Kisgazdák vándorlása Cegléd és Budapest között

2001.05.05. 08:35
Két nagygyűlést is tart a Független Kisgazdapárt szombaton. A Torgyán József vezette hivatalos országos gyűlés és nagyválasztmány Cegléden ülésezik, míg a reformerek Budapesten tanácskoznak. Kisgazda események percről percre.
17:25
Torgyán József Cegléden az Index tudósítóinak kérdésére úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a miniszterelnök nem menesztené Szabó Jánost és Turi-Kovács Bélát azután, hogy a kisgazda elnökség jövő héten így dönt, akkor szeptember 29-én az újabb nagygyűlés után felbontja a koalíciót. A sajtótájékoztatón elhangzott még, hogy bár kétségtelen, hogy a Fidesz politikusai úgy nyilatkoznak, hogy a Fidesz egyedül szeretne kormányozni a 2002-es választások után, a Kisgazdapárt megkerülhetetlen lesz jövőre is a kormányalakításnál. Torgyán József az európai parlamenti demokráciák történetében példátlannak nevezte, hogy a Fidesz a Kisgazdapárt szétverésén dolgozik és bejelentette, hogy örömmel látná, ha a vezető kormánypárt politikusai cáfolnák a Kis Újság azon cikkét, miszerint a Fidesznek az a célja a Kisgazdapárttal, ami korábban a KDNP-vel volt. A sajtótájékoztató végeztével a Torgyán-hívek Cegléden ünneplik győzelmüket.

17:03
Lányi Zsolt országos elnök mellett 32 fős országos elnökséget is választottak a reformerek, melynek tagjaivá emelték Nagy Ferenc Józsefet és Cseh Sándort is. Az új ellenőrző bizottság tagjaivá választották többek között Kossuth Lászlót, Lengyel Tamást, Simon Árpádot és Hajdú Pétert. Az országos ellenőrző bizottság tagjaivá pedig Jakab Árpádot és Dr. Kontra Jenőt.

16:33
A reformerek budapesti ülésén, a magát legitimnek tartó országos nagyválasztmány megválasztotta az FKGP elnökének Lányi Zsoltot, valamint visszahívta a Torgyán József "volt elnök" által életre hívott ellenőrző és fegyelmi bizottságot és helyettük új bizottságokat hozott létre.

16:21
Torgyán Józsefet nem érdekli a reformerek budapesti ülése, mondván nem tagja annak a pártnak - jelentette ki Cegléden. Lányi Zsolt ellenben fenntartja, hogy ülésük legitim, döntéseik jogszerűek.

15:57
A reformerek budapesti ülésén megkezdték a jelölőbizottságok összeállítását, hogy gondoskodjanak az általuk leváltott elnökség utódlásáról. Ugyanakkor a budapestiek közül változatlanul többen is megkérdőjelezik a döntések jogszerűségét, nem is beszélve a Cegléden maradt kisgazdákról. Torgyán József sajtótájékoztatója Cegléden jelenlegi tart.

15:33
Lányi Zsolt az Indexnek nyilatkozva a reformerek budapesti ülésén kijelentette: legitimnek tartja a nagyválasztmány üléssé alakulást, mert meggyőződött arról, hogy Ceglédről elég küldött érkezett a döntések meghozatalához. Lányi szerint ilyenformán Torgyán József már nem a párt elnöke, és az elnökséget is jogszerűen hívták vissza.

15:25
A Nemzetbiztonsági Hivatal igazolványával ellátott emberek próbálják szétzilálni a kisgazdapárt ceglédi ülését - jelentette be Torgyán József a gyűlés utáni, jelenleg is tartó sajtótájékoztatóján. Szerinte lefizetett ügynökök is részt vettek az ülésen, akiknek az volt a feladata, hogy megakadályozzák a nagyválasztmányi ülés zavartalan lefolytatását. Demeter Ervin, a titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter uyganakkor az RTL Klub Híradójának nyilatkozva leszögezte: kizárt, hogy az NBH tisztjei jelen lettek volna a párt rendezvényén.

