További Belföld cikkek
- Tízmillió állami tankönyv van úton az iskolákba, tanévkezdés előtt meg is érkezhetnek
- Vitézy Dávidtól megkérdezték, hogy indulna-e öt év múlva a főpolgármesteri székért
- Reptéri káosz: utánajártunk, miért késik olyan sok fapados idén
- Kitört a Fanta-botrány, Lázár János szigorítana a törvényen
- Augusztustól 47 kastély veszítheti el köztulajdon jellegét
Gógl Árpád |
Jelentős többletigények
Az egészségügyben dolgozók béremelésére 51-113 milliárd forintot, az orvosi gépek-műszerek amortizáció miatti pótlásához 20 milliárdot, a sürgősségi ellátás fejlesztéséhez 4 milliárdot, a védőnői hálózat megerősítéséhez pedig 19-21milliárdot kellene a tervezet szerint biztosítani évente az egészségügy számára.
Változna az ágazati forrásigény biztosítása is, ami a koncepció szerint elsősorban a központi büdzséből elégíthető ki. Az eddigi rendszerrel ellentétben, a munkáltatók által gyakran ,,megspórolt" egészségbiztosítási járulékot a munkaanyag alapján a munkavállalók fizetnék. Az egészségügy rendelkezésére álló forrásokat pedig a tőkejövedelmek után fizetendő százalékos egészségügyi hozzájárulással illetve az alkohol és dohányáruk és más egészségkárosító termékek forgalmazásából származó bevételekkel egészítenék ki a legújabb átfogó egészségügyi reformprogram szerint. Az uniós csatlakozás miatt az egészségügy részesedését a tervezet szerint a GDP-ből a jelenlegi 4,6 százalékról az EU-s átlag 7,4 százalékra kellene növelni.
Fizetni továbbra is csak az ,,extrákért" kellene
|