Elhalasztják az új betegjelentési rendszert

2006.02.23. 16:16
Elhalasztják az új betegjelentési rendszer bevezetését, jelentette be az egészségügyi miniszter csütörtökön, miután több megyében is tiltakozni kezdtek a háziorvosok az értelmetlen és felesleges információszolgáltatási kötelezettség miatt.

Akár már a keddi kormányülésen is tárgyalhatják az egészségügyi miniszternek azt a javaslatát, hogy halasszák el a háziorvosoknak előírt betegjelentési rendszer bevezetését, tudta meg az Index.

Szeptember 1-jére tolódott ki az a határidő, amely után a házi- és gyermekorvosoknak adatot kell szolgáltatniuk betegeikről; erről született megállapodás a résztvevők között a csütörtöki megbeszélésen, mondta az egészségügyi miniszter az MTI híradása szerint.

Rácz Jenő elmondta, konszenzus született a felek között abban, hogy hosszabb felkészülési időt kell hagyni az orvosoknak. Így szeptemberig lesz idő a tartalmi kérdések megvitatására, esetleges jogszabály-változtatásra és a gyakorlati felkészülésre.

Több megyében is tiltakoztak

Mint ismeretes, a TBR-nek nevezett betegjelentési rendszert februártól léptették életbe, de számos megyében, így Zalában, Hajdú-Biharban (Debrecenben) és Békésben is tiltakoztak a háziorvosok, s már engedetlenségi akciókra készültek. Értelmetlen és felesleges adminisztrációt jelentene számukra ugyanis az új adatszolgáltatási kötelezettség.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) főtitkára, Gyenes Géza az Indexnek a csütörtöki egyeztetés után elmondta, a MOK a háziorvosoktól érkező panaszok hatására állt a tiltakozás élére, jóllehet már korábban jelezték az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (OEP) és az Egészségügyi Minisztériumnak, hogy kifogásolják az új rendszer bevezetésének körülményeit. A MOK nem azt tartja rossznak, hogy információt akar kapni a biztosító a betegekről, hanem azt, hogy felesleges és a kezelések időtartamát jelentősen megnyújtó adminisztrációra kötelezik az orvosokat, akiknek egyébként felkészülési időt sem hagyott a kormányzat.

Nyitott volt a miniszter

A kamarai főtitkár szerint az egészségügyi miniszter nyitottnak mutatkozott felvetéseikre, és ezért csütörtökre rendkívüli tárgyalást hívott össze, több szakmai szervezet bevonásával. A tárgyaláson a miniszter is részt vett, és Gyenes tájékoztatása szerint meghallgatta és megértette a kifogásokat, sőt, utóbb a tárca vezetője maga kezdeményezte azt, hogy halasszák el a rendelet életbeléptetését. A MOK főtitkára nem tartja kizártnak, hogy a miniszter eljárásában szerepet játszott az is, hogy épen választási kampány zajlik.

Ha a kormány keddi ülésén tényleg elfogadja a rendeletmódosítást, akkor a TBR alapján nem március elsejétől, hanem csak szeptember 1-től kell jelenteniük a háziorvosoknak. Gyenes reméli, hogy a féléves halasztás során át is dolgozzák majd a TBR-t az illetékesek. A főtitkár bízik abban, hogy most majd a szakmai szervezetek is kifejthetik a véleményüket a rendelet előkészítése kapcsán, illetve nemcsak elmondhatják nézeteiket, hanem figyelembe is veszik ezeket a gondolatokat.