Ez a poszt a következő Percről percre része:

Orbán Castrosodik

A Fidesz kongresszusán az alelnök-jelöltek a rendőrökön viccelődtek, egymással nem foglalkoztak, ami nem meglepő, hiszen Schmitt Pál visszalépésével annyian maradtak, ahány hely van. Azt nem tudtuk meg, hogy ki aludt Orbánéknál, de azt igen, hogy monstre beszédre készül, mert sok a mondanivalója.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Magyarországnak közös érdeke az Erős Európa, ám erős Európa elképzelhetetlen erős nemzetállamok nélkül - hangsúlyozta kongresszusi hozzászólásában Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke. Mint fogalmazott, a Fidesz is abba az európai családba tartozik, amely a szociális piacgazdaságot támogatja. Egy olyan piacgazdaságét, amit hozzá kell igazítani a környezetvédelmi kihívásokhoz - jegyezte meg.

    Reményét fejezte ki, hogy Orbán Viktor, Angela Merkel és a nemrégiben megválasztott Sárközy saját országában a politikai életet meg fogja újítani. "Mindehhez arra van szükség, hogy Orbán Viktor kerüljön ismét hatalomra" - tette hozzá az Európa Néppárt elnöke.

  • Már vasárnap dél van, de az OVTV még nem számolt be arról, hogy ki aludt Orbánéknál.
  • Gulyás Dénes fideszes képviselő, aki civilben operaénekes most új oldaláról mutatkozik be: reggel nyolc óta palóclevest főz. A levest a tervek szerint értékesítik az éhes küldöttek közt, a bevétel pedig egy gyermekkórházat illet majd.
  • Orbán Viktor a Fidesz első embere másfél órás szónoklattal készül lezárni az ellenzéki párt kongresszusát, tudtuk meg a döbbenetes hírt a vasárnapi programból. Orbán emberei szerint azért a monstre szónoklat, mert sok a mondandója a pártelnöknek.
  • Az alelnökjelöltek negyedórás beszéddel próbálták meggyőzni a kongresszusi küldötteket, hogy rájuk adják voksukat. Az 1714 regisztrált delegált hálás tapssal fogadta az erőfeszítéseket. A legtöbb poénnal Kósa Lajos rukkolt ki, Pokorni hozta a bölcs visszafogott formáját, a legszíntelenebben természtesen Pelczné szónokolt, hosszan. Utolsónak abc-sorrendben Varga Mihály lépett fel, de még ő is nagy tapsot kapott.
  • Önfeledt tréfák célpontjává vált a rendőrség a Fidesznél. A színpadon Kósa kezdte a piszkálódást. Nyugodtan le lehet tenni a cuccot - mondta - itt nincsenek rendőrök, nem lopja el senki. A rendvédelem komolyságát egyedül Pintér Sándor állandó jelenléte szolgáltatta.
  • A több mint kétezer küldött ezekben a percekben adja le szavazatát a négy alelnökjelöltre és az egy pártelnökjelöltre.
  • Szavaznak. Szájer József levezető elnök még délelőtt felhívta a küldöttek figyelmét arra, hogy van olyan voksolás, ahol több a jelölt, mint a hely, így arra különösen figyeljenek oda. A számvizsgáló bizottságról van szó, komoly csaták várhatóak.
  • Valóban másfélórás beszédre készül Orbán Viktor - erősítette meg maga a pártelnök tudósítónknak. A castrosodás vádját ugyanakkor visszautasította, mert a kubai diktátor négyórásnál rövidebb beszédre nem vállalkozik. Orbán szerint egyébként sem a beszéd hossza számít, hanem a tartalma, márpedig ő erős beszédre készül.
  • Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője pártja kongresszusának színpadán jelentette be, hogy Petrétei József rendészeti miniszter lemondott posztjáról, amit a kormányfő elfogadott. A küldöttek üdvrivalgással fogadták a bejelentést, Szijjártó pedig arról beszélt, a Fidesz kongresszusán szombaton többen úgy vélekedtek, félmegoldás a főrendőrök távozása és Petrétei Józsefnek is mennie kell. Szijjártó Péter szerint a kongresszus sikere, hogy a követelés elhangzásának másnapján távozot Petrétei. A szóvivő szerint kár, hogy nem háromnapos a kongresszus, mert vasárnap többen Gyurcsány miniszterelnök távgozását követelték, s akár ez is valóság lehetne hétfőre.

  • Galéria, Fotó: Barakonyi Szablocs
    Ha Horváth Ágnes lehet egészségügyi miniszter, akkor Győzike lehet a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, mondta a kormányt értékelve Semjén Zsolt, a KDNP elnöke.
  • A kormány kieresztette a szellemet a palackból, és ráeresztette az országra az erőszakot,- mondta Semjén Zsolt. Mert ha a rebiszesek október 23-án büntetlenül rúgdoshatnak földön fekvő embereket, akkor természetes, hogy azt gondolják, hogy tömegesen erőszakolhatnak meg nőket.