A párt elnöke bejelentette, hogy vizsgálatot kezdeményeznek Turi-Kovács Béla környezetvédelmi-, és Szabó János honvédelmi miniszter személyével kapcsolatban, mert véleményük szerint a két kormánytag kisgazdákhoz méltatlanul viselkedett. Amennyiben az elnökség úgy dönt, kezdeményezik visszahívásukat miniszteri posztjaikról - mondta Torgyán.

15:21
"A szentségit, elég volt a jogászkodásból! Akarjuk-e, hogy országos nagyválasztmánnyá alakuljunk?" - tette fel a kérdést Lányi Zsolt a reformkörösök ülésén, majd több társa ellenkezése ellenére bejelentette, hogy a budapesti gyűlés a legitim ülés. Cseh Sándor és a párt volt főügyésze, Kiszely Katalin ugyanakkor úgy vélekedik, hogy nem tekinthető szabályosnak a pesti gyűlés átminősítése, mert ahhoz nincsen elég küldött jelen. Ennek ellenére a reformerek bejelentették, leváltották Torgyán József pártelnököt, és a teljes jelenlegi elnökséget.

14:39
Országos nagyválasztmánnyá minősítette magát a reformkörösök budapesti gyűlése, miután a Ceglédről érkezett küldöttekkel együtt a megjelentek száma meghaladta a kétezret. Várhelyi András bejelentette: megkezdik a pártalkotmány módosítását és a személyi döntések meghozatalát, miután a ceglédi gyűlés botrányba fulladt. A másik gyűlésről érkező Koppányné Kertész Margit szerint Torgyán Józsefet mindössze ötven küldött erősítette meg posztján, ugyanis amikor a pártelnök feltette a kérdést, és ötven kéz a magasba emelkedett, Torgyán a látható többségre hivatkozva tekintette magát továbbra is a párt elnökének.

14:07
Egymás után érkeznek Ceglédről a kisgazdák buszai a reformerek budapesti gyűlésére, ahol Lányi Zsolt bejelentette, kész vállalni a pártelnökséget. A fővárosi ülésen nem tervezik, hogy elfoglalják a Bem rakparti székházat, ám egyes információk szerint a ceglédiek egy másik csoportja, Balogh Gyula vezetésével, erre készül.

13:51
A kisgazdapárt Torgyánhoz hű hívei is elindultak Budapestre, hogy megvédjék a Bem rakparti székházat az állítólagos támadóktól. A különítmény tagjai között vannak a kisgazdapárt ifjúsági szervezetének, a Független Ifjúságnak a képviselői is. A reformkörös kisgazdák - akik éppen szünetet tartanak ülésükön - ugyanakkor tagadják, hogy székházfoglalásra készülnének.

13:40
Kizárták a kisgazdapártból Balogh Gyula volt szervező titkárt és Bánk Attilát, a párt volt frakcióvezetőjét a kisgazdák ceglédi országos gyűlésén - jelentették az Index tudósítói a legújabb fejleményekről.

13:13
Az FKGP a szakadék szélén áll, le lehet pöckölni a politikai palettáról, mert az FKGP elnöke elszabotálta azt a történelmi lehetőséget, amelyet a koalíciós szerződés biztosított a kisgazdapárt számára - jelentette ki az MTI jelentése szerint Lányi Zsolt ügyvivő az FKGP Reform Polgári Platformjának nagygyűlésén Budapesten az Olimpiai csarnokban szombaton. Beszédében elődjének nevezte Torgyán József pártelnököt, s a kisgazdapárt egységének helyreállítására, egy új, a párttagságot jogaiba visszahelyező pártalkotmány elfogadására és a Fidesszel, valamint az MDF-fel való hosszú távú szövetségi politika folytatására szólította fel az egybegyűlteket.

