Együtt áll ki Tibetért Semjén és Fodor

2008.09.05. 11:28
Semjén Zsolt szervezésében tibeti csoport alakul ősszel a parlamentben, a KDNP elnöke számít az ellenzéki pártok részvételére, hogy egységesen lépjenek fel a tibetiek magyarországi diszkriminációja ellen. Egy decemberi kormányrendelet értelmében a tibeti emigránsok úti okmánya magyarországi beutazásra nem érvényes, az IRM szakértői munkacsoportja módosíthatja a szabályozást. Magyarországon és Észtországon kívül minden EU-tagállamba szabadon utazhatnak a tibetiek.

Tibeti csoport alakul a parlamentben, erősítette meg értesülésünket Semjén Zsolt, a KDNP elnöke. Hozzátette, ő intézi a szervezési feladatokat, a formális belépési nyilatkozatokat azonban csak szeptember 15-e után, a parlamenti ülésszak kezdetén adja majd át a képviselőknek.

Számít arra, hogy minden ellenzéki párt képviselteti magát a csoportban, hogy különböző pártállású emberek egységesen lépjenek fel a tibetiek diszkriminációja ellen. Azt mondta, várhatóan az SZDSZ elnöki szinten vesz részt a munkában, az MSZP együttműködését azonban kérdésesnek tartja.

A csoport alakulásának a tibeti események mellett az ad aktualitást, hogy a magyar külügy az erőteljes kínai nyomásra Tibet-ellenes, semmiféle érzékenységet nem mutat a tibetiek iránt, magyarázta Semjén Zsolt. Ezzel arra utalt, hogy a kormány egy decemberi rendelete értelmében a tibeti emigránsok által használt úti okmány magyarországi beutazásra nem érvényes.

Megjegyezte azt is, hogy a Magyarországra érkezett tibeti menekültek – összesen hatan – érthetetlen módon nem kaptak menekült státuszt, de még oltalmazottit sem, befogadottként munkavállalási engedély nélkül, lehetetlen helyzetben tartózkodnak az országban.

A KDNP elnöke furcsának tartja azt is, hogy míg Magyarország görcsösen próbál megfelelni az EU-nak, egy ilyen emberi jogi kérdésben képvisel ellenkező álláspontot, mint minden más uniós tagállam. (Magyarország mellett Észtországban van még érvényben hasonló szabályozás.)

Semjén Zsolt elmondta, hogy a parlament tibeti csoportjának megalakulása kifejezi Magyarország szimpátiáját a tibeti nép és kultúra iránt, valamint napirenden tartja az olimpia vége után is Kína tibeti megszállásának és jogtiprásának témáját, ami elősegítheti a tárgyalásokat Kína és Tibet között. Emellett fel akarnak lépni a tibetiek magyarországi diszkriminációja ellen.

Ha felkérnek, természetesen részt veszek a tibeti csoport munkájában, mindig is elkötelezett voltam a tibetiek emberi jogaiért való küzdelem mellett, egyelőre azonban még nem kerestek meg ezzel, mondta kérdésünkre Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke. Hangsúlyozta, hogy nem fordulhat elő olyan eset, hogy a dalai láma vagy kísérete tervezett magyarországi beutazása elé bárki akadályt gördítsen.

A kormányrendelettel kapcsolatban azt mondta, ha véletlen hiba miatt vagy akár szándékosan nem került rá a tibeti emigránsok úti okmánya a Magyarországra érvényes utazási dokumentumok listájára, azt azonnal meg kell változtatni. Megjegyezte azt is, hogy az SZDSZ bár kormánypárt volt a rendelet születésekor, annak létéről, illetve tartalmáról nem tudtak.

A rendeletről megkérdeztük az illetékes Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumot (IRM), ahol arról tájékoztattak, hogy egy szakértői munkacsoport készítette elő a kormányrendelet tartalmát, a munkacsoport szükség esetén javaslatot tesz az elismerhető úti okmányok körének módosítására. „A munkacsoport következő ülésének már korábban kialakított napirendi pontjai között szerepel a tibeti okmányok elismerhetőségének kérdése” – olvasható a nyilatkozatban.

Az IRM nyilatkozata szerint „a vonatkozó kormányrendelet értelmében magyarországi beutazás céljából jelenleg nem elismerhető a tibetiek esetében India által külföldiek részére kiállított úti okmány, azonban a Magyarországra történő beutazás jelenleg is engedélyezhető az ilyen okmánnyal rendelkezők esetén”.

Erre a célra egy K-lap nevű dokumentumot használnak, ami egy európai közösségi rendelet értelmében lehetőséget nyújt „az érintett tagállam által el nem ismert úti okmányok birtokosai részére a tagállamok által kiadott vízumok beillesztésére”. „Ennek alapján a hivatkozott kormányrendelet jelenleg sem képezi akadályát annak, hogy tibetiek szabadon beléphessenek Magyarország területére” – hangsúlyozza a nyilatkozat.

Az IRM álláspontjáról levélben tájékoztatta a jelenleg egyetlen Magyarországon tartózkodó tibeti érintettet, Csögyal Tenzint, a Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanárát. A levélben azt írják: „Joggal értették félre a helyzetet, de örömmel tájékoztatom arról, hogy az európai közösségi rendelet értelmében, vízummal, szabadon utazhatnak a Magyar Köztársaság területére.” Kitérnek arra is, hogy „szándékunk szerint a kormányrendelet soron következő módosítása megoldja a problémát”.