Ott folytatták, ahol ősszel abbahagyták

2007.02.02. 23:19
A várt március helyett már februárban újrakezdődött az ősszel félbemaradt kormányellenes tüntetés. A szikrát a Fidesz képviselői adták, akik frakcióülésükről kivonulva fél óra alatt összepakolták az október óta elzárt Kossuth tér kordonjait.

A Fidesz képviselői pénteki frakcióülésüket megszakítva a Kossuth térre vonultak, és Orbán Viktor vezetésével lebontották a Parlamentet körülvevő vaskordont. Még péntek délelőtt megjelentek az első tüntetők is, délre háromszázan voltak, rohamrendőrök álltak sorfalat a kerítés helyett. A rendőrök délben újraépítették a kordont, miközben kisebb csetepaté alakult csak ki a tüntetők és a kerítésépítők között. Előállítani senkit sem kellett.

A párt képviselőcsoportjából legfeljebb öt ember tudott előre az akcióról, a polgári engedetlenségi akció meghirdetése melletti kordonbontás Orbán Viktor és Szájer József ötlete volt. Az országgyűlési képviselők lemondtak mentelmi jogukról, és vállalják tettük összes jogi következményét. A rendőrség egész nap hallgatott a fideszes képviselők akciójának megítélésről, végül este a BRFK úgy döntött, hogy rendzavarás miatt feljelentik a kordonbontókat. A rendzavarás szabálysértésnek minősül és 150 ezer forintos pénzbírsággal sújtható.

Gyurcsány szerint káros, Sólyom középen

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Szili Katalin házelnökkel tárgyalt délben a Parlamentben. A miniszterelnök a megbeszélés után "több mint károsnak" nevezte a kordonbontást, és a rendőrség tekintélyének megvédéséről beszélt. A házelnök viszont sajnálta, hogy idáig fajultak a dolgok, és fájlalta, hogy hiába érdeklődött már többször is a rendőrségen arról, hogy mi szükség van a tér zárva tartására hónapokkal az október 23-át megelőző rendőri akció után.

A köztársasági elnök este kiadott közleménye szerint a Fidesznek nem elég a jogi következményeket viselni, a társadalmiak alól sem vonhatja ki magát. Sólyom László elítélte a kordon felállítását is, ami szerinte alkotmányjogilag aggályos.

Az MSZP-s Lendvai Ildikó szerint akciójával tragikus határponthoz érkezett a Fidesz azzal, hogy letért a törvényhozói kötelezettség útjáról. Az MDF-es Herényi Károly elítélte a legnagyobb ellenzéki párt lépését, Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke "Orbán Kelemen balladáját" látja kibontakozni: amit lebontanak nappal, felépítik éjjel. A Csurgón frakcióülést tartó KDNP egyetértett Orbánék lépésével, a parlamenten kívüli Jobbik "mindenkit" a Kossuth térre hívott, a kommunista Munkáspárt elítélte a kordonbontást.

Őszi hangulat a Kossuth téren

Koradélután már annyi tüntető volt a téren, hogy a villamos-, később az autóforgalmat is le kellett állítani. Megjelent a téren az a Peugeot-kisbusz is, amit már a Gyurcsány Ferenc házánál tartott tüntetésen is pulpitusnak használtak a tüntetők. Miután megoldódott a hangosítás rögtönzött szónoklatok hangzottak el, és az őszről jól ismert nótákat hallgat a közönség, köztük Waszlavik Gazember László indulóját, felvételről.

A téren estére a rendőrség nagy erőket vont össze. Folyamatosan érkeztek teherautókkal, buszokkal, megjelent két vízágyú is, valamint a lovas rendőrök. Becslések szerint a kordon egyik oldalán ezer rendőr, a másikon hat-hétszáz tüntető nézett egymással farkasszemet, amikor az eredetileg a reformokat magyarázni akaró Gyurcsány Ferenc jelent meg Friderikusz Sándor vendégeként az ATV-ben. A miniszterelnök a rendőrség megerősítését ígérte meg, a rendetlenséget elfogadhatatlannak nevezte. Éjfél környékén már csak pár száz békés tüntető maradt a téren, őket a rendőrök szorították ki.

Események percről percre >>>