13:03
Átalakították a kisgazdapárt felső vezetését a ceglédi országos gyűlésen. Gyimóthy Gézát a párt főtitkárává választották az eddigi Bernáth-Varga Balázs helyett, aki viszont megörökölte az eltávolított Balogh Gyula országos szervezőtitkári posztját. A párt országos alelnökévé választották Homoki Jánost és G. Nagyné Maczó Ágnest, akinek visszaállították korábbi jogait is. A többi, politikai kérdésről az FKgP szeptember 29-i országos gyűlésén döntenek.

12:52
Megérkeztek a fővárosba az első kisgazdák, akik elhagyták a ceglédi sportcsarnokot. Hamarosan újabb buszok érkeznek a reformkisgazdák ülésére. A polgári platformosok Lányi Zsoltot jelölik a Kisgazdapárt elnökének - jelentette az Index tudósítója a helyszínről.

12:19
A fővárosi kisgazda-székház elfogalalására készülnek a Ceglédről Budpestre tartó küldöttek - tudta meg az Index. A csoportot Balogh Gyula vezeti.

12:05
Háromszáz, Torgyánnal elégedetlen kisgazda-küldött elindult Ceglédről Budapestre, hogy csatlakozzon a polgári platformos reformerek nagygyűléséhez. Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter az Indexnek nyilatkozva törvénytelennek nevezte a ceglédi gyűlés levezetését. Szerinte utólag a küldöttek mandátumainak igazolása sem lehetséges, így a gyűlés egyetlen döntése sem tekinthető legitimnek. Az Index kérdésére azonban feleslegesnek tartotta, hogy bírósághoz forduljon, a helyzet ugyanis szerinte teljesen egyértelmű. Mindeközben Balogh Gyulát erőszakkal távolították el az ülésteremből.

11:45
Visszavette a kisgazdapárt G. Nagyné Maczó Ágnest, Üröm polgármesterét. Torgyán József kézcsókkal fogadta a korábban kegyvesztetté vált politikus asszonyt, és "Egységben az erő" felkiáltással maga mellé ültette az emelvényre - jelentették az Index tudósítói a helyszínről.

11:40
A reformkisgazdák egyperces néma felállással kezdték meg budapesti gyűlésüket, így emlékezve a tegnap elhunyt kisgazda képviselőre, Vörös Vincére.
11:33
A küldöttek kézfelemeléssel szavazva saját kérésére megerősítette pozíciójában Torgyán Józsefet. A szavazás szabályosságát többen vitatják, a teremben lévők két táborra szakadtak. Az egyik oldal Torgyán lemondását követeli, míg a másik éljenzi a párt elnökét.

11:26
Bár elégedetlen a koalíció működésével, sosem gondolt a koalíciós szerződés felmondására - közölte Torgyán József, aki ezekben a percekben kezdte meg beszéde elmondását. Tamás Károlyt a biztonsági emberek mentették ki a Torgyán-hívek karmai közül. Aküldöttek eegy része elhagyta, vagy megpróbálja elhagyni a ceglédi sportcsarnokot, ahol a hangzavar miatt lassan átláthatatlanná válik a helyzet - jelentették az Index helyszíni tudósítói.

11:20
A reformkisgazdák egyelőre Budapesten gyülekeznek. Eddig mintegy kilencszázan gyűltek össze. Az Index információi szerint várhatóan együtt indulnak le Ceglédre, ahol megkísérlik Torgyán eltávolítását.

11:16
Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter a napirend elfogadása után kivonult az ülésről. Torgyán József pártelnök a hangzavar miatt egyelőre nem tudja elmondani a beszédét. Tamás Károly, az FVM volt államtitkára szerint már 900 bizalmatlansági indítvány gyűlt össze, ami viszont kevés Torgyán menesztéséhez. Többen erőszakkal akarják megakadályozn, hogy Torgyán elmondja beszédét.

