A Szövetség Szülinapja

Már attól a hátam közepére szaladt a szemöldököm, hogy a Fidesz születésnapját a Bibó kollégium kistermében ünneplik. Hát mért nem a Hősök terén? Mért nem a Duna jegén? Kisterem egy nagy eszmének? Micsoda szomorú nyomorúság.

Viszont már útban odafelé rájöttem, hogy a nagy eszmével lehet a baj, szóval hogy ami tizenhét éve megalakult, az nem a mostani Fidesz volt, hanem valami egész más. A születésnap, illetve a születés a Fidesznél nem éppen olyasmi, amivel dicsekedniük kéne. Nem véletlen, hogy ilyen szerény ez a megemlékezés. Inter faeces et urinam.

A szerény ünnepélyek általában egyben unalmasak is, semmi arabterroristázás, se köztévés személyiségek, se élő zene. Sajtótájékoztatóra is szegényes lenne ez a pár szendvics és üdítő. Izgalom csak a gyomorban támad, ahogy elnézem a Deutsch, Orbán és Stumpf karéjában jópofizó Bayer Zsoltot, aki állítólag újságíró, és bizony újságírónak elvileg nem kéne vállveregetős viszonyban lennie a témáival. Persze kicsit irigylem is, hogy megérintheti Orbánt, én se bánnám, ha megböködhetném a pocakját, hogy igazi-e, vagy valami hologram, netán nadrágban járó felhő, majakovszkijul.

Az említetteken kívül nincsenek fideszes prominensek. Kövér László nyaral, a többieknek meg van fontosabb dolguk, mint egy már megszűnt párt születésnapján vigyorogni. Az újságírósereglet – amelybe tehát Bayer Zsolt nem tartozik bele – benyomul a kisterembe, amitől hirtelen büdös lesz, és bekövetkezik Deutsch Tamás köszöntője. Deutsch még mindig nagyon hasonlít Lala bohócra, és elkerülendő a levegőben rezgő ellentmondást, nem az egykori pártról beszél, hanem arról, mik voltak az ő vágyai, amikor ő volt tizenhét éves. A kamasz Deutsch Tamás például szeretett volna Rolling Stones-pólót viselni az iskolában, de akkor nem lehetett, most viszont, amikor már lehet, inkább öltönyt és nyakkendőt visel. Úgy általában szabad akart lenni, azt, hogy a saját életét maga alakíthassa, és abba senki más ne szóljon bele. Hát ebből lett a Fidesz. A párttorta gyertyáit nem más fújja el, mint Bayer Zsolt kisfia. Apuka pulóverén diszkrét felirat: U-turn. Ő is emlékezik egy régi, saját hajtűkanyarra.

Lerágott csont már az orbáni fordulat, de hát mégiscsak fontos vívmánya volt a magyar demokráciának a hordozható párt, legalább egy évben egyszer érdemes eltűnődni rajta, főleg hogy a mozgás azóta sem állt meg. Tudom, jön a kampány, nincs most rá idő, de igazán ideje volna már kiadni egy A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség hivatalos története című kanonizált könyvet, feldolgozni a történelmet, hogy tudhassuk, mit is kéne érezni egy ilyen ünnepélyen, meg hogy Bayer Zsoltnak legyen végre mire felesküdni.

Eh, már megint a zsigeri undor. Pedig a tapasztalat azt mutatja, hogy van piaci igény az ilyen szövegképzésre is, ráadásul a megrendelő oldaláról is, úgyhogy hiába az elvont okoskodás, hogy ez nem érvényes viselkedés, mert tény, hogy az. Mondjuk az is tény, hogy viszont ezt marketingnek nevezik, és oda illik írni zárójelbe, hogy iksz, vagyis hogy ez nem komoly, csak süket duma.

Orbán lazán, szolidan a háttérben marad, nem mond beszédet, csak álldogál egy olyankék zakóban, amilyen kéket csak a MÁV, a BKV és az iskolaköpeny-gyártók használnak. Ő is hordhatna pedig Stones-pólót. Különben neki a legkevésbé kínos szembenézni a tizenhét évvel ezelőtti Fidesszel: ő csak felnőtt, ma már másképp gondolja, újratöprengte a nemzet nagy kérdéseit, finomhangolta az ifjonti hevet, és kinőtte a liberalizmusát, amire Deutsch emlékezett a beszédében. Feszengeni azoknak van okuk, akik hogy, hogy nem, éppen ugyanilyen ütemben váltottak lovat.

„Legalább előugrana a tortából Ungár Klára” – elégedetlenkedik valamelyik kolléga. „A tortába nőket szoktak elbújtatni” – felel frappánsan a párt tisztviselője. Megvolt a finom buzizás is, vagy mi ez, elhelyeztük a saját élet szabad alakítását a korszerű kontextusba, és egyben befejezettnek nyilváníthatjuk a születésnapot.