Földhivatali vezető letartóztatásban
Többrendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsítja a rendőrség a Fővárosi Kerületek Földhivatalának vezetőjét, akit szerdán őrizetbe vettek - erősítette meg az MTI információit az ORFK illetékese. Németh László ezredes, az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának (SZBEI) gazdaságvédelmi főosztályvezetője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy szerdán házkutatást tartottak a hivatalban, illetve a vezető lakásában. Hozzátette: a rendelkezésre álló adatok szerint a Fővárosi Kerületek Földhivatalának vezetőjét háromrendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsítja a rendőrség.
A főosztályvezető tájékoztatása szerint a földhivatalnál a tulajdoni lapok bejegyzését a beérkező hatósági iratok alapján végzik, s ez különböző kötelezettségeket keletkeztet. Hozzáfűzte: a gyanú szerint a Fővárosi Kerületek Földhivatalának vezetője több esetben nem vezettette be a kötelezettségeket és jogosítványokat keletkeztető bejegyzéseket, vagy arra vonatkozó hivatalos irat nélkül tette ezt, így a tulajdoni lapra nem valós adatok kerültek. Németh László megjegyezte: így fordulhatott elő, hogy egy terhelt ingatlan ily módon tehermentessé vált.
A volt miniszter jelentette fel
Az ezredes elmondta azt is: jelenleg három esetről van tudomásuk, de az is lehetséges, hogy több ügy is felszínre kerül a nyomozás során. Beszámolója szerint az ORFK úgy kezdett el foglalkozni az üggyel, hogy még május elején Vonza András, volt földművelésügyi miniszter bejelentést tett, amelyet a rendőrség feljelentésként értékelt. Közölte azt is, hogy a rendőrség kezdeményezni a hivatal vezetőjének előzetes letartóztatását.