem civil megbízatásaival hívhatta fel magára a figyelmet. Ő a Fogyatékos Emberek Szövetségeinek Tanácsa elnöke, és az Európai Siketek Szövetségében is tisztségviselő. Hankiss Ágnes pszichológus is új lehet, ő eddig a Duna TV és a Magyar Rádió kuratóriumaiban képviselte a Fideszt.

Győri Enikő a 14., ő korábban nagykövet volt Rómában és négy éve EU-ügyekben szakértőként segíti a Fideszt. Őt követi Bagó Zoltán, aki 2003-04-ben már tagja volt az EP-nek, 2006-ig országgyűlési képviselő volt, most a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke.

A további jelöltek csak meglepően nagy arányú Fidesz-győzelem esetén reménykedhetnek. Ilyen Hölvényi György, a Schmuan Alapítvány főtitkár-helyettese; és Szemerkényi Réka, aki Orbán Viktor kormányzása idején külügyi főtanácsadó volt. 19. Ékes József, a Fidesz egyik frakcióvezető-helyettese, volt MDF-es; 20. Frivaldszky Gábor, a KDNP külügyi titkára.

Az utolsók indulása már tényleg csak jelképes lehet. 21. Gulyás Gergely, a Fidesz választmányának tagja, 22. pedig Tóth Edina, korábbi Fidelitas-alelnök, aki már most is tanácsadóként dolgozik az EP-ben.

Nincs a listán Pelczné Gáll Ildikó, akiről korábban elterjedt, hogy szintén befutó helyet kaphat. Lemaradt az eddigi képviselők közül Barsiné Pataky Etelka, az Antall-kormány expo-biztosa, aki űrkutatási ügyekben volt aktív Brüsszelben. Nem indulhat újra Becsey Zsolt, aki már 1996 óta képviselte Magyarországot különböző magas rangú tisztségben EU-s ügyekben, és itthon marad De Blasio Antonio is, aki az elhunyt Pálfi Istvánt váltotta 2006-ban.