    A KDNP elnöke szerint a Széna téren százezreket lopó rendőr csak azt csinálta kicsiben, amit a kormány nagyban. De most már az ország szeme felnyílt, azért állt a Fidesz mellé az új többség, mert nem akarják például, ázsiaiak milliói jöjjenek az országba, ahelyett, hogy a családok kapjanak támogatást.
  • 39 ellenszavazattal, 1608 támogató ellenében Orbán Viktor lett a Fidesz elnöke. Volt kilenc érvénytelen szavazat is.
  • Orbán
Viktor
    Galéria, Fotó: Barakonyi Szablocs
    Orbán beszélni kezd.
  • Orbán első szava a tiszteleté, a második a köszöneté. Utóbbi a felé áradó szeretetnek, tiszeteletnek és bizalomnak szól. Ez kölcsönös, mondta.
  • "A magyarok húszéves, ám zátonyra futott, léket kapott álmát, csak mi menthetjük meg attól, hogy elsüllyedjen és végképp odavesszen" - mondta Orbán, majd köszöntötte Mádl Ferenecet, a volt minisztereit és hazánk nagyjait. És a szövetségeseket.
  • Tart a felsorolás: köszönet a külföldieknek, és az elszakított magyaroknak. "Legyen bármilyen a széljárás, mi tudjuk, lesz még egyszer ünnep ezen a világon" - üzenet az utóbbaiknak Orbán.
  • Ez így nem mehet tovább, mondta Orbán. A politikának vastörvényei vannak: mindig van lejjebb, lehet tovább süllyedni. Ha két pénz van forgalomban, a rosszabbat ki kell vonni. Erre jött rá az új többség: a változást akarni kell, fejtegette.
  • Egyszer egy gázláng-lámpaoszlopos példából kiderül, hogy következmények nélküli országban élünk, de az új többség világos irányvonalat akar. A megengedhetőnél és a szoksásonál is hosszabb beszéd lesz, mondja Orbán.
  • Egy új hungarikumot ismerhetünk meg: a zászlódarabolást, amire a magyar történelem szolgáltatott példát. A világosi fegyverletételnél is szétosztották a lobogót, hogy egyszer majd összeilleszthessék, ha eljön az idő, idézte fel Orbán Viktor. A zászló egy nemzet közös akaratát jelzi, az ország nagy céljai az emberek kis céljaiból állhatnak össze. Kell egy zászló, ami éberen tartja az összetartozás érzését, mondta.
  • Orbán szerint a mai politika nem képes közös értékeket és célokat írni a magyar zászlóra. "Hogyan is tehetné, ha a hatalom a törvények kijátszására, hazugságokra épít?" - kérdezte. Az MSZP-nek bevetett gyakorlata, hogy az emberséget, igazságot és becsüeletet is képes sutba vágni a hatalomra jutásért. "Hiába van múltunk, egy iránytűjét vesztett, összezavarodott ország polgárként azt érezzük, hogy a zászló üres" - mondta.
  • Az emberek, erősek, ügyesek, de a politika ezzel nem tud mit kezdeni. Mert vérszegény, és a saját tehetetlenségét akarja az emberek erőlteteni. Nem az emberek kell leváltani, hanem a politikát, mondta.
  • Az újraválasztott Fidesz-elnök azt mondta, a hatalom a biológiai önfenntartásra is képtelennek tart minket, és egymillió ázsiai betelepítését tervezi. "Mondjunk le a lemondásról, nem csak a depressziós politika létezik". Orbán még nem modnott le arról a rendszerváltáskori álmáról, hogy Magyarország erős, kiváló, tiszeteletre méltó ország legyen, hogy a magyarok büszkék legyenek az országra.
  • A felemelkedés elsőszámú feltétele, hogy Magyarországnak újra közösségé kell válnia, folytatta Orbán. Egy Magyarország van, mindenkinél ott van a zászló egy szelete, ebből lehet megalkotni azt az országot, amire mindannyain büszkék lehetünk, mondta. "De Magyarország ma nem olyan, amire büszkék lehetünk."
  • A kormány a teljes emberi életet a piac részére akarja tenni, üzletté akarják tenni a tanulást, a kultúrát és az egészségügyet. Orbán szerint ebből a neoliberálsi eszméből torkig elege van az új többségnek.
  • Lehet, hogy nem működött jól az egészségügy, de legalább működött, tért rá a reformok értékelésére Orbán. Szerinte a reform jegyében sikerült elérni, hogy hovatovább egyáltalán nem működik. "Ez a tragikomédia csúfosabban bukott meg, mint az Eb-pályázat" - mondta.

    Nem hiszünk a piac misztikus képességeiben. Minden piacon egyetlen láthatatlan kéz műkdik, és az a tolvajé. Nem bízzuk a társadalmat tolvajok kezére, mert lúzerek nem vagyunk.
  • A közös felelősségre épülő Magyarország ott kezdődik, hogy a politika nem hatalmat, hanem az emeberek boldogulását szolgálja. A nincstelennek is ad esélyt, képességeinek megfelelőt, folytatta.
  • Orbán azt mondta, Magyarország válaszút előtt áll. "Nem az a kérdés, hogy mi a kormány gazadaságpolitikája, mert olyan nincs. Az önmagában nem lenne képes tönkretenni az egészségügyet, tandíjat bevezetni, eladósítani az országot. Erre a totális rombolásra csak egy megkövesedett, dogmatikus politikai képes. Ez a nincs más út politika.Totlális reménytelenség, lemondás, beletörődés politikája. Ez nem embernek való" - fogalmazott.
  • A szolgáltatások fizetőssé tétele helyett a kölcsönös felelősségvállalás politikájára van szükség: meg kell őrizni a közös kockázatfelelősséget, amiben mindenkinek részt kell vennie, mondta a Fidesz-elnök.
  • Magyarországon a bérek messze az európai átlag alatt vannak, az árak viszont sok esetben messze meghaladják azt. Kedvetlenebbül dolgozunk, ha nem tudunk kijönni a fizetésekből. És ez a járulékok miatt van. Ezért a munkát a tulajdon forássaként és annak eredményeként ismeri el. Ezen a ponton hirdette meg (nem először) Orbán Viktor a teljes foglalkoztatottság elérését, amit a nincs más út politikája szerint nem lehet elérni, de több országban mégis sikerült.