Kisgazda gyűlés és ellengyűlés Győrben

2001.03.18. 18:45
A győri Pártok házába hívták híveiket vasárnap délelőtt nagygyűlésre a Lányi Zsolt vezette reformkörös kisgazdák, és ugyanide, ugyancsak délelőttre hirdette meg kibővített vezetőségi ülését az FKGP Győr-Moson-Sopron megyei szervezete. A Torgyán József mellett kiálló megyei vezetőség egy gyõri vendéglõbe helyezte át gyűlését, ahol a kisgazdapárt országos elnöke is megjelent.
A reformkörösökkel szimpatizáló kisgazdák és érdeklődők már a reggeli órákban gyülekeztek a ház előtt. Őket nem engedték be a házba a kisgazdapárt megyei szervezetének programját biztosító rendezők, sőt Pápai Mihály, a kisgazdapártból kilépett, ma már független országgyűlési képviselő is csak némi dulakodás árán jutott be.

Az utcán és a ház előtt várakozó reformkörösök tapssal üdvözölték Lányi Zsoltot, aki nyugalomra szólította fel az egybegyűlteket. A helyszínen lévő Torgyán-hívők és Torgyán József ellenfelei között éles szópárbaj alakult ki, de komolyabb rendbontásra nem került sor. A demonstrációra kivezényelt rendőrség jelenlétével biztosította a rendet és a résztvevők személyi biztonságát.

A tömeg másfél-két órán keresztül várakozott, hogy személyes meggyőződésének megfelelően megtapsolja vagy kifütyülje az elnököt, de Torgyán József a Pártok házához délelőtt nem érkezett meg. Sőt 11 óra előtt a megyei vezetőségi ülésre érkezett országos politikusok: Homoki János, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára és Czoma Kálmán, a kisgazdapárt országos alelnöke is távozott az épületből.

Lányi Zsolt a Pártok háza előtti téren szólt az egybegyűltekhez. Kijelentette: a reformkisgazdáknak joguk van arra, hogy kiálljanak az igazi, független kisgazda eszmeiség mellett. A magyar népet nem lehet úgy vezetni, mint a birkákat, nem lehet hazudni, csalni, rabolni, és nem lehet a néppel azt csinálni, amit egyes, nemzetet elveszejtők akarnak - hangoztatta. Pápai Mihály úgy vélekedett: üzenetértéke van annak, hogy az országos elnök "nem mert bejönni" a Pártok házába.

Cseh Sándor, a Kisgazda Szövetség elnöke kijelentette: a miniszterelnöknek észre kellene venni, hogy kivel alkot koalíciót. Európa erre figyel, nem az országimázsra - tette hozzá.

Áthelyezett gyűlés Torgyánnal

Miközben a Pártok háza elõtt zajlottak az események, az FKGP Gyõr-Moson-Sopron megyei szervezete másik helyszínre - egy gyõri vendéglõbe helyezte át rendezvényét.

A helyi szervezetek elnökeinek részvételével megtartott megyei gyûlést követõ sajtótájékoztatón Torgyán József, a kisgazdapárt országos elnöke kijelentette: ami Gyõrben történt, az messze kívül esik a politikai csatározások körén.

- Köztéri garázda magatartást tanúsító helyzetet teremtettek egyesek, amelyet a hatóságnak fel kellett volna számolni - szögezte le, s hozzátette: ezért a belügyminiszterhez és a legfõbb ügyészhez is elõterjesztik a megfelelõ indítványokat. Nem akarta konfliktushelyzetnek kitenni a kisgazda elnököket, a közbotrányt teremtõ szituáció egyébként sem összeegyeztethetõ a kisgazda méltósággal, ezért döntött az ülés és a sajtótájékoztató helyszínének megváltoztatásáról - hangoztatta.

A politikus bejelentette: a Gyõr megyei kisgazda vezetõség vasárnapi ülésén két döntést hozott. Felszólította Pápai Mihály országgyûlési képviselõt, hogy mandátumáról mondjon le, mivel saját választókerületében nem megfelelõen tevékenykedett, és a kisgazda társadalomért semmit sem tett.

Ugyancsak lemondásra szólították Maurer Jánost, a Gyõr megyei közgyûlés alelnökét, mivel - mint Torgyán József rámutatott - az MSZP-vel szavaz a közgyûlésben, a Fidesz-FKGP koalícióval pedig nyíltan szembe fordult.

Torgyán József úgy vélekedett, a reformkörösök valamennyi megmozdulása gyûlöletbõl fakad, és arra irányul, hogy megzavarja a kisgazda rendezvényeket. Kérdésre válaszolva az elnök közölte: fel sem merülhet az FKGP országos nagygyûlésének összehívása, mivel nem a kisgazdapárt helyi szervezeteinek elnökei kérik, hanem a kisgazdapárttal ellenséges erõk szorgalmazzák.

Tiltakozó reformerek, visszakozó Balogh
Megdöbbenésünket fejezzük ki amiatt, hogy Torgyán József kisgazda frakcióvezető-helyettes sorozatos vidéki botrányokozásával lejáratja a közéletet - jelentette ki Várhelyi András országgyűlési képviselő az FKGP frakciójának polgári platformja nevében vasárnap az MTI-nek.

Hozzáfűzte: úgy látják, hogy Torgyán József magatartásával és őrző-védő kft.-k segítségével ellehetetleníti a koalíciós kormányzást. Várhelyi András elmondta: a polgári platform ügyvivői testülete tiltakozik az ellen, hogy Balogh Gyula szervező főtitkár és Torgyán József támadást indított Boros Imre kisgazda miniszter ellen.

Balogh Gyula kisgazda szervező főtitkár korábbi elhatározásával szemben mégsem kezdeményezi Boros Imre visszahívását a PHARE miniszteri posztról. Ezt az FKGP-s politikus vasárnap közölte az MTI-vel.

Balogh Gyula vasárnap leszögezte: értesült a Boros Imre szóvivője útján kiadott közleményéről, amelyben a megbízott agrárminiszter kiáll Vonza András mellett és bejelenti, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálódik a tartósítóipari cégekkel kapcsolatban, így az FVM-ben nincs szükség ezzel kapcsolatban további vizsgálatokra.