Pandora, Gabriella
-3 °C
3 °C

Fodor sajnálja Bauer kilépését az SZDSZ-ből

2007.10.02. 09:37
A Nap-keltének nyilatkozva a környezetvédelmi miniszter elmondta, hogy természetes a vita az SZDSZ-en belül, így nem gondolja, hogy Bőhm Andrásnak, az Indexnek adott interjúban Demszkyt kritizáló fővárosi képviselőnek Bauer Tamás példáját kéne követnie, és távoznia kéne a pártból.

Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter szerint Magyarország legnagyobb nemzetközi sikere volt az, hogy a Rába szennyezését megállították. A tárca vezetője szerint Ausztriában egy geotermikus erőmű, valamint azok a bőrgyárak is cselekedtek, amelyeket a folyó habzásáért tettek felelőssé. Szigorúbb jogszabályok is születtek odaát, így a folyó megtisztulására komoly intézkedések történtek, ami már most érezteti a hatását. Igazán csak 2009-től lehetünk biztosak abban, hogy a Rába szennyezését megakadályozzák az osztrák oldalon, jegyezte meg azonban Fodor.

Több pénz?

Beszélt arról is a miniszter, hogy tárcája több költségvetési pénzt kapott, és nemcsak közvetlenül a minisztériumnak szánt pénzekről, hanem az uniós források bővüléséről is magyarázott. Összesen több mint 20 milliárd forinttal növekedtek az elosztható összegek Fodor szerint. Ezzel cáfolta azokat a sajtóhíreket, miszerint háttérbe szorult volna a pénzosztásnál.

A miniszter korábban indult az SZDSZ elnökjelöltségéért is, de nagyon szoros küzdelemben alulmaradt Kóka Jánossal szemben. Most Fodor kifejtette - a kedvezőtlen népszerűségi adatokra, Kóka viszonylagos népszerűtlenségére rákérdező újságíróknak -, hogy örül a pártelnök döntésének. Pontosabban annak, hogy a jövőben lemond a gazdasági miniszterségről, és csak az SZDSZ-elnöki feladatokra koncentrál majd Kóka.

Sajnálja Bauert

Ugyanakkor Fodor nagyon sajnálja barátja, Bauer Tamás távozását a pártból. Szerinte nemcsak szürke emberekre van szükség az SZDSZ-ben, hanem olyanokra, akiknek önálló véleményük van, színesítik a pártot.

Éppen ezért tartja normálisnak a fővárosi vitákat is, amikor például Bőhm András bírálja a fővárosi szabad demokrata politikát. Bőhm hétfőn az Indexnek adott interjúban bírálta Demszky Gábort, és kifogásolta, hogy nem kezdődött meg a pártban az utód kiválasztása, jóllehet Demszky korábban azt mondta, ez lesz az utolsó főpolgármesteri ciklusa.

Mi lesz Demszkyvel?

Fodor szerint Demszkynek ez volt az utolsó hivatalos bejelentése a témában, tehát ezt komolyan kell venni, de hozzátette, a politikában sok minden változhat, és még maga Demszky sem tehet arról, hogy korábbi hasonló ígéretét nem váltotta be.

Fodor emlékeztetett rá, hogy a főpolgármester európai képviselői szeretett volna lenni, de ezt rajta kívül álló okok akadályozták meg. (Demszky összeférhetetlenség miatt nem lehetett egyszerre főpolgármester és az uniós képviselő, választania kellett, és ő inkább Budapest élén maradt.)

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?