Továbbra is jelentősen vezet a Fidesz a Gallupnál

2003.10.15. 16:00
Az MSZP tábora az elmúlt hónapokban egymillió nyolcszázezerre olvadt, amire öt éve csak egyszer volt példa. A Fidesz és az MSZP közötti különbség a Gallup szerint az elmúlt egy hónapban nem változott. Medgyessy Péterről a válaszadók 48 százaléka negatív véleménnyel van.
A szavazásra jogosultak körében az előző hónaphoz képest nem történt lényeges változás a két nagy párt erőviszonyaiban. A Gallup október 2. és 7. között készült felmérése szerint a felnőttek 33 százaléka szavazna a Fideszre, a szocialisták támogatóinak aránya pedig 23 százalék. Az MSZP tábora a gallup elemzése szerint az elmúlt hónapokban már a "kemény magig" olvadt. (Az egymillió nyolcszázezerre tehető szimpatizánsnál kevesebbet az előző öt évben csak egyszer mértek.) A Fidesz most regisztrált támogatottsági aránya valamivel magasabb, mint amit idén év elején vagy az év közepén mértek.

A pártot választó biztos szavazók körében sem tapasztalható az előző hónaphoz képest lényeges változás: a Fidesz támogatottsága 52 százalék, az MSZP-é pedig 36 százalék.

Medgyessy Péter a lakosság egy harmada, 33 százaléka szerint látja el a feladatát "inkább jól". Az ellentétes véleményen lévők aránya 15 százalékponttal magasabb, kerekítve 48 százalék.

A kutatás teljes szövegét itt olvashatja.

Módszertan
A Magyar Gallup Intézet minden hónapban vizsgálatot folytat az ország felnőtt lakosságának összetételét a nemek aránya, a korcsoportok aránya, valamint a lakóhely településtípusa szerint pontosan tükröző mintán. A Gallup kérdezői minden egyes hónapban más és más véletlenszerűen kiválasztott embereket keresnek fel. 2003 októberében 1030 felnőtt magyar állampolgárt kérdeztünk meg. A személyes megkérdezésekre 2003. október 2. és 7. között került sor az ország 69 településén. A mintavétel a többlépcsős, rétegzett mintavételi eljárás kiválasztási elvei szerint történt. A minta összetétele a nemek aránya, az életkori csoportok és a településtípus szerint pontosan követi az ország felnőtt (18 éven felüli) lakosságának összetételét. A lakosság egészének jellemzőitől való kisebb eltéréseket, amelyek a mintavételes eljárásból óhatatlanul fakadnak, úgynevezett többszempontú súlyozással korrigáltuk. Az ekkora elemszámú mintához tartozó statisztikai mintavételi hiba nagysága a teljes mintára vonatkoztatva kisebb, mint +/- 3,2%, a pártot választó biztos szavazókra vonatkoztatva pedig kisebb, mint +/- 4,5%.