Fodor véget vetne a kiszorítás politikájának

2007.01.19. 14:06
Támogatói körében jelentette be indulási szándékát az SZDSZ elnöki posztjára Fodor Gábor. A liberális ügyvivő megválasztása esetén véget vetne a kiszorítás politikájának. Kóka Jánossal nemes versenyre készül, nem pedig személyeskedő kampányra.

Indul az SZDSZ elnöki posztjáért a liberálisok tisztújító küldöttgyűlésén Fodor Gábor. (A szabad demokrata ügyvivő döntését az A38 hajón jelentette be, azon a helyen, amely Demszky Gábor főpolgármester holdudvarának ellenőrzése alatt áll, ráadásul az intézményt évi néhány millió forinttal a Kóka János által vezetett gazdasági tárca is pénzeli.)

Ugyanazt csinálni kormányon és ellenzékben

"Azért vállalkozom erre a feladatra, mert meg akarom újítani az SZDSZ-t. (...) Megújulásra van szükség a politikában és a párt belső működésében is" - hangsúlyozta Fodor Gábor. Mint mondta, erőt kell mutatni és gyakorlatias liberalizmust kell teremteni. Az erő szerinte azt jelenti, hogy következetesek a politikai elvekben, ezért olyan SZDSZ-t szeretne megteremteni és vezetni, amely ugyanazt képviseli ellenzékben és kormányon. A gyakorlati liberalizmus kapcsán Fodor Gábor kiemelte: nem a rövid távú, hanem a hosszú távú célokat kell szolgálni, mert ez áll tízmillió ember érdekében.


Fotók: Barakonyi Szabolcs

Az elnökjelölt szerint a megújult SZDSZ-nek három fő pilléren kell nyugodni: a jogállami normák komolyan vételén, a kiegyensúlyozott, felelős költségvetési és gazdaságpolitikán, valamint a közélet tisztaságán, amelybe bele tartozik a pártfinanszírozás ügye is.

Új viszonyt az ellenzékkel

Fodor Gábor úgy vélte, az SZDSZ többsége éveken át olyan gazdaságpolitikát támogatott, amelyről bebizonyosodott, nem vezet sehová. Az SZDSZ dolga, hogy támogassa a kormányt egy fordulat végrehajtásában, tette hozzá. Az SZDSZ szerepe a kormányban az, hogy a reformok motorja legyen, és hozzájáruljon a kormánykoalíció sikeressé válásához.

Az ellenzékkel egészen új viszonyt építene fel: "áldatlan állapot, hogy nincs párbeszéd a pártok között". Meg kell újítani a párt belső struktúráját, "életet kell lehelni" a szervezetekbe. Helyesnek nevezte, hogy az alapszabály-módosítási vitát nem nyitják meg az elnökválasztás előtt.

Fodor megválasztása esetén véget vetne a kiszorítás politikájának, vagyis nem keveredne partvonalra az, aki kisebbségben maradt. Fodor nem kíván személyeskedő kampányt folytatni, Kóka Jánossal nemes küzdelemre készül és nem törődik a regnáló pártvezetés személyeskedő megjegyzéseivel. Üdvözölte, hogy pártja országos tanácsa nem támogatta az alapszabály módosítását. Szerinte a belső demokráciát kell erősíteni, nincs szükség központosításra.

Visszavárja a régieket

Fodor örülne annak, ha azok, akik az elmúlt években elhagyták az SZDSZ-t, visszatérnének a pártba, újságírók előtt Hack Péter, Kőszeg Ferenc és Kis János nevét említette. A liberális politikus arról is beszélt, hogy az SZDSZ elnökének nincsen helye a kormányban, így ha ő nyerne, biztosan nem vállalna kormánytisztséget.


Fodor bejelentése után Szent-Iványi István EP-képviselő, Takács Flóra az Új generáció (ÚG) alelnöke, illetve Kis Zoltán ügyvivő is Fodor SZDSZ-elnöksége mellett állt ki. Az eseményen megjelent több liberális politikus, többek között Bőhm András, Bálint György, Gulyás József, Csőzik László, Bauer Tamás. De ott volt a szocialisták színeiben országgyűlési mandátumot szerzett ős-SZDSZ-es Mécs Imre és az előző Gyurcsány-kabinet kulturális minisztere, Bozóki András is. A fiatal politikusok közül megjelent mások mellett Léderer András, az Új Generáció elnöke, illetve Merker Dávid a szervezet alelnöke, illetve John Emese az ÚG előző elnöke is.