11:08
Gyimóthy Gézát a párt alelnökét válaszotta levezető elnöknek a ceglédi kisgazda országos gyűlés, Homoki János, a honvédelmi tárca politikai államtitkára pedig a jegyzőkönyv vezetésére kepott megbízást - jelentették az Index helyszíni tudósítói. Az 1749 küldött 84 százalékának igen szavazatával elfogadták az eredeti napirendet, amelyben nem szerepel bizmalmatlansági indítvány Torgyán József ellen.

10:52
Ma minden józan erőt egyesítve megfordíthatjuk a kisgazdapártban kialakult áldatlan helyzetet - mutatott rá az MTI jelentése szerint Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter szombaton reggel a ceglédi sportcsarnok melletti téren tartott beszédében, mielőtt - nagy nehézségek árán - bejutott az FKGP-nagygyűlés helyszínére. Turi-Kovács Béla szerint az FKGP alkotmánya ugyan antidemokratikus, de minden helyi elnököt, illetve más tisztségviselőt a nagygyűlésre be kell engedni.

10:41
Negyven perces késéssel, a Himnusz eléneklésével megkezdődött a kisgazdák ceglédi országos gyűlése. A jelenlévők mintegy fele köszöntötte tapssal az emelvényre lépő Torgyán Józsefet. A pulpituson foglal helyet az elnökön kívül Kávássy Sándor, Bernáth-Varga Balázs és Gyimóthy Géza.

10:17
A Torgyán-ellenes kisgazdák óriási transzparensekkel nyomultak be az ülésre. Felirataik között szerepelt például a "Torgyánista talpnyalók takarodjatok" felirat is. Ezt azonban a Torgyán-hívek kitépték a kezükből. A borsodi kisgazdák ugyanakkor be sem jutottak a terembe, Balogh Gyula szerint azért, hogy minél kevesebben legyenek a csarnokban, mert a küldöttek 85 százaléka menesztené a párt elökét, Torgyán Józsefet.

10:12
Balogh Gyula, a szabolcsi kisgazdák vezetője négy testőre kíséretében érkezett a helyszínre, ám nem akarták beengedni a sportcsarnokba. A volt alelnök végül bejutott, és mint az Indexnek elmondta, alanyi jogon jött be, mert a pártalkotmány ezt mint kisgazda országgyűlési képviselőnek számára biztosítja. Az azonban bizonytalan, hogy Balogh Gyula szavazhat-e majd, mivel meghívót a pártvezetéstől nem kapott.

09:51
Lökdösődéssel, a meghívók ellenőrzésével kezdődött meg Független Kisgadapárt ceglédi országos gyűlése. A tömegjelenetek között a városi sportcsarnok bejáratának üvegét is betörték - jelentette az Index helyszíni tudósítója. A helyszínre a biztonsági emberek mellé megérkezett a rendőrség is. A rendezvény helyszíne előtt az esemény kezdetére mintegy kétszáz, Torgyán távozását követelő tüntető gyűlt össze.

09:45
Én egyik kisgazda táborba sem tartozom - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Szabó János honvédelmi miniszter, aki korábban az FKGP főtitkára, majd elnökségi tagja volt. A miniszter ma a ceglédi nagygyűlésen vesz részt, ahol - ha lehetősége lesz rá - kifejti a véleményét arról is, hogyan veszítette el érdekérvényesítő képességét a kisgazdapárt. "Meggyőződésem, hogy ha kibeszélnénk a problémákat, jobb lenne a párton belüli helyzet, jelenleg az FKGP vezetési stílusa ezzel ellentétes. Az utóbbi időszakot a bezárkózás és a bemerevedés jellemzi a leginkább. Már nemcsak a párttagok egy része, hanem a szimpatizánsok is elfordultak tőlünk, azok az emberek, akik bíztak a szavahihetőségünkben, a következetességünkben, és akik erkölcsi tisztaságot láttak az FKGP-ben. Minden közvélemény-kutató intézet azt jelzi, hogy mélyponton van a kisgazdapárt, ugyanakkor néhány elnökségi tag még mindig ennek az ellenkezőjét hangoztatja." - mondta Szabó János.